Mindszenty József mindig szót emelt az igazságért és a szabadságért – jelentette ki a köztársasági elnök a néhai hercegprímás életéről a Terror Háza Múzeumban tartott pénteki nemzetközi konferencián. Semjén Zsolt szerint Mindszenty József léte a nemzet megtartó ereje volt.
Áder János azt mondta, Mindszenty József minden tőle telhetőt megtett embertársaiért, az elesettekért és a kitaszítottakért, kompromisszumok nélkül vette vállára a haza becsületével járó felelősség minden terhét. A hercegprímás emberi példája, szellemi-erkölcsi hagyatéka méltó arra, hogy történelmi emlékezetünkben való méltó elhelyezését a nemzet legkomolyabb erkölcsi ügyei között tartsuk számon – hangoztatta az államfő.
Áder János rámutatott: a jó példák csak akkor találhatnak követőkre, ha „ismertté, felmutathatóvá, elfogadhatóvá és vonzóvá” teszik őket, csak az ilyen példákon keresztül érthető meg, hogy „ha mindenki hallgat, valakinek akkor is szólnia kell”.
Azt mondta, Mindszenty neve, munkássága máig sem kapta meg a méltó helyet a közéletben és a közgondolkodásban, nem kapta meg a teljesítményének kijáró figyelmet.
Mindszenty szabad ember volt
Mindszenty igaz ember volt, méghozzá a szó legigazabb értelmében – hangsúlyozta az államfő. Hozzátette, hogy szabad ember is volt, a legszabadabb azok közül, akik „a sokféle rabságot hozó 20. században” lelki vagy politikai vezetők voltak. Egy volt a kevesek közül, akik nem a hatalom kényszerének engedelmeskedve, hanem szabad akaratukból cselekedtek – értékelte.
Emlékeztetett, a hercegprímás az emberpróbáló időkben is kitartott hazája becsülete és egyháza igazsága mellett, nemzetét sohasem árulta el, „sem tettben, sem gondolatban”. Nem volt „világmegváltó gondolatok rabja, sem hordozója”, de mindig kimondta, amit helyesnek gondolt – idézte fel.
A nép oldalára állt a diktatúrával szemben
Áder János szavai szerint diktatúrák idején szabadnak lenni annyit tesz: az emberség, a hazafiság, a lelkiismeret parancsát követni, és eszerint cselekedni. Mindszenty szabadságszerető polgárként viselkedett akkor is, amikor veszprémi püspökként a nyilasuralom zsidódeportálásaival helyezkedett szembe – közölte, hozzáfűzve: így tett akkor is, amikor a nép oldalára állt a kegyetlen, „embert, Istent nem kímélő” kommunista diktatúrával szemben.
Mindszenty József alakja eggyé vált a magyarság sorsával, a szabadsággal és minden igaz emberrel – jelentette ki. Hangsúlyozta, élete, életműve a magyarokban „sérthetetlen egységben marad fenn a végtelen időben”.
Semjén: Mindszenty léte iránytű volt
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese szerint Mindszenty József példája olyan erőt adott, ami nagyban segítette az emigrációban a magyarság, a nemzeti identitás megtartását, és az asszimilációtól való megmenekülését jelentette nemzedékeknek. Semjén Zsolt azt mondta, amíg a hercegprímás élt, léte a nemzet megtartóereje volt, egy olyan iránytű, amely a magyarság erkölcsi megmaradását, önbecsülését, jövőjét jelentette.
A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke szerint Mindszenty József nem beleszólt a politikába, és nem anakronizmus volt az alkotmányos álláspontja, állampolgári kötelességét teljesítette. Ez politikai értelemben, két megszállás után és alatt maga volt a remény alternatívája – állapította meg. Semjén Zsolt szerint Magyarország új alaptörvénye rehabilitálta Mindszenty József alkotmányos felfogását.
Forrás: mno.hu. 2012. szeptember 21.