Nem csak szüleik ízlése, de a diktatúra ideológiája ellen is lázadtak a maguk 16-20 éves módján. Másfél éves megfigyelésük után, 1965 augusztusában emeltek ellenük vádat. A megfigyelést és a terhelő bizonyítékokat a galeritagok saját maguk végezték és szolgáltatták. Büntetésük többhónapos szabadságvesztés, illetve kényszergyógykezelés volt. A szerző kizárólag korabeli dokumentumokból dolgozott: a Történeti Levéltárban fellelhető egykori ügynökjelentésekből, tartótiszti összefoglalókból, politikai jelentésekből, illetve ügyészségi iratokból és bírósági ítéletekből áll össze a dokumentumanyag. A sorozat első kötete az 1964 tavaszától a következő év végéig tartó időszakot tárgyalja.
A kötetet Kovács Árpád irodalomtörténész mutatta be.