Aktualitások

Dél-Afrika történelme során több elnyomó, kizsákmányoló és faji megkülönböztetésre épülő rendszertől függött. A XVII. század közepétől kezdve a terület a holland, majd a XVIII. század végétől az angol gyarmatosítók kezébe került, önállóságuk kivívása után pedig az úgynevezett apartheid rendszert vezették be, melynek alapja a faji megkülönböztetés és a helyi fehérek politikai dominanciája volt. Az apartheid politika egészen 1994-ig volt életben, ez idő alatt a hivatalos emlékezetpolitika szinte kizárólag a holland és angol gyarmatosítók leszármazottainak próbált megfelelni. A politikailag és társadalmilag is korlátozott fekete lakosságban így óriási feszültség gyűlt össze az évtizedek alatt, a gyarmati és apartheid múltra emlékeztető műemlékekkel és szobrokkal kapcsolatos kérdések azonban még napjainkban is megválaszolatlanok.

Gondold újra és éld át velünk a múlt század történelmét! Július 13-17. között idén először a XX. Század Intézet is várja a közelmúlt történelme iránt érdeklődőket az EFOTT–on. A fesztiválra látogatók intézetünk sátránál több programból is választhatnak, melyekkel mindenki az általa választott módon tehet időutazást. Az érdeklődők a múltba utazhatnak történelmi kvíz, érdekes pódiumbeszélgetések valamint VR szemüvegek segítségével!

Sokan úgy vélik, hogy egy traumatikus időszak után legalább annyi időnek kell eltelnie, hogy az általa okozott sebek begyógyuljanak, mint ahány évig maga az időszak tartott. A harminchat évig fennálló Franco-korszak a diktátor halálával lassan fél évszázada véget ért, a spanyol társadalmon belül mégis mély árok húzódik a huszadik század emlékezetével kapcsolatban. Az árok alján pedig ott fekszik az 1936–39-es polgárháború többszázezer halottja.

Herzl Tivadar naplójának megjelenése egy régi hiányt pótolt Magyarországon, mely elősegíti személyének, a cionizmusnak és a dualizmus korszakának mélyebb megértését.

1945. május 8-án a németek feltétel nélkül letették a fegyvert, ezzel véget ért Európában a második világháború. Adolf Hitler pár nappal korábban a kancellária alatt található bunkerben saját kezűleg vetett véget életének. Ezzel lezárult Németország nemzetiszocialista korszaka, és lehetővé vált – legalábbis az ország nyugati része számára –, hogy elinduljon a demokratikus fejlődés útján. Muszáj volt a múlttal szembenézni, hogy tiszta lappal kezdhessenek neki az új korszaknak.

Csak akkor tudhatjuk, melyik irányba kell mennünk, ha helyesen mérjük fel a helyzetet, amiben vagyunk. Talán ez a legfontosabb üzenete a Terror Háza Múzeumban tartott könyvbemutatónak, amelyen Schmidt Mária Széchenyi-díjas történészprofesszor, a múzeum, valamint intézetünk főigazgatójának legújabb könyvét, a 2018 és 2022 között írt esszéinek válogatását tartalmazó Korszakhatáron című kötetet mutatták be. Az esszékötet laudációját Baczoni Dorottya történész, a XX. Század Intézet igazgatója tartotta, a szerzővel pedig Ugron Zsolna József Attila-díjas író beszélgetett.

A Brit Birodalom a XX. század elejére területileg és lakosságát tekintve is a legnagyobb gyarmattartó országgá nőtte ki magát. Gyarmatai Észak-Amerikától Indiáig húzódva minden kontinensen megtalálhatóak voltak. A tengerentúli gyarmatosítás és idegen civilizációk alattvalói sorba döntését megelőzően azonban az angolok először a Brit-szigeteket hajtották teljes uralmuk alá. A mindenkori angol korona ambíciójának első áldozatai az Ír-szigetek lakói voltak. Az írek a XVII. századtól kezdve egészen az 1922-es domíniumi státuszuk elnyeréséig a brit kormány függésében voltak. A birodalom hatalmi szimbólumaival szemben azonban már jóval az első szabad ír kormány megalakulása előtt szembeszálltak.

Schmidt Mária legújabb könyve sok szempontból kényelmetlen olvasmány. Kényelmetlen, mert olyan kérdéseket feszeget, amelyekről legszívesebben tudomást se vennénk. Rákényszerít bennünket arra, hogy végiggondoljuk korunk napról napra egyre látványosabban kiütköző válságtüneteit. Kegyetlen módon szembesít minket azzal, hogy krízisben vagyunk. Ezt beismerni pedig sosem kellemes, de diagnózis nélkül nincs kiút se. A változtatás kényszere ugyanis, ha akarjuk, ha nem, kopogtat az ajtónkon.

Három új kötettel jelentkezik az idei Ünnepi Könyvhéten a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány. Az érdeklődők megvásárolhatják Schmidt Mária: Korszakhatáron, illetve Molnár Tamás: Európa zárójelben (szerk.: Békés Márton) című esszéköteteit, valamint Herzl Tivadar magyar fordításban most először megjelent naplóját (HERZL TIVADAR: NAPLÓ 1895–1904, szerk.: Baczoni Dorottya). Az Alapítvány számos egyéb kiadványával is várja az olvasókat a Vigadó tér Duna-korzó felőli standjánál, ahol naponta dedikálnak majd a szerzők. Június 11-én 11 órától pedig pódiumbeszélgetést tartunk a Vigadó téri színpadnál Schmidt Mária: Korszakhatáron című kötetéről. A Széchenyi-díjas történészt, a Terror Háza Múzeum főigazgatóját Baczoni Dorottya történész, a XX. Század Intézet igazgatója kérdezi majd.

Cikksorozatunk első részében a Kaukázus három posztszovjet országának átalakulását tekinthettük át. Az önállósult utódállamok emlékezetpolitikája a számos helyi jellegzetességen felül megegyezett abban, hogy a kormányok a szovjet emlékműveket többnyire eltávolították a közterekről, a kommunista vezetőkről és emléknapokról elnevezett utcákat átnevezték, és általánosságban a nemzeti történelem szimbolikája érvényesült az újjá formálódó emlékezeti térben. De mi történik akkor, ha a szovjet múlt első számú szimbóluma a nemzet valaha született leghíresebb fia is egyben?

Herzl Tivadar író, politikus, Izrael állam megálmodója, a politikai cionizmus atyja. Pesten született, tizennyolc éves koráig itt élt és tanult, élete végéig kiválóan beszélt magyarul. 1896-ban megírta A zsidó állam című művét, amivel elindította a politikai cionizmus mozgalmát. Joggal tehetjük fel a kérdést: mi az oka annak, hogy Herzl Tivadar ez idáig nem került a magyar közgondolkodás fókuszába, ahogy annak megvitatása sem történt meg, hogy szükséges-e, és amennyiben igen, akkor hol érdemes elhelyeznünk őt a magyar nemzeti panteonban? A most először magyar fordításban megjelent napló segíthet, hogy személye, gondolkodása és munkássága ismertebbé váljon a magyar közvélemény előtt.

61 évvel ezelőtt, 1961. augusztus 13-án hajnalban a berliniek arra lettek figyelmesek, hogy a keletnémet fegyveres erők lezárják a város nyugati és keleti szektora között húzódó határt. Az események ilyen jellegű eszkalálódása meglepte a nyugatiakat, hiszen Walter Ulbricht, a keletnémet állampárt, az NSZEP[2] főtitkára alig egy hónappal korábban még azt nyilatkozta, hogy nincs szándékában falat építeni. A Fal 28 éven át szelte ketté a várost, a hidegháború szimbólumává vált. Nemcsak a német nép megosztottságát jelképezte, hanem azt is, ahogy a kommunista rezsimek megfosztották lakosságukat a szabadságtól.

Az indiai szubkontinens rengeteg történelmi korszakot és konfliktust megélt. Tartományai felett uralkodtak maharadzsák, szultánok, fejedelmek, azonban Indiában sosem alakult ki egy területileg, politikailag és vallásilag egységes állam. Ezt kihasználva először a Brit Kelet-Indiai Társaság, majd maga a Brit Birodalom kísérelte meg India területi egyesítését. A közvetlen brit gyarmati függés majdnem százéves időszaka a mai napig heves ellenérzéseket vált ki az indiai társadalomban.

Új cikksorozat a XX. Század Intézettől! A szovjet utódállamok egy sor súlyos gazdasági és társadalmi problémát, de még ennél is több Lenin-szobrot és utcanevet örököltek meg az összeomlott kommunista birodalomtól. 1991-ben a „népek hegyeként” ismert Kaukázus térségében három független állam alakult meg, melyeknek szintén kezdeniük kellett valamit a Moszkvából szállított szobrokkal és emlékekkel. Ezeket részben összetörték, kidobták, részben integrálódtak az új államiságban és az emlékezeti közösségben.

A XX. Század Intézet Félmúlt című beszélgetéssorozatának tizenkettedik állomásán, május 3-án a Kádár-korszak magyar filmművészetéről, a magyar film nemzetközi jelenlétéről és benne Makk Károly szerepéről beszélgettünk.

1986. április 26-án szombat éjjel 1 óra 23 perckor a csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es blokkjában történt baleset volt a történelem első olyan nukleáris katasztrófája, amelyet a sajtó kiemelt figyelemmel követett.[1] A baleset nagyban fokozta a hidegháborús szembenállást, mivel annak bekövetkezte és kezelése egyaránt leleplezte a Szovjetunió működésének súlyos zavarait. A nyugati sajtó folyamatosan megkérdőjelezte a szovjetek által közzé tett információkat, méghozzá joggal: a Szovjetunió csak késve és szűkszavúan kommunikált a balesetről. Ez annak tükrében lehetett meglepetés a nyugatiak szemében, hogy Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió egy évvel korábban hatalomba került vezetője az általa meghirdetett reformprogrammal, a glasznoszttyal gyökeresen kívánta megváltoztatni a szovjet közbeszédet. A korábbi titkolózással és cenzúrával szemben a nyílt párbeszédre kívánta építeni az országot és annak külföldi kapcsolatait.

Sikerrel zárult a XX. Század Intézet középiskolásoknak szóló esszépályázata. A tavaly októberben, a Magyar Köztársaság kikiáltásának évfordulóján meghirdetett pályázattal arra ösztönöztük a diákokat, hogy a tankönyveken túl más, személyes forrásból is megismerjék a rendszerváltoztatás korszakát és ezen keresztül mutassák be a kommunista Kádár-rendszer szabadsághiányos állapotát, és hogy mit jelent a mai kor embere számára a szabadság. A pályázat 2022. január 11-én zárult, amelyre 36 pályázat érkezett szerte az országból és a határon túlról is.

Az I. világháborút lezáró trianoni békeszerződés értelmében elcsatolták Magyarország területének kétharmadát, ezzel a magyar lakosság harmada kényszerült kisebbségi létre. Az 1920 és 1944 közötti magyar külpolitika egyik legfőbb törekvése így magától értetődő módon a békediktátum területi rendelkezéseinek revíziója lett. Ezáltal a magyar politika idővel még tovább távolodott az angol és francia érdekeknek való megfeleléstől, ezzel párhuzamosan pedig megkezdődött a közeledés a hasonló revíziós terveket szövögető Németország és Olaszország felé.