Lexikális tudás, kutatások, adatok… Egyéni perspektívák, emlékek, emlékezet, felejtés… A XX. Század Intézet új, kéthetente jelentkező, Arcok a múltból című interjúsorozatában elsőként Hatvári Hugó Jenő antikommunista ellenálló történetét ismerhetjük meg.
Hatvári Hugó Jenő 1932-ben született a ma már Balatonalmádi részét képező Vörösberényben. Gimnáziumi évei alatt barátja, Ungár József vezetésével és több diáktársával szervezkedni kezdtek a kommunista diktatúrával szemben: fegyvereket gyűjtöttek, röplapokat készítettek. Az 1950-ben létrejött csoport két évvel később bukott le. 1953 februárjában a csoport tagjai közül négy fiatalt, köztük Hatvárit kötél általi halálra, kettőt pedig 12 és 15 év börtönbüntetésre ítéltek. A Sztálin halálát követő enyhülésnek köszönhetően Hatvári büntetését életfogytiglani fegyházra változtatták. 1956-ban, a forradalom kitörését követően sikerült megszöknie a börtönből, majd részt vett a forradalom eseményeiben, amiért távollétében halálra ítélték. A szabadságharc bukása miatt az ország elhagyása mellett döntött, papírok nélkül jutott ki Nickelsdorfba. Csak a rendszerváltoztatás után térhetett haza Magyarországra.
A nemzeti emlékezet identitásunk fontos eleme, mely az 1945 utáni korszakot illetően számos tekintetben hordoz magában űrt. A generációk közötti természetszerű tapasztalat-, információ- és tudáshiányból fakadó különbség miatt mind az egyéni és a kollektív emlékezet, mind a társadalomtudományok és az oktatás szintjén nehéz befogadhatóvá tenni ezt az időszakot. Magyarországon a kommunista diktatúrák társadalmi emlékezetének kiemelt jelentősége van, a közelmúlt történelmének értelmezése éppen ezért ma már nem képzelhető el az adott történelmi korszakot átélt személyek elbeszélései, úgynevezett oral history interjúk készítése és elemzése nélkül.
A XX. Század Intézet új, kéthetente jelentkező sorozatában a megértés folyamatát segítve az intézetet fenntartó KKETTK Alapítvány oral history gyűjteményéből tesszük közzé egy-egy interjú legérdekesebb részeit. Az interjúalanyok elbeszélései közelebb hozzák a XX. század viharos évtizedeit, átélhetővé válik általuk többek között a kommunista diktatúra könyörtelen valósága, az 1956-os forradalom vagy a rendszerváltoztatás időszaka is.