Visszatért a FÉLMÚLT. Legújabb adásunkban hazánk történelmének egyik legtragikusabb pillanatáról, az 1944. március 19-én bekövetkezett náci megszállásáról és annak következményeiről beszélgettünk. Vendégeink megvitatták a megszállás előzményeit, a magyar történelemre és a II. világháborúra gyakorolt hatásait, a magyar külpolitika 1930-as és 1940-es években való alakulását, illetve a magyar zsidóság sorsát.
Meghívott vendégeink Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója és Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum vezető történésze voltak, a beszélgetést Baczoni Dorottya, a XX. Század Intézet igazgatója moderálta.
A német csapatok bevonulásának legmeghatározóbb következménye Magyarország függetlenségének elvesztése volt, hiszen a nácik helyét azonnal átvették a szovjetek, akiknek a legfontosabb célja egy kommunista diktatúra kiépítése volt – így értékelte az 1944. március 19-i eseményeket röviden Fekete Rajmund. Balogh Gábor szerint a náci megszállás nemcsak a magyar történelem szempontjából volt választóvonal, de a II. világháború történetében is, hiszen olyan eseményeket indított be, ami a háború végkimenetelére is nagy hatással voltak.
Függetlenségünk elvesztése mellett egy rendszerváltás is végbe ment a németek érkezésével, fogalmazott Balogh Gábor. 1526 óta először az 1920-as trianoni békediktátummal kaptuk vissza szabadságunkat, a Trianonnal járó veszteségek ellenére ismét létrejött a független Magyar Királyság, ami többek között Bethlen István, Teleki Pál és Klebersberg Kunó politikai munkájának köszönhetően újraépült. 1944 márciusában ez a rendszer teljesen megszűnt. Fekete Rajmund mindehhez hozzátette, hogy ha csak Magyarország XX. századi történelmét vizsgáljuk, akkor legalább 10 ehhez hasonló rendszerváltásról beszélhetünk.
A háború kitörése utáni hintapolitikával a magyar politikai vezetés éppen azt akarta elkerülni, hogy Magyarország idegen megszállás alá kerüljön.
A németek azonban már korábban is fontolgatták a hazánkba történő bevonulást. 1943-ban az olasz fronton bekövetkező vereségek, az olaszok átállása és a Kállay Miklós miniszterelnök által előkészített kiugrási kísérlet pedig tovább erősítette megszállási szándékukat.
HITLER CÉLJA MAGYARORSZÁG MEGBÉNÍTÁSA ÉS A BÉKEFOLYAMATOK MEGÁLLÍTÁSA VOLT
A német csapatok megjelenésével alapvetően változtak meg a mindennapok Magyarországon. Fekete Rajmund kiemelte, hogy 1944 márciusáig működött a magyar parlament, az ellenzéki pártok és a sajtó is tevékenykedtek. A magyar zsidóság ugyan jogfosztott állapotban volt, de egészen a megszállásig nem történtek tömeges deportálások, amik a környező országokban eddigre már javában zajlottak. Hitler mindezzel kapcsolatban felháborodását hangoztatta, egy németbarát bábkormány felállítását és a zsidók deportálásának megkezdését sürgette. Mikor 1944 márciusában magához hívatta a Klessheim-kastélyba a teljes magyar vezérkart, a célja az volt, hogy vezetői szinten bénítsák meg Magyarországot és semmilyen ellenállás ne valósuljon meg a megszállással kapcsolatban. A németek felkészülten érkeztek meg, közel egy hónap alatt 3000 ezer embert tartóztattak le, a magyar külügyi állományt teljesen lecserélték, hogy a további különbéke tárgyalásokat csírájukban elfojtsák. Hamarosan kötelezővé tették a zsidóság számára a megkülönböztető sárgacsillag viselését, újabb törvényeket hoztak a zsidók megmaradt vagyonának elkobzása érdekében. Rövidesen megkezdték a gettók létrehozását és elindultak az első szerelvények a megsemmisítő táborokba. Ebben az új politikai helyzetben Magyarország önálló mozgástere teljesen megszűnt. Balogh Gábor megjegyezte, hogy ez nem csak a szuverenitásunk elvesztéséből fakadt, hanem abból, hogy a németek azonnal hozzáláttak azoknak a politikusoknak a bebörtönzéséhez, akik németellenes nézeteket vallottak és hirdettek. Mindez ahhoz vezetett, hogy Magyarországon is megszületett a polgári és a katonai ellenállás. Kiss János altábornagy, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Tartsay Vilmos mind tanúbizonyságot tettek bátorságukról és hazaszeretetükről. Balogh Gábor hangsúlyozta:
elég csak megnézni, hogy milyen gyorsan alakultak meg a különböző ellenálló csoportok, és máris tisztán látjuk mennyire nem igaz az a téves feltevés, hogy a megszállást követően Magyarországon mindenki feladta elveit és kiszolgálta a német követeléseket.
Adásunkban szó volt még a magyar külpolitika útkeresésének történetéről, hogy hogyan nyitottunk az angolszász országok felé és mik voltak azok a fordulópontok, amik ahhoz vezettek, hogy a területi revízióra vonatkozó magyar célokat végül Németország támogatásával értük el. Emellett még szó esett az 1944 októberében sikertelenül zajló kiugrási kísérlet előkészítéséről, következményeiről, illetve a megszállás utáni politikai vezetés felelősségéről.
