Napjainkban szinte egyértelműnek tűnhet, hogy különböző természeti katasztrófák károsultjai, vagy éppen háborús konfliktus elől menekülők számára a világ humanitárius szervezetei igyekeznek a lehető legszélesebb körű segítséget nyújtani. Természetesen ez nem mindig volt így a világtörténelemben. A XIX. század második felére azonban egyre nagyobb hajlandóságot mutattak különböző szervezetek, hogy ne csak nemzeti, hanem globális szinten is megsegítsék a bajbajutottakat.
Az egyik első ilyen a svájci Jean-Henri Dunant kezdeményezése nyomán 1863-ban megalakult Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (VNB) volt. A Bizottság összekötő szerepet töltött be a különböző nemzeti vöröskereszt-társaságok között, biztosított számukra egy közös platformot, tanácskozásokat tartottak a háborúk és természeti katasztrófák áldozatainak megsegítéséről, valamint az ilyenkor „bevethető” orvosi személyzet képzéséről. 1919-ben megalapították a Vöröskereszt Társaságok Ligáját (mai nevén: Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége). A Liga a nemzeti vöröskereszt-társaságok közötti szorosabb együttműködés reményében született.
A Vöröskereszt szervezetei az alapítástól kezdve jelen voltak a világ legtöbb konfliktusában mint semleges, humanitárius szerv, akik a hadifoglyok, sebesültek és a civil lakosság érdekeiben léptek fel. 1956-ban, a magyar forradalom és szabadságharc leverését követően a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága és a Vöröskereszt Társaságok Ligája nélkül aligha sikerült volna megfelelő ellátásban részesíteni azt a 200 000 honfitársunkat, akik elhagyták Magyarországot a szovjet beavatkozást követően. Kecskés D. Gusztáv e két szervezet tevékenységét, a döntéshozatal menetét, illetve a magyar helyzetből levont következtetéseit és tapasztalatait mutatja be Humanitárius akció globális mértékben – A Nemzetközi Vöröskereszt és az 1956-os magyar menekültek című könyvében.
Kecskés D. Gusztáv a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa régóta foglalkozik a magyar–ENSZ kapcsolatok alakulásával, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után hazánkat elhagyó menekültek helyzetével. Könyvéhez többek között felhasználta a Nemzetközi Vöröskereszt-szervezet és a Francia Vöröskereszt levéltárában fellelhető forrásokat, valamint amerikai, belga és magyar külügyi iratokat is.
Magyarország történelmében példátlan kivándorlási hullám indult meg 1956. november 4-ét követően. Az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbizottságának adatai alapján a mintegy 200 ezer menekültből 173 ezren Ausztriába, 18 ezren pedig Jugoszláviába kerültek. A két szomszédos országot azonban csak ideiglenes állomásnak gondolták legtöbben, ellátásuk és tovább szállításuk viszont jelentős terheket rótt az országok kormányaira.
Az 1956–57-es magyar menekültválság során a Vöröskereszt Társaságok Ligája a humanitárius akció minden szakaszából kivette részét. A menekültek napi szintű ellátása, foglalkoztatása, egészségügyi állapotuk vizsgálata mellett kiemelkedő módon segítettek az Ausztriából és Jugoszláviából tovább utazók letelepedésében és befogadásában. Az osztrák és jugoszláv kormányok a Ligát hivatalosan felkérték, hogy a kijelölt táborhelyeken biztosítsák a menekültek élelmezését, ruháztatását és egészségügyi ellátásukat. Rengeteg korábban más célra használt épületet – laktanyákat, fegyverraktárakat, iskolákat – alakítottak át rövid idő alatt, hogy képesek legyenek megfelelő körülmények között befogadni több tízezer menekültet. Az új táborokban dolgoztak a különböző nemzeti vöröskereszt-társaságok segítői. Ausztriában a helyi Vöröskereszt mellett megjelentek az amerikai, a brit, a kanadai, a finn, a francia, a svéd és a svájci társaság munkatársai. Ezek a társaságok együttesen közel 650 embert küldtek a válság alatt. A táborok üzemeltetéséért és igazgatásáért viszont az osztrák hatóságok voltak felelősek.
A kötet egyik legizgalmasabb része, mikor betekintést nyerhetünk abba, hogyan is teltek a menekültek mindennapjai. A Vöröskereszt munkatársai igyekeztek szolgálatba állítani a szakképzett magyarokat szakterületeik szerint, így az ápolók, orvosok, tanárok saját maguk tudták segíteni a közösségek életét. Magasfokú figyelemmel fordultak a menekültek élelmiszerügyi ellátásához, igyekeztek a lehető legváltozatosabb élelmiszereket összegyűjteni és eljuttatni a menekültekhez. Így került a táborokba a különböző adományok segítségével hús, hal, cukor, zsír, de az alapvető élelmiszerek mellett nagymennyiségű kávé, lekvár, tea, zöldség, gyümölcs vagy éppen csokoládé is. Minden menekült számára biztosították a napi 2400 kalóriát. A fizikai egészség mellett kiemelt figyelmet fordítottak a táborlakók mentális egészségére is. Rengeteg szabadidős tevékenységet szerveztek pl.: foci, atlétika. Az egyik legfontosabb tevékenységük az oktatást érintette. A táborokban igyekeztek felkészíteni a menekülteket, hogy minél sikeresebben illeszkedjenek be az általuk választott célország társadalmába. Alapfokú oktatást biztosítottak azoknak a gyerekeknek, akik az ott tartózkodásuk alatt nem járhattak a helyi iskolákba, a felnőttek számára pedig nyelvi felkészítést tartottak.
A VNB más módon igyekezett segítséget nyújtani a magyar menekülteknek. 1956-ra a Bizottság már hatalmas tapasztalatot szerzett hadifoglyok, hadisérültek és elveszett hozzátartozók számára létrehozott adatbázisok kialakításában, a családegyesítésben, valamint a postai úton történő kommunikáció elősegítésében a menekültek és otthon maradt hozzátartozóik között. A VNB és a Liga november 27-én megállapodtak a szervezetek hatásköréről. Így került a magyar menekültek ausztriai és jugoszláviai megsegítése a Liga hatáskörébe, míg a VNB vállalta a menekültek magyarországi segélyezését. Miután az ENSZ Közgyűlése élesen bírálta a szovjet beavatkozást Magyarországon, Kádár Jánosék lényegében betiltották az ENSZ minden szervezetének működését az ország területén. Ez ahhoz vezetett, hogy 1956 decemberére a VNB maradt az egyetlen nemzetközi szervezet, mely működési engedéllyel rendelkezett hazánkban. Az ENSZ által Magyarország lakosságának szánt segélyezések eljuttatását és szétosztását a VNB vállalta magára. A rászorulók számára így biztosítottak élelmet, ruhát, gyógyszereket és kórházi felszereléseket. Ez volt a VNB legnagyobb segélyezési akciója a II. világháború után, egyben a legnagyobb, amit a keleti blokk egy országa számára biztosítottak. A VNB volt az a szervezet, amely kezdeményezte a magyar menekültek személyi adatainak teljeskörű összegyűjtését is. Ehhez az osztrák kormánynál elérték, hogy az általuk készített regisztrációs lapok alapján kezdjenek bele egy adatbázis kiépítésébe. Az elkészült adatbázist ezután a megfelelő diszkrécióval kezelték, figyelembe véve a magyarországi belpolitikai helyzetet. A menekültek biztonsága érdekében például a Magyarországról érkező keresési kérelmekre nem válaszoltak automatikusan és mindet továbbították a keresett személyeknek, akik eldönthették, hogy válaszolnak-e. Emellett a VNB kategorikusan visszautasította a magyar külügy kérését, hogy adjanak át minden dokumentumot, ami a magyar menekültek adatait tartalmazza. Az érintettek adatait csak akkor adták ki, ha ők maguk beleegyeztek.
A felmerülő nehézségek ellenére azonban kimondható, hogy a magyar menekültválságot kifejezetten sikeresen kezelték az abban szerepet vállaló felek. Az Ausztriába menekültek 90%-a már a következő év végére új hazájába került. A Nemzetközi Vöröskereszt mindkét szervezete tanúbizonyságot tett saját alkalmasságukról a felmerülő humanitárius problémák megsegítésében. A magyar menekültválság emellett megerősítette a két szervezet közötti együttműködést is. Bár a Vöröskereszt-szervezetek elévülhetetlen érdemekre tettek szert a válság kezelésében, a siker nem csak rajtuk múlt. Mind az osztrák, mind a jugoszláv kormánnyal kiépített kölcsönös bizalmi kapcsolat elősegítette a folyamatok gördülékenységét.
Kecskés D. Gusztáv rengeteg időt és energiát fektetett könyvébe, melyben részletesen bemutatja a Nemzetközi Vöröskereszt szervezeteinek eredményeit és érdemeit az 1956–57-es magyar menekültválság kezelésében. Mindezt úgy teszi, hogy lényegre törően és körültekintően bemutatja a nemzetközi viszonyokat is, melyek a két szervezet döntéseit befolyásolták. A Humanitárius akció globális mértékben – A Nemzetközi Vöröskereszt és az 1956-os magyar menekültek kiváló olvasmány mindazok számára, akik szeretnék megismerni a humanitárius szervezetek működését, jogi és diplomáciai törekvéseiket, továbbá gyönyörűen kirajzolódik előttünk, hogyan gondoskodtak és fogadták be honfitársainkat nyugaton, miután arra kényszerültek, hogy elhagyják hazánkat.
Kecskés D. Gusztáv: Humanitárius akció globális mértékben – A Nemzetközi Vöröskereszt és az 1956-os magyar menekültek. Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, Budapest, 2020.
Képel forrása: Nemzetközi Vöröskereszt
Lakházi Ákos
