Faludy György születésének évfordulójára

Amikor be voltam tiltva, az összes fiatal olvasott engem; most, ha kötelezővé tesznek, egyik sem fog!”

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a XX. századi magyar irodalmi élet egyik legkiemelkedőbb és legmeghatározóbb alakja a 111 éve született, életének majdnem felében emigrációba kényszerülő Faludy György. A költő saját bevallása szerint sosem kívánta véglegesen elhagyni hazáját, de a II. világháború eseményei, valamint a Magyarországon berendezkedő kommunista rendszer miatt mégis kénytelen volt rá. A külföldi élet ugyanakkor nem volt ismeretlen számára, mivel egyetemi tanulmányait Bécsben, Berlinben, Párizsban és Grazban végezte. Végeláthatatlan utazásai miatt nevezhette őt találóan Pomogáts Béla, Széchenyi-díjas irodalomtörténész, a XX. század Odüsszeuszának.[1]

Faludy György portré
Faludy György portré [1]

Faludy magyar és nemzetközi irodalomra kifejtett hatása valószínűleg éppen ezekből a kényszerű „távolmaradásokból” ered. Pokolbeli víg napjaim című emlékiratában ő maga állapítja meg, hogy a magyar irodalom képtelen túljutni az úgynevezett „magyar glóbuszon”, ebből adódóan a legtöbb nagyra tartott magyar irodalmi alkotás szinte sosem került lefordításra. „Csak az öt esztendő alatt, melyet külföldi egyetemeken töltöttem, kezdtem ráébredni, hogy nézetem a magyar környezet és neveltetés függvénye. Csak akkor vettem észre, hogy kedvencem és nyelvi gyönyörűségem, Arany Toldija a lehető legjobb fordításban is megkésett eposz egy erős és buta emberről, kinek sorsa a XX. században Nyugaton senkit sem érdekel.”[2] Az emigráns évek során szerzett tapasztalatok, illetve az előbbi felismerés is segítette Faludyt abban, hogy írásai ne csak a magyar közönség körében, de később nemzetközi szinten is elismertté váljanak. Mindezt legjobban a Pokolbeli víg napjaim népszerűsége jelzi, amit angol, német, dán és francia nyelvre is lefordítottak.[3] Kötetei és versei itthoni megjelentetését azonban a kommunista hatalom teljesen ellehetetlenítette.

Bár Faludy kalandvágyából adódóan rajongott az utazásért és az új országok megismeréséért, írásaiban rendre visszaköszönt a hazaszeretet és a honvágy gondolata. Kényszerű száműzetése ellenére hazája és annak hagyományai iránti elkötelezettségét sosem tudta és sosem akarta elengedni.[4] Fia, Andrew Faludy is megállapította, hogy apja munkássága egybeforrott a magyar nyelvvel és kultúrával: „Az angolul beszélő közönség arra ítéltetett, hogy csak az árnyékát kapja meg a lényegnek, a másolatot, a fotográfiáját. Az igazi Faludy a magyar nyelvbe és a magyar kultúrába van zárva; az ötletek és megfeleltetéseik átjönnek, de nem a lényeg maga.”[5] Párizsi emigrációja során megírta az „Óda a magyar nyelvhez” című versét, amelyben anyanyelve iránti szeretetét és csodálatát fogalmazta meg: 

Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk
és forró, mint forrongó szellemünk.[6]

Faludy úgy élt tehát nemzetközi életet, hogy mindvégig megmaradt nemzetinek.

Első emigrációjából történő, 1946-os hazatérése után a Népszava kulturális rovatánál kapott állást. Vágyott rá, hogy az irodalmi élet részese maradhasson, mindhiába. Megjárta az Andrássy út 60-at, Kistarcsát és Recsket. Egykori recski internálttársa visszaemlékezése szerint Faludy a következőket mondta egy kínzás után: „Én hálás vagyok ezeknek a primitív őröknek a gorombaságért. Sok költő, író világkörüli utakra megy új élményeket, új benyomásokat keresni, ami ihletet, témát ad. Ezek a szerencsétlen őrök szívességet tettek nekem, mert amíg ki-belökdöstek a vizesgödörbe, bennem új gondolatok, új versek születtek, ez mindennél fontosabb.”[7] A nemzetközi elismerést éppen az 1950–1953 közötti szenvedését feldolgozó, már említett Pokolbéli víg napjaim hozta meg számára: a kötet Magyarországon csak 1987-ben jelent meg, korábbi műveihez hasonlóan szamizdat formájában.

Faludy emléktáblája szülőházánál a Damjanich utcában
Faludy emléktáblája szülőházánál a Damjanich utcában [2]

Az 1989-es magyarországi rendszerváltoztatás után hazatérő költő mindvégig kitartott rendíthetetlen antikommunizmusa mellett, több költeményében is éles kritikát fogalmazott meg az egykori magyarországi kommunista rendszerrel szemben, amely nem csak az ő, de többmillió magyar honfitársa életét is megkeserítette. Utazásai során szerzett tapasztalatainak köszönhetően a magyar irodalmi szereplők közül szinte elsőként fogalmazta meg a környezetszennyezés mértékének aggasztó emelkedését és a környezetvédelem fontosságát. Emellett a társadalmat fenyegető veszélyként tekintett a tömegtermelésre és a tömegfogyasztásra, a kapitalizmus térnyerésével párhuzamosan a kultúra pusztulását észlelte.[8] Az élete nagyrészében baloldali körökhöz tartozó Faludy 1990-es évekbeli műveiben egyre több konzervatív gondolat is megjelent, így idejekorán felismerte a következő évszázadban kibontakozó globális problémák gyökereit. A fenti pár sorból is kitűnik, hogy gondolkodásmódja legkevésbé sem írható le fekete-fehér kategóriákkal, azonban vezérlőcsillaga mindvégig a harcos, mindent felülíró antikommunizmusa és nemzeti elköteleződése maradt.

Faludy György és Kéri Kálmán vezérezredes
Faludy György és Kéri Kálmán vezérezredes [3]

Adott a kérdés, hogy a mind a szélsőjobboldali, mind a kommunista diktatúrák elől emigrációba kényszerülő, majd onnan hazatérő alkotó miért nem lett piedesztálra emelve az 1989-es rendszerváltoztatást követő több mint harminc évben? Vajon beszélünk-e róla eleget, ismerjük-e őt eléggé? Az az érzésünk támadhat, mintha nehezen besorolhatóságából fakadóan légüres térben lebegne. Bár az 1990-es években felmerült, hogy Faludy néhány költeménye bekerülne a Nemzeti Alaptantervbe, ez mindmáig nem történt meg. Noha életében több jelentős kitüntetést is kapott, emlékmúzeumának terve nem valósult meg. Ugyan két emléktábla őrzi emlékét Budapesten, 2006-os halála óta életművének a széles közönséghez is elérő kanonizálása terén még jelentős hátralékunk van.[9] Pedig költészete és mondanivalója talán sosem volt annyira aktuális, mint napjainkban. Éppen ezért törekednünk kell arra, hogy alakja és munkássága elfoglalja az őt megillető helyet a magyar nemzeti panteonban. Közös mulasztásunk, egyben közös lehetőségünk is ez. Éljünk vele. 

Lakházi Ákos

-------------------------

Lábjegyzetek

[1] Pomogáts Béla: Faludy György. Budapest 2000, 10.
[2] Faludy György: Pokolbeli víg napjaim (1962)
[3] Csiszár Gábor: Faludy György második emigrációja. In: Somogy, 2015, 3, 19.
[4] Uo.
[5] Andrew Faludy Faludy Györgynek, 1984. május 1. OSZK Kézirattár
[6] Faludy György: Óda a magyar nyelvhez (1940)
[7] Rásonyi Papp István: Göröngyös életutam. Kézirat, kiadás alatt.
[8] Csiszár, i. m.
[9] 2021 augusztusának végén jelent meg a Ne uszítsatok levelezésre! Faludy György hagyatékából című válogatáskötet Csiszár Gábor összeállításában. Európa Kiadó, 2021.

-------------------------

Felhasznált irodalom

Andrew Faludy Faludy Györgynek, 1984. május 1. OSZK Kézirattár
Csiszár Gábor: Faludy György második emigrációja. In: Somogy, 2015. 43. évfolyam, 3. szám
Faludy György: Óda a magyar nyelvhez (1940)
Faludy Gyögy: Pokolbeli víg napjaim (1962)
Pataki Tamás: A bal- vagy jobboldalé-e Faludy György? Magyar Nemzet, 2020. szeptember 21.
Pomogáts Béla: Faludy György. Budapest, 2000.
Rásonyi Papp István: Göröngyös életutam. Kézirat, kiadás alatt.

-------------------------

Képek forrása

Faludy György portré [1]
Faludy emléktáblája szülőházánál a Damjanich utcában [2]
Faludy György és Kéri Kálmán vezérezredes [3]