„Száz év tükrében a Nagy Háború – 1916-2016” címmel tartottak hétfőn pódiumbeszélgetést az ELTE BTK-n. A rendezvényen Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója is felszólalt.
Az első világháború kapcsán készített videóklipeket versenyeztető rendezvénysorozat felvezető eseményeként került sor arra a vitára, melyen Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, az ELTE tanszékvezetője, Ősz Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem vezető tanára, valamint Pollmann Ferenc a Hadtörténeti Intézet munkatársai is felszólalt.
A vita kiindulópontját az a felvetés határozta meg, miszerint 1916-ban Oroszország megroppanása az Osztrák-Magyar Monarchia csapataira is demoralizáló hatással bírt, lévén a magyar bakákat kifejezetten inspirálta, hogy harcban vehetnek revánsot az 1849-es cári intervencióért. Gerő András ezt alátámasztva leszögezte: még színdarabokban is gyakorta megjelent a számunkra kedves lengyeleket és a zsidókat az oroszok igájából felszabadító magyar katona képe. Az oroszok háborúból történő kihátrálása tehát meglepő módon a magyar harci szellemre kifejezetten negatív hatást gyakorolhatott.
Gerő András kiemelte Ferenc József személyét, mondván, méltatlan, hogy a magyarok még 100 év után sem hajlandóak elismerni a több mint fél évszázadon át uralkodó császár nagyságát, aki jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy hazánk a „boldog békeidők” évtizedeiben felzárkózhasson Európa fejlettebb feléhez. „Inkább nevezünk el középszerű miniszterekről közterületeket, mint róla, pedig ennek a hosszú konszolidációs időszaknak éppen Ferenc József volt a menedzsere. Tegye fel az a kezét, aki egy tizenegy nemzetiségből álló, nyolc nagy vallást valló konglomerátumot évtizedekig egyben tud tartani” – tette fel a kérdést Gerő András.
A Habsburg Történeti Intézet igazgatója Ferenc József utódjával, IV. Károllyal kapcsolatban elmondta: egy végtelenül jóindulatú, tehetséges uralkodó volt, aki elképesztően szerencsétlen időben került hatalomra. Kezdetben komoly népszerűség övezte – koronázására Budapesten 200 ezren gyűltek össze –, ám az elkerülhetetlen háborús vereség végül személyes sorsát is megpecsételte.
Gerő hozzátette: a Monarchia a háború éveiben már nem volt éppen a legsikeresebb projekt, császára és hadereje azonban révén még ekkoriban is stabilitást tudott adni a térségnek. „Gondoljunk csak arra, a dinasztia, a bürokrácia, az erős had már sehol sem volt szűk húsz évvel később, amikor Hitler valósággal eltaposta a régió államait. Ez a hatalmi vákuum pedig azóta is fennáll”.
