Frontmozi: Az út vége – Çanakkale

2015.11.11.

A Török Kulturális Intézetben rendeztük meg vetítéssorozatunk utolsó epizódját – ezúttal Az út vége: Çanakkale című 2013-as török filmet láthatta a közönség.

A zsúfolásig megtelt előadóteremben Yakup Gül, a Yunus Emre Török Kulturális Intézet vezetője, majd Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója köszöntötte a nézőket.

Az intézetigazgató kiemelte, a Nyugat-Európában gallipoli csata néven ismert 1915-ös çanakkalei csata hatalmas jelentőséggel bírt a török nép számára, hiszen a diadallal végződő összecsapás egyben a török nemzettudat megszületésének is tekinthető. Gül hozzátette, nagy öröm számára, hogy ilyen sok magyar és török vendéget köszönthet a vetítésen.

Békés Márton rámutatott: az első világháborús magyar-török fegyverbarátság felidézése mellett idehaza szokatlan filmélményt nyújt ez az alkotás, amely betekintést enged a Magyarországon kevéssé ismert török filmművészet világába.

Serdar Akar és Kemal Uzun 2013-ban rendezett történelmi drámája az Oszmán Birodalom legnagyobb és legfontosabb első világháborús győzelmét dolgozza fel modern filmes nyelven. Az ausztrál és új-zélandi seregek partraszállási kísérletébe két török katonatestvér történetén keresztül nyerünk bepillantást, akik vállvetve küzdenek egymásért a fronton. Az érzelmekben gazdag film első felében a hátország falusi életének mindennapjaiba is bepillanthatunk, az izgalmas történetvezetés pedig drámai végkifejletet tartogat a néző számára.

A filmvetítés a XX. Század Intézet, a Habsburg Történeti Intézet és a Török Kulturális Intézet közös szervezésében valósult meg 2015. november 16-án.