A vámháborúk újraéledése: történelmi összefoglaló az első világháborútól Donald Trump második elnökségéig

2025.02.27.

Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok nemrég hivatalba lépett elnöke korábbi ígéreteihez híven 2025. február 1-én a Kanadából és Mexikóból érkező importtermékekre 25, míg a Kínából érkezőkre 10 százalékos vámtarifát vetett ki. A világpiaci szereplőkből érzékeny reakciót váltott ki az intézkedés, a mérvadó tőzsdeindexek azonnal zuhanni kezdtek. A pánikszerű reakciókat óvatos fellélegzés követte, amikor Trump két nappal később március 4-ig, az utóbbi napokban pedig április 2-ig halasztotta a vámrendelkezések életbelépésének időpontját. Mindeközben február 26-án 25 százalékos vámtarifát jelentett be az elnök az összes Európai Unióból érkező importtermékre, külön hangsúlyt helyezve az európai gazdaság motorjának számító autóiparra. Azt, hogy az Európai Uniót érintő vámok mikor lépnek életbe, egyelőre nem tudni.

             A gazdasági szakértők véleményei megoszlanak azzal kapcsolatban, hogy az elnök csak egyfajta tárgyalási technikaként tekint a vámok bevezetésére, annak érdekében, hogy a számára lehető legelőnyösebb kereskedelmi megállapodásokat csikarja ki kereskedelemi partnereiből, vagy valóban a világkereskedelem kereteinek újjászervezése a célja. A vámok ilyen mértékű bevezetése és megemelése ugyanis valóban paradigmaváltó hatású lenne az 1990 óta létező szabadkereskedelmi világgazdasági berendezkedésre, s ezzel együtt a poszthidegháborús világrendre. Ezt jól példázza, hogy a Trump által bejelentett vámrendelkezések az 1940-es évek óta nem látott magasságba emelnék az Egyesült Államok vámterheit. A téma fontossága miatt érdemes néhány példán keresztül megvizsgálni azt, hogy a 20. század során milyen, illetve mekkora szerepet töltöttek be a vámok a nemzetközi gazdasági és politikai élet alakulásában.

 

Korai globalizáció és az első világháború

               A 18. század derekán fogalmazta meg a francia felvilágosodás kiemelkedő filozófusa, Montesquieu azt a később alapvetéssé vált gondolatot, amely szerint „a kereskedés természetes hatása, hogy békességre indít.”[1] Indoklásában kifejtette, hogy a kereskedelem kölcsönös függést eredményez az abban résztvevő államok között, amelyek ennek hatására kisebb valószínűséggel indítanak háborút egymás ellen. Fél évszázaddal később a felvilágosodás egy másik meghatározó alakja, Immanuel Kant érvelt Örök béke című művében a szabad kereskedelem és a nemzetek közötti béke összefüggése mellett. Ez a szemlélet szakítást jelentett a 17. és 18. század gazdaságpolitikájának alapjául szolgáló merkantilizmussal, amely az export maximalizálásának, valamint az import minimalizálásának érdekében nagyon magas vámtarifákkal operált. A szabad kereskedelmi politika gyakorlati megvalósulása jellemezte az 1840-es évektől az első világháború kitöréséig tartó időszakot Európában. A nemzetállamok kormányzatai a liberális gazdaságpolitika jegyében tartózkodtak a gazdaságba történő drasztikus beavatkozástól, az európai gyarmatbirodalmakra épülő szabad nemzetközi kereskedelem elhozta a globalizáció első, még kezdetleges formáját. A vámokat a korábbi merkantilista megközelítésű gazdaságpolitikához képest alacsonyan tartották, csökkent a tengeri szállítás ára, és a nemzetközi elszámolási rendszerek is professzionalizálódtak. A nagy európai birodalmak vagyonnal rendelkező polgárai a századfordulón már részesülhettek a korai globalizáció áldásaiból: viszonylag szabadon, útlevél nélkül utazhattak a világban; akár több ezer kilométerről érkezett árukat vásárolhattak pénztárcájukhoz mérten olcsón, s tőkéjüket is szabadon fektethették be más államok vagy földrészek területén.[2] A 19. századi világkereskedelem növekedésének mértékét érzékelteti, hogy 1800 és 1913 között 25-szörösére növekedett az egy főre jutó külkereskedelem volumene, a globális GDP 1820 és 1900 között megháromszorozódott. E folyamatnak abszolút győztese Európa volt, amely az összes globális export és import mintegy 2/3-át bonyolította. Európán belül is élen járt Nagy-Britannia az összes kontinensre kiterjedő gyarmatbirodalmával.[3] Ennek az aranykornak vetett véget az első világháború négy éve. Az addig exportra termelő birodalmak átálltak a hadigazdálkodásra, a globális kereskedelmi láncok szétszakadtak, az addig legdinamikusabban fejlődő Németországot Nagy-Britannia tengeri blokád alá vette, Németország pedig a tengeri kereskedelemnek teremtett állandó fenyegetést a korlátlan tengeralattjáró-háború meghirdetésével. A háború gazdasági következményei katasztrofálisak voltak győzteseknek és veszteseknek egyaránt. Európa világkereskedelmi részesedése 60 százalékról 40 százalék alá süllyedt 1920-ra. A tudatos nemzetközi válságmenedzselésnek köszönhetően azonban Nyugat-Európa gazdaságai az 1920-as évek végére mégis elérték a világháború előtti termelési szintjüket, s a világkereskedelem volumene meghaladta a világháború előtti mértéket, amelyből Európa közel 54 százalékkal részesült.[4]

 

 

Vámháborúk a két világháború között

            Közép- és Kelet Európa a nyugatitól teljesen eltérő gazdasági utat járt be a világháborút követően. Az Osztrák–Magyar Monarchia szétesésével hét kisebb „nemzetállam” jött létre Közép-Európában, ami egyúttal azt is jelentette, hogy a Monarchia korábbi egységes piacán hét önálló vámterület jött létre. Súlyosbította a helyzetet, hogy az újonnan létrejött nemzetállamok a szélsőségesen nacionalista korszellem hatása alatt önellátó nemzetgazdaság kiépítésére, azaz autarkiára törekedtek. Ennek egyenes következménye volt a nemzeti valuták árfolyamának megszilárdítását követően a korábban elképzelhetetlenül magas vámtarifák bevezetése. Magyarország 1925. január 1-én léptette életbe új vámszabályozását, amely mintegy 40.000 termékre terjedt ki, és átlagosan 30 százalékos védelmet nyújtott a magyar ipari termékeknek. Hasonlóan járt el a térség többi állama is, Románia például 40 százalékos vámokkal próbálta védeni saját gazdaságát.[5] A közép-európai vámszabályozás jellegzetessége abból adódott, hogy valamennyi állam hasonló és egyben előnytelen gazdaságszerkezettel rendelkezett: ipari termékeik egyes kivételektől eltekintve a világpiacon nem voltak versenyképesek, mezőgazdasági termelésük pedig korszerűtlen volt, ezért a megtermelt áru drágának számított a külső piacokon. Az előállított árunak tehát csak a hazai kereslet jelenthetett piacot, ezért a kormányzatok mindenáron védeni próbálták saját gazdasági szereplőiket a külföldi konkurenciától. Az országok számára elengedhetetlen nyersanyagok importja ugyanakkor vámmentességet élvezett. Az 1929-ben kezdődő nagy gazdasági világválság által keményen sújtott Franciaország és Nagy-Britannia Közép-Európától történő gazdasági eltávolodása által hagyott űrt az ambiciózus hadiipari fejlesztéseket indító náci Németország kezdte betölteni. Németország és a térség államai kétoldalú szerződésekkel kerülték meg a magas vámokat, aminek köszönhetően Közép-Európából különböző nyersanyagok – elsősorban bauxit és olaj –kezdtek Németországba vándorolni, amiért cserébe a németek jó minőségű iparcikkekkel látták el partnereiket. Hitler és a náci vezetés ugyanakkor külpolitikai eszközként tekintett a kereskedelmi szerződésekre, és az egyre nagyobb gazdasági függőség egyre nagyobb politikai kiszolgáltatottságot jelentett, míg végül a közép-európai kisebb államok teljesen elveszítették külpolitikai mozgásterüket, és a német hadigazdaság hátországává váltak. Többek között ez a folyamat vezetett Bulgária, Jugoszlávia, Magyarország és Románia második világháborús katasztrófájához.

A magas vámok nem kizárólagosan közép-európai jelenségek voltak a két világháború között. A nagy gazdasági világválságot követően valamennyi világkereskedelemben résztvevő állam importhelyettesítő politikát kezdett alkalmazni, annak érdekében, hogy saját termékeiket megfelelő védelemmel lássák el a piaci konkurensekkel szemben. Egy másik érv a vámok bevezetése mellett az 1930-as évek növekvő nemzetközi feszültségéből adódó bizonytalanság volt, amelynek hatására számos állam igyekezett biztosítani stratégiai ágazatait egy esetleges blokáddal vagy háborúval szemben.[6] Ebben a helyzetben került bevezetésre Herbert Hoover elnöksége idején a Donald Trump féle vámrendelkezések kapcsán gyakran emlegetett Smoot-Hawley vámtörvény az Egyesült Államokban, 1930 júniusában. A törvény két republikánus támogatójáról, Reed Smoot utahi szenátorról, valamint Willis Hawley oregoni képviselőről kapta nevét, és azzal a céllal szavazták meg, hogy 20 százalékos vámtarifával védje az Egyesült Államok ipari és mezőgazdasági termékeit. A törvény hatására azonnal kereskedelmi háború kezdődött az Egyesült Államok és számos kereskedelmi partnere között, Kanada például 16 Egyesült Államokból érkező importtermékre vetett ki büntetővámokat. Ez roppant érzékenyen érintette az amerikai gazdaságot, hiszen exportjuk harmada északi szomszédjuk irányában hagyta el az országot. Három év alatt 61 százalékkal csökkent az Egyesült Államok exportja, ami katasztrofális hatással volt az egyébként is pénzügyi válsággal küszködő országra. Az 1932-es választáson Franklin D. Roosevelt legyőzte a népszerűtlen Hoovert, aki hozzá is látott az ország külkereskedelmének újjászervezéséhez, és 1939-ig 19 másik állammal kötött kedvezményes kereskedelmi szerződést.[7] A nagy gazdasági világválság hatásai így is maradandónak bizonyultak, 1929 és 1932 között a világ külkereskedelmi volumene 49,1 százalékkal esett vissza, miközben a globális GDP „mindössze” 10,1-el.[8] A recesszió, valamint a kereskedelmi konfliktusok megszaporodása mentén a világgazdaság blokkokra töredezett, aminek a centrumában ismét német–brit és francia szembenállás állt. Valamennyi később háborúban résztvevő állam a maga által vezetett, ekkor már háborús hátországnak számító blokkra támaszkodott, s a hosszútávú kérdés már csak az volt, hogy melyik fél képes gazdaságilag, majd katonailag a másik fölébe kerekedni. Összességében megállapítható, hogy a két világháború közötti agresszív vámpolitika és kereskedelmi háborúk hozzájárultak a második világégés szembenálló szövetségi rendszereinek kialakulásához, de túlzó lenne azt állítani, hogy kizárólagosan a gazdasági ellentétek miatt robbant ki a fegyveres konfliktus.

 

A világkereskedelem 1945 óta

           A második világháborút követően két egymással párhuzamosan működő világkereskedelmi rendszer jött létre, nyugaton az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT), keleten a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) által fémjelezve.[9] A két blokk közötti kereskedelem a globális kereskedelem mindössze 5 százalékát tette ki, miközben a két blokk által folytatott kereskedelem a világkereskedelem 85 százalékát fedte le. Nyugaton ekkor indult a világkereskedelem azon integrációja, amely napjainkig is alapvetően meghatározza a nemzetközi kereskedelem kereteit. A GATT-ot alapító és abba belépő államok célja a nemzetközi kereskedelem útjában álló akadályok leépítése, a vámok általános csökkentése, és egy a nemzetközi kereskedelmet felügyelő nemzetközi szervezet létrehozása volt. Az áruk és a tőke nemzetközi áramlása egyre szabadabbá vált, s ezt segítette az olyan regionális gazdasági szervezetek létrejötte, mint az Európai Szén- és Acélközösség, az Európai Unió elődje. A hidegháborút követően a nyugati szabadkereskedelmi rendszer terjedt ki az egész világra, amit a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) 1995-ös létrejötte tett teljessé. A globalizáció folyamata megállíthatatlannak látszódott.

Napjainkra azonban úgy tűnik, hogy mégsem beszélhetünk feltétlenül egyirányú folyamatról. A 2008-as pénzügyi válságot követően repedések jelentkeztek az egységes világpiac szerkezetében, a 2010-es évek második felében pedig már sokan emlegették a második hidegháború kifejezést.[10] Ennek hátterében az Egyesült Államok és Kína gazdasági, geopolitikai és ideológiai rivalizálása áll, amelynek első igazán látványos jelei Donald Trump első elnöksége alatt jelentkeztek. 2018 júniusában az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vetett ki több, mint 800 kínai termékre, amire válaszként a kínai kormányzat hasonló mértékű vámtarifával sújtott 128 amerikai árucikket.[11] A Kínából importált elektromos autók és chipek vámtarifájának 102,5, illetve 50 százalékra történő emelésével a kereskedelmi háborút a Biden adminisztráció is folytatta, annak ellenére, hogy az 80 milliárd dolláros veszteséget okozott az Egyesült Államoknak.[12] Az amerikai politikai kurzusokon átívelő külkereskedelmet illető egységnek az oka, hogy az Egyesült Államok négyszer annyit vásárol Kínától, mint Kína az Egyesült Államoktól. Eközben Kína felkészült a kereskedelmi háború folytatására, 2018 óta csökkentette az Egyesült Államokba tartó export arányát, ahogy saját bevételein belül is csökkent az export aránya a belső fogyasztás megerősödésének köszönhetően. A gazdasági szembenállást súlyosbítja az orosz-ukrán háború kitörése óta tartó politikai blokkosodás (ami elsősorban az ENSZ közgyűlések szavazásain való magatartásból mutatható ki), egyik oldalon az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval, illetve Kínával és Oroszországgal a másikon. A blokkosodási folyamatot bizonyítja, hogy egy évvel az orosz-ukrán háború kitörését követően a blokkokon belüli kereskedelem 3.8 százalékkal gyorsabban nőtt, mint a blokkok közötti, illetve a közvetlen pénzügyi befektetések is csökkentek a két blokk államai között. Amennyiben tartós marad ez a folyamat, a globális GDP 2,5 százalékkal zsugorodhat, ami elsősorban a világgazdasági folyamatoknak jobban kitett államokat sújtaná.[13]

 

Bizonytalan jövő

           Hogy a Donald Trump által bejelentett vámok valóban életbe lépnek-e, és ha igen, milyen hatásai lesznek a nemzetközi kereskedelemre, illetve a geopolitikai folyamatokra az a jövő kérdése. A felsorolt történelmi példákból azonban kitűnik, hogy a protekcionista gazdaságpolitika, a világpiacoktól való elzárkózás, és a vámtételek markáns emelése kéz a kézben jár a növekvő külpolitikai feszültségekkel. Az első világháború előtti békés évtizedeket a brit–német gazdasági-politikai konfliktus szakította meg, az első világháborút követő gazdasági nacionalizmus pedig megágyazott a másodiknak. A hidegháborút a totális gazdasági és politikai szembenállás jellemezte a kölcsönös megsemmisülés rémének nyomatékával. Napjainkban az Egyesült Államok hegemóniájára, valamint a nemzetközi szabadkereskedelemre épülő világrend látszik megremegni. Ennek következményei a következő évtizedekben fognak kiderülni.

Szabó Ferdinánd 

Lábjegyzetek:

[1] Montesquieu: A törvények szelleméről. Osiris Kiadó. Budapest. 2000. 484-485. o.
[2] Ferguson, Niall: A világ háborúja. A gyűlölet évszázadának története. Scolar Kiadó. Budapest. 2016. 4. o.
[3] Szávai Ferenc: Gazdasági paradigmák a 20. század első felében. Acta Scientiarium Socialum. 45. sz. (2015). 207-220. 208. o.
[4] Jacks, David S. – Novy, Dennis: Trade Blocs and Trade Wars During the Interwar Period. Asian Economic Policy Review. 15. évf. 1. sz. (2020). 119-136. 121. o.
[5] Domonkos Endre: Közép- és Kelet-Európa gazdaságtörténete a második világháború idején – 1939-1945. Aposztróf Kiadó. Budapest. 2017. 77-78. o.
[6] Ritschl, Albrecht – Straumann, Tobias: Budiness Cycles and Economic Policy, 1914-1945: A Survey. Economic History Working Papers. 22402, London School of Economics and Political Science, Department of Economic History. 2009. 21. o.
[7] Shamim, Sarah: Before Trump: The long US history of tariff wars with Canada and the world. AlJazeera. 2025. 02. 05.
[8] Jacks – Novis: Trade blocs i. m. 10. o.
[9] O’Hara, Claerwen: International Trade in the Cold War. In: The Cambridge History of International Law – International Law during the Cold War (draft). https://ssrn.com/abstract=4618090/http://dx.doi.org/10.2139/ssrn.4618090.
[10] Ferguson, Niall: Cold War II. National Review Magazine. December 17, 2020.
[11] Shamim, Sarah: Before Trump: The long US history of tariff wars with Canada and the world. AlJazeera. 2025. 02. 05.
[12] Dobó Géza: Kinek és mennyire fog fájni a vámháború? MCC Corvinák. 2025. 02. 10.
[13] Cold War II? Preserving Economic Cooperation Amid Geoeconomic Fragmentation. Plenary Speech by IMF First Managing Deputy Director Gita Gopinath 20th World Congress of the International Economic Association Colombia. International Monetary Fund. December 11, 2023. https://www.imf.org/en/News/Articles/2023/12/11/sp121123-cold-war-ii-preserving-economic-cooperation-amid-geoeconomic-fragmentation


Felhasznált irodalom: