A Habsburg Történeti Intézet Arcképek az Osztrák-Magyar Monarchiából elnevezésű rendezvénysorozata Blaha Lujza – a nemzet csalogánya címmel tartotta meg soron következő eseményét. A már hagyományosnak számító kerekasztal-beszélgetésen ezúttal Gajdó Tamás, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet színháztörténésze és Kiss Csilla, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlógimnázium művelődéstörténésze tartott előadást.
A rendezvénysorozat a Monarchia-korabeli neves személyiségek mélyebb megismerésének elősegítését tűzte ki célul – ismertette Nagy Beatrix, a Habsburg Történeti Intézet munkatársa. Azt is elmondta, a mostani rendezvényt megelőzően Jókai Mór és Mikszáth Kálmán életművével, valamint Hašek Švejkjével foglalkoztak részletesebben.
Gajdó Tamás előadásában a Blaha Lujzát övező kultuszról beszélt. Rámutatott, hogy már 1911-ben, azaz még élete során így írtak róla a Blaha Lujza aranykönyve című kiadványban: „Blaha Lujza mindig a dicső múltnak jelképe”. Szász Károly költő pedig így fogalmazott a színésznőről 1875-ben, a Vasárnapi Újságban: „Ő a valódi szemenszedett parasztleány és menyecske, kiben ugyan semmi durvaság nincs, de természetessége és valódisága nem finomult eszményivé. Ő a népdal – amint a fonóban éneklik. A pacsirta, amelyet a természet tanított énekelni. A pillangó, amint a mező virágai közt kergetőzik.”
A színháztörténész ugyanakkor kiemelte azt is, hogy bár Blaha Lujzát a parasztleány eszményi képeként is aposztrofálták, ha operett szerepről volt szó, ebből a szerepből ki tudott lépni. Sikerének további jellemzője, hogy még életében megjelent róla könyv, elneveztek róla két színházat is és még használati tárgyaiból is nyílt kiállítás. 1920-ban pedig róla nevezték el azt a teret, ahol akkor a színésznő lakott. Gajdó eredeti felvételeken keresztül bemutatta az ünnepelt színésznő halálát követő eseményeket is: temetésén százezrek vettek részt, köztük olyan neves személyiségek, mint Klebelsberg Kuno, Apponyi Albert vagy Szirmai Imre.
Kiss Csilla az előadásra reagálva elmondta, hogy a színésznőről kialakult kultuszt annakidején marketingcélokra is igyekeztek felhasználni. Blaha Lujzáról mint márkanévről tartott előadásában kifejtette, ő volt az első magyar színésznő, aki tartósan, harminc-negyven évig reklámozott kozmetikai terméket. 1888-ban jelent meg a piacon a „Blaha Serail Pouder”, Müller J. L. illatszerész forgalmazásában. A nagy sikerre való tekintettel egy egész portfólió csatlakozott a púderhez: arckrémek és tonikok is piacra kerültek, amelyekhez saját reklámszöveg-struktúra is társult.
A művelődéstörténész ismertette, hogy Blaha Lujza egyéb termékekhez is szívesen adta a nevét, például a két világháború között az Elida híres vörös-kék szappanját is népszerűsítette. De a színésznő recepteket is kiadott és reklámozta a „Pálma sarok” elnevezésű cipősarkat is. Divatcégek is profitáltak a színésznő népszerűségéből: egy-egy szerephez neves szabók tervezték meg ruháját, majd gondoskodtak róla, hogy mindez a sajtóban is kellő hangsúllyal megjelenjen. Kiss Csilla kitért rá, hogy – ha hihetünk az újságoknak – a híres Blaha-kalap, -kesztyű és -legyező Bécsben is nagy sikert aratott.
Az előadó végül arról beszélt, a színésznő kultusza olyannyira tovább élt halála után is, hogy a híres púderét még elhunyta után is jóideig forgalmazták.
