KORONA – A BRIT KIRÁLYI CSALÁD IDENTITÁSKÉPZŐ SZEREPE

A beszélgetésen Gerő András történész, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, Békés Márton történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója és Baranyi Tamás Péter történész, a Külügyi és Külgazdasági Intézet stratégiai igazgatóhelyettese vettek részt. A rendezvényt Baczoni Dorottya, a XX. Század Intézet munkatársa moderálta.

 A teljes beszélgetés megtekinthető itt:

Gerő András szerint az európai kultúrában a monarchia intézményét mindig is egyfajta szakralitás övezte. Az uralkodók legitimációja eredetileg Istentől eredt, nem a néptől, ez a szakralitás pedig kiemelte őket az átlagemberek közül, ezáltal pedig érdekessé váltak. A brit királyi család ráadásul sokáig egy világbirodalmat uralt, és ez bizonyos értelemben a mai napig így van, mivel II. Erzsébet formális értelemben több országnak is az államfője. Ebből fakadóan nagyobb figyelmet kapnak, mint más királyi családok. Baranyi Tamás hangsúlyozta, hogy a brit királyi család körüli eseményeket nem csupán a nyugati kultúrkörben követik figyelemmel, hanem globálisan is. A királyi család a Brit Birodalom megszemélyesülése, aminek a kulturális hatásai a mai napig érződnek. A dinasztia popkultúrában játszott szerepében kiemelt szerepet játszik ez a globalitás, továbbá az a posztmodern celeb kultúra, amiben mindenki számára láthatóvá vált, hogy a család tagjai is ugyanolyan emberek, mint mindenki más.

Békés Márton kifejtette, hogy el kell választani egymástól a brit használatra „gyártott” uralkodói családot, valamint a világhasználatra előállított kulturális terméket, amit brand-elemnek is nevezhetünk. Mint mondta, a királyi család populáris kultúrára gyakorolt hatása vetekedik a világ popkultúrájában vezető termékekkel. Szerinte elvált egymástól a brit uralkodóház valóságos, biológiai jelenléte, és az általuk képviselt kulturális jelenség.

Gerő András a sorozat népszerűségével kapcsolatban fontos tényezőnek tartotta, hogy a világon a mai napig léteznek monarchiák, a Föld lakosságának nagyjából 13-15%-a él monarchikus keretek között: azáltal, hogy ezek a monarchiák több kontinensen vannak jelen, a királyság intézménye felé fent lehet tartani a nézők érdeklődését. Ahogy fogalmazott, a közvélemény számára a monarchia olyan, mint a só vagy a bors: izgató, érdekes, azonban ha sok van belőle, megárt. Baranyi Tamás szerint a monarchiák nehezen elválaszthatóak a helyi kontextustól, ez pedig különösen igaz a brit monarchiára, mivel Nagy-Britannia egyik legfontosabb összekötő erejének tekinthető a királyi család. Baranyi szerint az aszimmetrikus föderációként létrejött Egyesült Királyság a monarchia intézménye nélkül valószínűleg nem tudná megtartani egységét. Gerő András kifejtette, hogy a monarchiára egy olyan államformaként tekint, ahol az uralkodó családnak már csak szimbolikus hatalma van, így az adott nemzet, állam egységét fejezi ki a dinasztia. Elmondta, hogy nincs közvetlen összefüggés államforma és demokrácia között: egy köztársaság is ugyanúgy teret tud adni egy önkényuralmi rendszernek, mint egy neoabszolutista berendezkedés. Békés Márton szerint a nyugati monarchiákban a jogállamiság egy jól működő választói demokráciával, népi felhatalmazással annak ellenére működik, hogy az államfő nem választás során, hanem származása miatt kerül pozíciójába. A monarchikus államformát egy konszenzust képző, összetartást előidéző intézményrendszerként definiálta. Baranyi Tamás a monarchiák egyik előnyének azon antinacionalista intézkedéseiket tartotta, hogy alattvalóikat úgy képesek külön kategóriák szerint kezelni, hogy attól nem csorbul az alkotmányos rend. Példaként hozta fel Nagy-Britannia és az Egyesült Államok indiánokkal szemben folytatott politikáját. A királynőnek lehettek indián alattvalói, de az Egyesült Államoknak nem lehettek indián állampolgárai, mivel akkori alkotmányuk nem volt alkalmas társadalmi elhelyezésükre. A monarchiák kibékítő, antinacionalista hagyományára utalva Békés Márton hangsúlyozta, hogy ez a jelenség Magyarországon is megjelent a két világháború között a legitimista mozgalom keretében. Ők voltak azok, akik egyik zsidótörvényt sem szavazták meg, sőt felszólaltak ellene, antináci felfogást követtek, továbbá a szociális jogok kiterjesztése mellett kampányoltak. Ebből látszik, hogy Magyarországon is megjelent a gondolat, hogy a királyság egy kohéziót teremtő, jogkiterjesztő, nemzeti intézményként is funkcionálhat.

A beszélgetés végén a résztvevők magyar kontextusban vizsgálták azt a kérdést, hogy egy köztársaságban mennyire kell pótolni a királyi család identitásteremtő erejéből fakadó űrt. Békés Márton kiemelte az emberek közötti kapcsolat, a „mi tudat” megszületését, ami az egyik alapfeltétele a társadalmi együttműködésnek. Egy uralkodói dinasztia képes lehet megadni ezt az összetartozástudatot, azonban ezt lehetetlen a Windsor-család imádatával előidézni Magyarországon. Békés Márton és Baranyi Tamás egyetértett abban, hogy A Korona című sorozat egyfajta kulturális imperializmus részének tekinthető, Baranyi hangsúlyozta emellett a brit soft power jelentőségét. Rámutatott arra az ellentmondásra is, miszerint Magyarországon nem sikerült teljes mértékben magunkénak érezni a köztársasági államformát, annak kikiáltását nem tarjuk különösebb ünnepnek, ugyanakkor a Habsburg-dinasztiával sem tudunk mit kezdeni. Gerő András zárszavában elmondta, hogy a magyar alkotmányos rend szerint a köztársasági elnök szerepköréhez tartozik a nemzet egységének kifejezése, de szerinte ez az elmúlt harminc év alapján nem mondható sikeresnek.