A XX. Század Intézet Félmúlt című beszélgetéssorozatának tizenkettedik állomásán, május 3-án a Kádár-korszak magyar filmművészetéről, a magyar film nemzetközi jelenlétéről és benne Makk Károly szerepéről beszélgettünk.
A meghívott vendégek Káel Csaba filmrendező, a MÜPA vezérigazgatója, a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Makk Károly egykori tanítványa és Lukácsy György filmkritikus, esztéta, a Magyar Mozgókép Fesztivál fesztiváligazgatója voltak. A beszélgetést Baczoni Dorottya történész, a XX. Század Intézet igazgatója vezette. Ezen alkalommal Makk Károly 1971-ben bemutatott Szerelem című filmje volt a beszélgetés kiindulópontja.
A film keletkezéséhez és az egész korszak filmművészetéhez ezúttal is szorosan kapcsolódik Aczél György kultúrpolitikája. Tevékenysége döntő befolyással volt arra, hogy milyen filmet forgathattak le, mi jelenhetett meg és mehetett ki Nyugatra. Az állampárt kultúrpolitikusai által megszabott vonalat azonban kiemelkedő művészek rendre meghaladták, megkerülték. Ezt néha finom, rejtett utalásokkal oldották meg, másrészt a nemzetközi szinten is vitathatatlan tehetségű rendezőket a rendszernek is el kellett ismernie, és kénytelen volt engedélyezni esetenként tabusértő filmjeiket is. Jó példa erre Makk Károly vagy Fábri Zoltán munkássága. A Szerelem keletkezéséhez hozzátartozik a kádári politika 1968-as konszolidációs időszaka, ami egyfajta lazulást hozott a filmkészítés szabályozásában.
Káel Csaba mesélt a Szerelem keletkezéstörténetéről, amelyben szimbolikusan megjelenik az ’56 utáni korszak ellentmondásossága. Déry Tibort, a film alapjául szolgáló novellák íróját 1956-os szereplése miatt bebörtönözték, 1960-ban szabadult és csak 1962-től publikálhatott újra. A film egyik főszereplője, Darvas Iván szintén börtönbe került a forradalomban való részvétele miatt, és itt szintén egy politikai okokból elítélt férfit alakít. A Szerelem tehát végig ezt a légkört sugározza, már csak az alkotók és szereplők személyes élettörténete miatt is. A mű filmnyelve is hozzájárul ehhez: a visszaemlékezések és a szándékosan kihagyott, magyarázó jelenetek, hézagok mind arra késztetik a befogadót, hogy azokat saját maga pótolja ki azzal a tartalommal, amit abban a korban el kellett hallgatni.
Lukácsy György kifejtette, hogy a korszak legnagyobb filmrendezői, mint Makk Károly vagy Fábri Zoltán tehetsége és nagysága abban is megmutatkozik, hogy a kor által diktál politikai üzeneteken átviláglik az egyetemes emberi mondanivaló és az az esztétikum, ami mindezt támogatja. Ilyen volt Fábri Körhinta című filmje szintén Törőcsik Marival, aminek központi történeti eleme a tsz-agitáció, de ma már nem erre emlékezünk, nem ezért kapott helyet az egyetemes filmművészetben. A Szerelem is ilyen mű, mert bár egy adott – igaz kétértelmű – történelmi korban és rendszerben játszódik, a lényeg mégis az emberi sors és érzések időtlen ábrázolása. Makk Károly szándékosan úgy is forgatta le a filmet, hogy ne legyen szembetűnő, mikor játszódik, 1956 előtt, vagy 1956 után. A beszélgetésben bejátszott életútinterjú-részletből megtudhattuk, hogy Makk Károly a lehető legkevesebb eszközzel jelezte, hogy 1956 előtt járunk, de a cenzorok ekkor Makk szerint már „annyira unták saját magukat”, hogy ennyi is megfelelt nekik, és engedélyezték a filmet.
A korszak filmjeiben a Rákosi-korszakkal szemben már szabadott kritikát megfogalmazni, ugyanakkor a cenzúra még mindig erősen működött. Állami filmstúdiók léteztek, amelyeknek vezetői nem csak művészeti vezetők voltak, hanem a politikai tartalomért is feleltek, tehát cenzorok is voltak – fejtette ki Káel Csaba. A hatvanas évek konszolidációjához, és a hetvenes évekhez hozzátartozott egy társadalmi vita, amelyben az új szocialista embertípust kívánták meghatározni. Ennek az intellektuálisan mozgalmas időszaknak lenyomatai a filmek is, többek között ezért is lehetett ez a magyar filmkészítés aranykora.
Lukácsy György megosztott egy történetet, ami ugyancsak a korszak kettősségét illusztrálta: a Szerelem börtönbéli jeleneteit véletlenül éppen abban a börtönben forgatták, ahol Darvas Iván is ült 1956-ban, sőt, a zárkája is megegyezett. Ráadásul a helyszínbejáráskor Darvas egykori fogvatartójával is összetalálkoztak. Ekkor a színész odaszólt a börtönőrnek, hogy hozzon neki egy doboz cigarettát. Ebből végül nem lett botrány, de akár lehetett is volna. A személyes élmények tehát áthatják a filmet, Lukácsy szerint Darvas játékán látható is a személyes megélés.
A cenzúra kapcsán Baczoni Dorottya elmondta, hogy a forgatókönyvet először majdnem Nyugat-Németországnak adták el, mivel itthon nem tudták leforgatni a filmet. Aczél azonban felismerte, hogy mennyit veszítene ezáltal a rendszer, mivel az NSZK-ban leforgatva ez a magyar rendszer kritikája lenne, ha viszont engedik Magyarországon elkészíteni, akkor a film a rendszer büszkeségévé tehető. Káel Csaba szerint így is lett: Cannes-ban, ami a szabadság szimbóluma volt a magyar filmeseknek, a Szerelem hatalmas sikert ért el. Szerinte a film azért nem tudott máig sem megöregedni, mert rendkívül őszinte, de szubjektív képet mutatott a korról. Makknak pedig nem volt behatárolható filmes stílusa, hanem olyan alázatos rendező volt, hogy mindig az adott történethez teremtette meg a megfelelő stílust.
