Az 1900-as párizsi világkiállítás

2025. április 13-án nyitja meg kapuit az oszakai Expo 2025, amelyre a szervezők huszonnyolc millió látogatót várnak. A hat hónapon át tartó világkiállítás a legújabb technológiai és tudományos vívmányok bemutatója mellett a nemzetközi együttműködés, a jövő lehetőségeinek és kihívásainak színtere is. A világkiállítások hagyománya immár több mint 170 éves múltra tekint vissza, és a mostani rendezvény apropóján különösen érdemes felidéznünk az egyik legjelentősebb előzményét: az 1900-as párizsi Exposition Universelle-t. A párizsi kiállítás több mint ötvenmillió embert vonzott, de míg ma Oszakában a digitalizáció és a fenntarthatóság kérdései állnak az expó középpontjában, Párizs a századforduló technikai és művészeti diadalát ünnepelte a korszak politikai és hatalmi játszmáinak árnyékában.

„Egy új, múlandó város rejtőzött el a régi szívében – egy párizsi negyed, amely fantáziaruhákba öltöztetve szinte egy álombeli bálként elevenedett meg, ahol az épületek izgalmas maszkokként tündökölnek. Gyermeki szemünknek ez maga volt a csoda: egy színes mesekönyv, egy kincsekkel teli barlang, melyeket idegen tájakról hoztak.”[1]

Paul Morand regényíró beszámolója érzékletesen ragadja meg az 1900-as párizsi világkiállítás, az Exposition Universelle varázsát és hatását a kor emberére. A 20. század elején az utazás még kevesek kiváltsága volt, mozik és híradások sem léteztek, amelyek bemutathatták volna az egész világ sokszínűségét, így semmi sem vetekedhetett a világkiállítás élményének kavalkádjával és gazdagságával. Jay Winter amerikai történész szavaival élve a párizsi expó „a huszadik század hajnalának sajátos világhálója volt”[2], amely összekapcsolta és egyesítette a világ tudását és tapasztalatait. A végtelennek tűnő pavilonsorok és különböző stílusokban pompázó épületek a közlekedéstől a világításon át mutatták be a tudomány és technika csodáit: a világkiállítás egyszerre hozta kézzelfogható közelségbe a föld minden szegletét és tette átélhetővé a jövő utópisztikus álmait. Panorámaképek, kitömött bábuk, akváriumok, diorámák és installációk, előadások és bemutatók tették élővé a technológiai újításokat és a távoli egzotikumokat. A kiállítás szinte egész Európát és a szűkebb világot is lázba ejtette: az Exposition Universelle 212 napja alatt több mint ötvenmillió látogatót vonzott Párizsba az akkor mindössze negyvenegymillió lakosú Franciaországban, és ezzel méltán vált a századforduló és az új évszázad egyik szimbolikus mérföldkövévé.

A világkiállítások története 1851-ig nyúlik vissza, amikor London adott otthont az első nagyszabású nemzetközi expónak, megalapozva a kiállítások hagyományát, amelyek a 19. század második felére egyre nagyobb népszerűségre és jelentőségre tettek szert. A milliós látogatószámot vonzó rendezvények nem csupán a haladást ünnepelték a technológiai és művészeti teljesítmények bemutatásával, hanem lehetőséget nyújtottak a különböző kultúrák, nemzetek és innovációk találkozására, illetve a nemzetközi kapcsolatok erősítésére is.[3]

Az 1900-ban megrendezésre kerülő Exposition Universelle azonban több szempontból is kiemelkedett az addigi rendezvények sorából, sőt, sok tekintetben túlszárnyalta utódait is. A világkiállítás központi témája a 19. század technikai, tudományos és kulturális fejlődésének bemutatása volt, lezárva az évszázadot, ugyanakkor előrevetítve a jövő vívmányait és lehetőségeit is. Az esemény nagyságát és jelentőségét jól mutatja, hogy az 1900-as párizsi expó a mai napig a valaha volt leglátogatottabb európai rendezésű világkiállítás, de emellett is az egyik legambiciózusabb és legnagyobb volumenű nemzetközi eseménynek tekinthető, melyen a világ 40 résztvevő országa mintegy 760.000 kiállítóval mutatta be művészetének és iparának legjavát, miközben a gyarmatok kiállításain a világ legeldugottabb régiói is képviseltethették magukat.[4] Egy szempontból a párizsi világkiállítás valószínűleg örökre egyedülálló marad: ez volt az utolsó olyan expó, amely az emberi tevékenység teljes spektrumát egy kiállítás keretébe kívánta összesűríteni.

A kiállítás helyszíneként Párizs központja szolgált, ami jelentős infrastrukturális fejlesztéseket is szükségessé tett. A város három új hidat épített a Szajnán, olyan ikonikus épületek születtek, mint a Grand Palais és a Petit Palais, valamint a hatalmas látogatói tömeg kiszolgálása érdekében megépült a város első metróvonala is.[5] A közlekedési megoldások közül a legnagyobb sikert a Rue de l’Avenir, vagyis a jövő utcája aratta. Ez egy több kilométer hosszú, hét méter magas viadukton kiépített ideiglenes elektromos mozgójárda volt, amely egy kört tett meg, így lefedve az egész kiállítást. Két különböző sebességű járdából állt: egy keskenyebb, 4,2 km/h sebességű és egy szélesebb, 8,5 km/h sebességű, mellyel az utasok mindössze 26 perc alatt „körbejárhatták” az expót, miközben panorámás kilátásban is gyönyörködhettek.

A másik fontos találmány, az elektromosság bemutatására egy saját üveg- és fémpalotát (Palais de l’Électricité) emeltek, amelynek homlokzatát éjszakánként több ezer izzó és elektromos lámpa világította meg. Az épület nem csupán látványosság volt, hanem egyben bemutatóterem is, ahol a látogatók megismerkedhettek az elektromos áram különböző felhasználási lehetőségeivel a világítástól kezdve a gépek meghajtásán át a kommunikációs eszközökig. A palota energiáját részben egy felszíni vízerőmű biztosította, amely nemcsak a világkiállítás más épületeit látta el árammal, hanem a Lumière-fivérek mozijában vetített kezdetleges némafilmvetítéseket is működtette. Naplemente után pedig a város számos pontja ragyogó fényekbe öltözött, lenyűgözve a látogatókat:[6]

„Midőn az éj csendes firmamentuma borul mindenre, s egy mesterséges, ezerszeres fényár ölel mindent egybe az építményeket fénytestekké varázsolva; a főbb vonalak élesen kirajzolódnak, s az épületek sötét körvonalukban felfedik nagyságuk rettentő méreteit, a szemlélő elbűvölve áll egy olyan pompa előtt, melynek létezését nappal meg sem sejthette.”^[7]

Az 1900-as párizsi világkiállítás Magyarország számára is több szempontból jelentős esemény volt. Az Exposition Universelle volt az első olyan nagyszabású nemzetközi bemutatkozás, ahol az ország a bécsi udvar korábbi akadályozó törekvései ellenére egyenrangú félként vehetett részt a nemzetközi porondon. A kiállítás egyben fontos állomása volt annak a folyamatnak, amely az 1896-os millenniumi ünnepség tapasztalatai is fűtöttek: Magyarország egyre nagyobb nemzetközi reprezentációra törekedett, hogy önálló államiságát, gazdaságát és kultúráját a Monarchián belül megmutathassa. A világkiállítás Rue des Nations, azaz nemzetek utcája részén, ahol a résztvevő országok saját egyedi pavilonjaikkal képviseltették magukat, Magyarország egy tornyos, román, gótikus, reneszánsz és barokk stíluselemeket ötvöző épületet alakított ki. Az épület kiállítótere az ezeréves államiságot és a nemzet történelmét idézte meg, míg az ipari és mezőgazdasági kiállítóterekben a magyar kiállítók termékei sokrétűen reprezentálták az ország fejlődését és gazdasági erejét.[8]

A 20. század elejét a technológiai és ipari fejlődés gyorsuló üteme, valamint a haladásba vetett tudományos és társadalmi optimizmus határozta meg, amely szerint a technikai innováció a társadalmi haladással karöltve egy békés, jobb, modernebb világot hoz el. Ez az optimista szemléletmód tükröződik vissza Émile Loubet, a Harmadik Francia Köztársaság miniszterelnökének beszédében is, aki 1900. április 14-én megnyitotta a több hónapig tartó eseménysorozatot:

„Egy jelentős mérföldkőhöz érkezünk az emberiség javát szolgáló lassú munkában a boldogság, valamint az emberi létezés kiteljesedése felé. E remény magasztos égisze alatt nyilvánítom megnyitottnak az 1900-as Világkiállítást.” [9]

A szervezők az eseményt egy békés, nemzetek közötti együttműködésre épülő világ mintájának szánták: a kiállítás nemcsak az egyes országok ipari és kulturális teljesítményét mutatta be, hanem a gazdasági és kulturális versengés eszközével kívánta ösztönözni a nemzetközi kapcsolatokat. Az a gondolat hatotta át a szervezést, hogy az államok közötti rivalizálásnak nem a fegyveres konfliktusokban, hanem az innovációban, a kereskedelemben és a kulturális teljesítményekben kell kifejeződnie.[10]

A világkiállítás megrendezésében azonban felfedezhetők az első világháború kirobbanását is okozó, majd a Párizs környéki békékben testet öltő mélyebb ellentétek is. A századfordulón Franciaország és Németország között kikerülhetetlen politikai és gazdasági törések húzódtak, melynek gyökerei az 1870–1871-es porosz–francia háborúhoz vezethetők vissza, amely Franciaország súlyos vereségével és Elzász-Lotaringia Németországhoz csatolásával zárult. Ez alapjaiban sértette Franciaország nemzeti büszkeségét és az ország különösen nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy a világkiállítás révén helyreállítsa nemzetközi presztízsét.^[11]

Németországban is felmerült az 1890-es évek elején egy nagyszabású berlini világkiállítás gondolata, azonban a tervezés végül megfeneklett. Franciaország viszont minden erejét mozgósítva már 1893-ben elkezdte az esemény állami keretek között zajló szervezését és előkészítését. Az Exposition Universelle célja ilyen értelemben nemcsak a 19. század eredményeinek bemutatása volt, hanem egyértelmű üzenet küldése Németország és a világ többi része felé: Franciaország a politikai és katonai vereségek ellenére továbbra is vezető szerepet tölt be technológiai, kulturális és művészeti téren.[12] Az expó ezzel összefüggésben nemzetközi jellege ellenére erősen francia központú maradt, a franciák foglalták el az összes kiállítótér ötvenhat százalékát.[13]

Politikai értelemben azonban a világkiállítás nem váltotta be a hozzá fűzött francia reményeket. A szervezést átható politikai és korrupciós botrányok inkább gyengítették Franciaország nemzetközi megítélését, miközben más nemzetek (különösen pont Németország) innovációi és tömeges turistaforgalma elhomályosították azt a várakozást, hogy a jövőbeli világkiállítások jelentős politikai vagy presztízsbeli előnyöket hozhatnak az országnak, és ez a tapasztalat hozzájárult a nacionalizmus és revanspolitika erősödéséhez is.[14] A kiállítás nagyszabású látványosságai és technológiai vívmányai mögött a korszak mélyebb feszültségei ugyancsak kirajzolódtak: az imperializmus, a gyarmatok kizsákmányolása, a nemzeti érdekek ütközése és a társadalmi egyenlőtlenségek mind jelen voltak az esemény hátterében.[15]

Az 1900-as párizsi világkiállítás összességében a 19. századi ipari, tudományos és kulturális fejlődés diadalát hirdette, miközben egy korszak határkövét is jelentette, amely már magában hordozta a jövő lehetőségei mellett annak kihívásait is. Az egyetemes haladásba és a civilizáció töretlen fejlődésébe vetett optimizmus megingott, hiszen egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a technológiai és gazdasági gyarapodás nem garantálja sem a politikai stabilitást és a békét, sem a társadalmi harmóniát. Az utolsó grandiózus világkiállítás így egy letűnő korszak szimbolikus lezárásának is tekinthető, amely előre vetíti a 20. század konfliktusait és átalakulásait.

Felhasznált irodalom:

Jullian, Philippe: The Triumph Of Art Nouveau Paris Exhibition 1900. New York: Larousse & Co. Inc. 1974.

Kretschmer, Winfried: Geschichte der Weltausstellungen, Frankfurt/Main: Campus Verlag 1999.

Mandell, Richard D.: Paris 1900: The Great World’s Fair. Toronto: University of Toronto Press 1967.

Morrand, Paul: 1900 A.D. Translated by Mrs. Romilly Fedden. New York: William Farquhar Payson 1931.

Pendl, Erwin: Österreich auf der Weltausstellung in Paris 1900. Wien: A. Hartleben’s Verlag 1900.

Székely Miklós: Az ország tükrei. A magyar építészet és művészet szerepe a nemzeti reprezentációban az Osztrák–Magyar Monarchia korának világkiállításain. Budapest: CentrAr 2012.

Winter, Jay: Dreams of Peace and Freedom: Utopian Moments in the Twentieth Century. New Haven: Yale University Press 2006.

[1] Morrand, Paul: 1900 A.D. Translated by Mrs. Romilly Fedden. New York: William Farquhar Payson 1931. 61. o.

[2] Winter, Jay: Dreams of Peace and Freedom: Utopian Moments in the Twentieth Century. New Haven: Yale University Press 2006. 28. o.

[3] Kretschmer, Winfried: Geschichte der Weltausstellungen, Frankfurt/Main: Campus Verlag 1999. 57-59. o.

[4] Huszonnégy európai nemzet vett részt a kiállításon, valamint négy afrikai állam: Libéria, Marokkó, a Dél-afrikai Köztársaság és az Orange Szabadállam. Ázsiát Kína, Korea, Japán, Perzsia és Sziám; Amerikát pedig Ecuador, Guatemala, Mexikó, Nicaragua, Peru, El Salvador és az Egyesült Államok képviselte.

Jullian, Philippe: The Triumph Of Art Nouveau Paris Exhibition 1900. New York: Larousse & Co. Inc 1974. 203. o.; Winter: Dreams of Peace and Freedom. i. m. 30. o.

[5] Mandell, Richard D.: Paris 1900: The Great World’s Fair. Toronto: University of Toronto Press 1967. 62-64. o.

[1] Morrand, Paul: 1900 A.D. Translated by Mrs. Romilly Fedden. New York: William Farquhar Payson 1931. 61. o.

[2] Winter, Jay: Dreams of Peace and Freedom: Utopian Moments in the Twentieth Century. New Haven: Yale University Press 2006. 28. o.

[3] Kretschmer, Winfried: Geschichte der Weltausstellungen, Frankfurt/Main: Campus Verlag 1999. 57-59. o.

Jullian, Philippe: The Triumph Of Art Nouveau Paris Exhibition 1900. New York: Larousse & Co. Inc 1974. 203. o.; Winter: Dreams of Peace and Freedom. i. m. 30. o.

[5] Mandell, Richard D.: Paris 1900: The Great World’s Fair. Toronto: University of Toronto Press 1967. 62-64. o.

[6] Jullian: The Triumph Of Art Nouveau i. m. 82-84. o.

[7] Pendl, Erwin: Österreich auf der Weltausstellung in Paris 1900. Wien 1900. 3. o.

[8] Székely Miklós: Az ország tükrei. A magyar építészet és művészet szerepe a nemzeti reprezentációban az Osztrák–Magyar Monarchia korának világkiállításain. Budapest: CentrAr 2012. 115-128. o.

[9] Mandell: Paris 1900: The Great World’s Fair i. m. 60. o.

[10] Winter: Dreams of Peace and Freedom i. m. 27-28. o.

[11] Kretschmer: Geschichte der Weltausstellungen i. m. 140. o.

[12] Kretschmer: Geschichte der Weltausstellungen i. m. 140-141. o.

[13] Székely: Az ország tükrei i. m. 114-115. o.

[14] Mandell: Paris 1900: The Great World’s Fair i. m. 120. o.

[15] Mandell: Paris 1900: The Great World’s Fair i. m. 121. o.

Képek forrása: