(N)ők is hősök – Magyar női sorsok az első világháborúban – kiálltás-megnyitó

2015.12.09.

Az első világháború időszaka a nyugati világban forradalmi változást hozott a nők számára. Az addig jobbára a háztartással foglalkozó asszonyok egycsapásra a hadigépezet és a gazdaság fontos szereplőivé váltak. A Balassi Intézet új kiállítása ezekbe a folyamatokba ad betekintést. 

A Balassi Intézet tisztelettel meghívja Önt a

(N)ők is hősök – Magyar női sorsok az első világháborúban

című tárlat megnyitójára.

2015. december 9-én, szerdán 18.00 órára.

Köszöntőt mond: Hammerstein Judit, a Balassi Intézet főigazgatója.

A kiállítást megnyitja: Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Közreműködik: a Misztrál együttes.

Helyszín: Balassi Intézet – 1016 Budapest, Somlói u. 51.

 

Az első világháború volt az első modern háború. Abban az értelemben is, hogy nem csupán a hadseregeknek kellett megküzdeni egymással, hanem a hadviselő felek igyekeztek egész társadalmukat mozgósítani a győzelem érdekében. Ezért a háború Magyarország számára sem csak a hadköteles korú férfiak részvételével zajlott, hanem részt vett benne az akkori országban élt mintegy 11 millió nő is.

Ez a kiállítás az ő küzdelmes helytállásukat kívánja néhány jellemző részlet segítségével bemutatni.

Ha a fegyveres harcokban – néhány érdekes, de nagyon csekély számú kivételtől eltekintve – csak a férfiak vettek is részt, a nőkre is fontos feladatok hárultak. A férfiak lelkesítése, a sebesültek ápolása a hagyományos elvárások közé tartozott, de ezt most kiegészítette, hogy a milliószámra a frontra került férfiak helyét is zömmel a nőknek kellett betölteni a gazdaságban.

Az elhúzódó háború

Az elhúzódó háborúban a termelés fenntartásának nagy szerepe volt, s mivel a megtermelt javakból elsősorban a harcoló hadseregek részesültek, a hátországban maradtak ellátása egyre romlott. Ennek kárvallottjai közé tartoztak a sok esetben családfenntartói szerepre kényszerült nők is.

A hátország lakói azonban nem csak materiális értelemben nélkülöztek. Sokaknak ennél is nehezebb lehetett a lelki szenvedés: az aggódás a szeretett fiúért, fivérért, férjért vagy kedvesért. A remény, hogy nem lesz baja, és épségben visszatér. A szomorúság, ha fogságba került, megsebesült, ha csonkán és betegen térhetett csak haza. A hősi halált haltak után maradt százezernyi gyászoló tragédiája.

A kiállítás

A világháborút vívó Magyarország nőtársadalmának történetét alapvetően fényképek segítségével vázoló kiállítás a szöveges magyarázatok mellett több korabeli tárggyal kívánja látványosabbá tenni üzenetét.

A kiállítás folyamatosan frissülő Facebook oldala: (N)ők is hősök – Magyar női sorsok az I. világháborúban