A központi emlékmű ötletpályázatának több mint félszáz indulója közül hatan nyerték el az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság kiemelt elismerését.
A közönségszavazáson nyertes Nart Építész Műterem Kft. (Kovács Csaba, Vass-Eysen Áron, Máté Tamás) mellett a Ritter Dániel, Szilágyi Szabolcs, Malustyik Orsolya hármas, a Per-AA Műterem Kft. (Árvai András), a Keller Műterem Kft. (Keller Ferenc), a Vadász Balázs, Czér Péter kettős és a Togay Can János, Nemes Péter páros alkotása nyerte el az elismerést és a pályázónként egymillió forintos díjat – tájékoztattak.
További hét indulót részesítettek elismerésben és 300-300 ezer forintos díjban. Ezek: a déBert építészek Kft. (Horváth Dénes, H. Nándori Klára), Kalmár Csaba Bence, valamint a Kádár Katalin, Santl János, Oláh Gábor, Agyagási Sándor, a Greg András, Veres Gábor, Simon Endre és a Borbás Renáta, Szigony János Gergely alkotta csapatok, valamint az egyénileg induló Decuseara Iulia és Boda István.
Tavaly decemberben írt ki nyílt ötletpályázatot az egy évszázaddal ezelőtti világégés áldozatai előtt tisztelgő budapesti központi emlékmű megtervezésére az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság.
Az akkori tájékoztatás szerint az ötletpályázat keretében olyan emlékhely tervezése a feladat, amely lehetőség szerint megjeleníti az első világháború során a Magyar Királyság területéről besorozott mintegy 661 ezer hősi halott nevét.
Schmidt Mária, a XX. Század Intézet főigazgatója április végén, a pályázat közönségszavazásának kezdetekor beszélt arról az MTI-nek: a cél az, hogy “egy méltó emlékművet tudjunk avatni az elkövetkező egy-két év során”, megemlítve, hogy a beérkezett javaslatok a főváros legkülönbözőbb helyeire képzelték el az emlékművet. Volt, aki a Vérmezőn, a Millenárison, a volt józsefvárosi pályaudvar területén, míg más a Népliget valamely pontján helyezné el.
Az Emlékhelypályázat oldalának sajtóközleménye
(Forrás: MTI)