A huszadik század dalokban – Háború, diktatúra és néplélek

2024.01.04.

Középiskolások számára indít új, rendhagyó programsorozatot a XX. Század Intézet, amellyel az úgynevezett rövid 20. századba kalauzoljuk el az érdeklődő osztályokat. A XX. Század Intézet várja azon közoktatási intézmények jelentkezését, akik szívesen bemutatnák diákjaiknak az előadást!

 

Zenés történelemórára hívja a diákokat a XX. Század Intézet

 

A történelmi előadás a korszakot fémjelző ismert és kevésbé ismert dallamokkal átszőve mutatja be a világháborútól a vasfüggöny lebontásáig terjedő időszakot, válogatott történelmi anekdoták, dokumentumrészletek felhasználásával, amelyek történelmi kontextusba ágyazzák a kiemelt dalokat és felfedik azok hátterét. A zenei repertoár felvonultatja az egyszerű hangszeres kísérettel előadott népdalok, katonanóták, balladák, versfeldolgozások, mozgalmi énekek, a beatzene és az ellenkultúra zenei emlékeit.

 

A XX. Század Intézet várja azon közoktatási intézmények jelentkezését, akik szívesen bemutatnák diákjaiknak az előadást!

Az alábbi két, 45 perces előadásunk igény szerint kérhető külön-külön, vagy egymás után is, a történelmi tanmenettől függően több évfolyamnak is ajánljuk.

 

A huszadik század dalokban – Háború, diktatúra és néplélek című program blokkjai

 

1. A XX. század első fele (1914–1945)

A nagy háború dicsősége, majd traumája

Az első blokk az első világháborúról, Trianonról és az új Európáról szól. A háborúhoz kapcsolódó szerzemények és katonadalok végigsöpörtek az országon, de jól követhető, ahogy egyre komorabb hangvételű dalok születtek a kezdeti lelkesedést követően. A dalok között személyesebb, a nép lelkiállapotának változását, a trianoni traumát és a régi világ gyökeres átalakulását bemutató szövegrészletek, narrációk hangzanak el.

 

Horthy-korszak, revizionizmus, második világháború és a vasfüggöny leereszkedése

A második blokkban a harmincas évektől 1945-ig jutunk el. A második világháború kitörése – az elsővel ellentétben – már nem okozott spontán katonadalokat teremtő eufóriát. A háborús szerzemények már propagandisztikusak, legtöbbször megrendelésre készültek. A világháború és a totalitárius diktatúrák traumáit zenei szerzeményekben csak évekkel vagy évtizedekkel később kezdték feldolgozni olyan énekmondók, mint Viszockij, Cseh Tamás, vagy Roger Waters. A blokk Magyarország szovjet megszállásával, a kommunista diktatúra kezdeteivel zárul.


2. A XX. század második fele (1945–1991)

A pártállam és az „ötvenes évek szűrt levegője

A Rákosi-rendszer énekelt zenéjét a kommunista mozgalmi indulók és a magyar népdalok, népdalfeldolgozások dominálták. A korszak legfontosabb eseménysorozata, az 1956-os forradalom és szabadságharc túl rövid ideig tartott ahhoz, hogy egyidejűleg dalok is szülessenek róla, de az utókor is inkább versben és prózában nyúlt a témához. A blokk lényege, hogy átadja az Rákosi-rendszer nyomasztó hangulatát és annak valós történelmi hátterét.

 

A beatkorszak, 1968 a vasfüggönyön innen és túl

A hatvanas évek második felétől a keleti blokk állampártjait – benne kiemelkedő mértékben Magyarországot – felkészületlenül érte az a lehengerlő kulturális hatás, ami Nyugatról tört be a „beatzene” hullámain. A beatkorszak első magyar képviselői a nyugati mintákat utánozták, de hamarosan megtalálták saját hangjukat is, ami komoly kihívást jelentett a kommunista kultúrpolitikának. A klubokban összegyűlő fiatalok egy rendszertől függetlenül szerveződő tömeget alkottak, amit nem tudott közvetlenül irányítani a hatalom. A blokk célja a legfontosabb beatdalok megismerésén túl annak bemutatása, hogy hogyan tudott rést ütni az ifjúság a rideg kommunista rendszeren a hatvanas évektől kezdődően.

 

Az ellenkultúra és a rejtett rendszerkritika dalai, a Szovjetunió összeomlása

Az ifjúsági zenét a rendszer Aczél György kultúrpolitikájának és többek között Erdős Péternek köszönhetően valamilyen szinten mederben tudta tartani, de sokan voltak, akik nem egyeztek ki a hatalommal, zenéjük így ellenállásnak minősíthető a kommunista rendszerben, és ezért üldöztetés is érte őket. A nyolcvanas években a rendszer hanyatlásának egyre több jele mutatkozott, ezt a hangulatot mutatja be az utolsó blokk, ami a Szovjetunió összeomlásával és a közép-európai rendszerváltoztatásokkal zárul.

 

Az előadásokra jelentkezni az alábbi e-mail címen lehet:

E-mail cím: xxszazadintezet@xxszazadintezet.hu