Újra és újra ki kell mondani az igazságot

Schmidt Mária a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján beszédében kiemelte a kommunizmus által okozott szenvedéseket és az áldozatokra való emlékezés fontosságát. Felhívta a figyelmet arra, hogy az áldozatok neveire és sorsukra kell emlékeznünk és tisztelettel kell adóznunk áldozatvállalásuk előtt. Kiemelte a Terror Háza Múzeum meghatározó szerepét az emlékezet ápolásában és az áldozatok tiszteletében. Végül arra figyelmeztetett, hogy még ma is fennáll a kommunizmus veszélye, és fontos, hogy megőrizzük a szabadságunkat.

Az Amerikai Egyesült Államok Birodalom

„Nagy-Britannia az amerikai érdekek trójai falova Európában”

Klaus von Dohnányi

Az Amerikai Egyesült Államok a Brit Birodalom elleni felkeléssel jött létre. Forradalmi hagyományai gyarmattartója elleni lázadására vezethetők vissza. Ezeket a hagyományokat mostanra elengedte, hogy az imperialista Brit Birodalom örökösévé váljon. Átvette a brit világbirodalom módszereit, arroganciáját, lekezelő és kioktató stílusát. Pedig egykor az új világba érkező telepesek azért szakítottak régi életükkel és kerestek maguknak új hazát, hogy a saját erejükből és képességeikből boldogulva, a saját törvényeik és szabályaik szerint élhessenek. Szuverenitásra, szabadságra és függetlenségre vágytak, arra, hogy tehetségüket és szorgalmukat minden kötöttségtől mentesen kibontakoztathassák

Liberális imperializmus – Hongkong

„A harmónia áldást, a viszály szerencsétlenséget hoz”
Pan-ku, Han-dinasztia

1843-ban az első ópiumháború eredményeként Hongkong brit gyarmat lett. A gyarmatosítók 1898-ban 99 éves bérleti szerződést kényszerítettek ki a kínai császártól Hongkong átadásáról, ami 1997-ben lejárt. Ekkor a Kínai Népköztársaság ünnepélyes keretek között visszavette Hongkongot, a világ egyik legjelentősebb kereskedelmi központját.  Teng Hsziao-ping, aki 1976-tól 1989-ig vezette Kínát, de haláláig minden lényeges kérdésben döntő szava volt, azt javasolta, hogy Hongkong mintegy 7 millió lakosa még 50 éven keresztül az „egy ország két rendszer” elvének megfelelően széleskörű autonómiát, különleges közigazgatási övezeti státuszt, és ezzel együtt a sajtó, a szólás, és a gyülekezés területein nagyobb szabadságot kapjon Kína többi részénél.

Vákuum

Az Osztrák Birodalom fennmaradása szükséges Európa függetlenségéhez, civilizációjához és szabadságához.”
Disraeli

IV. (Boldog) Károly (teljes nevén: Karl Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria von Österreich) az ausztriai Persenbeugbanszületett 1887. augusztus 17-én, és Funchalban, Madeira szigetén hunyt el spanyolnáthában 1922. április 1-jén. Ő volt a Habsburg–Lotaringiai-ház utolsó uralkodója. 1916 és 1918 között I. Károly néven az Osztrák Császárság utolsó császára és IV. Károly néven az utolsó magyar király, de ő volt az utolsó cseh és az utolsó Habsburg-Lotaringiai-házból származó horvát király is. Kétévi uralkodása után Ausztriát és Magyarországot köztársasággá kiáltották ki. 1921-ben két alkalommal is megpróbált visszatérni a magyar trónra, sikertelenül.

I love Gorbacsov

Jelen dolgozatot 2006-ban írtam, amely Politikailag inkorrekt című könyvemben jelent meg. Mostani közzétételét az indokolja, hogy 2022. augusztus 30-án, életének 92. évében, hosszú ideig tartó, súlyos betegeskedés után elhunyt Mihail Gorbacsov, az egykori Szovjetunió elnöke.

A szuverenitás ára

„A liberális demokrácia vagy együtt jár a nemzeti önrendelkezéssel, vagy nincs.”

A kommunista ideológia egyik alaptétele az volt, hogy a modern világban már nem fontos a nemzet, a nemzeti identitás. Ami számít, az az osztályharc. Az osztályhovatartozás ugyanis Marx és követői szerint felülírja a nemzethez való tartozást, az osztályharc legyőzi a nemzetek közötti szembenállást. Ezt bizonyította a Szovjetunió, ahol a 15 tagköztársaság nemzeteit öntudatos szovjet polgárokká nevelték, vagyis megoldották a nemzeti kérdést. Ezt, különös módon, nem csak a szovjetek és az általuk ellenőrzöttek állították, hanem a nyugati szovjetológusok is.

Pillanatfelvétel: Kína II.

„Ha erőt kell alkalmaznunk, azért tesszük, mert mi vagyunk Amerika.Mi nélkülözhetetlen nemzet vagyunk. Rendíthetetlen óriások vagyunk, akik a távolabbi jövőt is figyelik.”
Madleine Albright

Kína egyik fontos szürke eminenciása, a propaganda és oktatás területén több egymást követő pártelnök tanácsadója: Wang Huning, a politikai bizottság tagja, 1988-ban, fiatalon, 33 évesen, a Fudan egyetem nemzetközi tanulmányok tanáraként hat hónapos látogatást tett az Amerikai Egyesült Államokban. Mintegy harminc városba, húsz egyetemre és tucatnyi állami hivatalba látogatott el. Tapasztalatairól „Amerika Amerika ellen” címmel írt könyvet. Ebben megállapítja, hogy az USA fő hivatkozási alapja a „szabadság”, de szívesen utal az „egyenlőségre” is. A kettő együtt, vagyis az esélyegyenlőség a szabadsággal kombinálva ugyanakkor egyenlőtlenséget eredményez – állapítja meg. A nyugati társadalmakban ezért nem beszélhetünk szociális és gazdasági egyenlőségről, csak politikairól.

Pillanatfelvétel: Kína I.

„A háború valószínűtlen, a béke lehetetlen.”
Raymond Aron

A kelet-európai kommunista rendszerek kifulladásával egy időben Kína is szakított a szovjet típusú kommunizmussal. A váltásra Mao Ce-tung halála után utódja: Teng Hsziao-ping vezetésével került sor. Teng olyan forradalmi változást indított el, aminek világtörténelmi jelentősége a bolsevik puccshoz mérhető.

Egy gyáva élet II.

Kis János életinterjú kötetének azt a címet adta, hogy „Szabadságra ítélve.” A cím félrevezető. Pontosabb és helyesebb lenne a „Rabságra ítélve”, mert a 700 oldalnál is hosszabb szöveg arról szól, hogyan nem képes Kis kiszabadulni a marxizmus fogságából, ami végül lényének annyira elválaszthatatlan részévé vált, hogy nélküle nincs is. Persze lehet, hogy vele sincs. 2. rész.

Egy gyáva élet I.

„A gyávaság gyógyíthatatlan.”
Borges

Kis János életinterjú kötetének azt a címet adta, hogy „Szabadságra ítélve.”  A cím félrevezető. Pontosabb és helyesebb lenne a „Rabságra ítélve”, mert a 700 oldalnál is hosszabb szöveg arról szól, hogyan nem képes Kis kiszabadulni a marxizmus fogságából, ami végül lényének annyira elválaszthatatlan részévé vált, hogy nélküle nincs is. Persze lehet, hogy vele sincs. 1. rész.

Beszéljünk a sportról

„Nem magamnak futballoztam,
hanem a magyar közönségnek, a magyar népnek.
Hogy a mi zászlónk feljebb menjen, mint a másiké,
tisztelve ugyanakkor a másodikat és a harmadikat is.”

Czibor Zoltán

A hidegháborút az USA egyetlen puskalövés nélkül nyerte meg. Addigra ugyanis a fő hadszíntér a harcmezőről a soft power politika területére helyeződött át, ahol kiütéses győzelmet aratott. A soft power politika azt jelenti, hogy nem a hadseregek közötti összecsapásban, hanem a történetmesélésben kell győzni. Vagyis akinek a sztorija képes meghódítani az emberek szívét, azé a győzelem.

A nő, aki nem volt cenzor. Sőt: az is lehet, hogy ott sem volt

Bita Dániel és Pető Péter  interjút készítettek a Rendszerváltás 30 sorozatban Lendvai Ildikóval. Ilyen gyáva, semmitmondó, semmire rá nem kérdező, a nyilatkozó szavait készpénznek vevő, összekacsintgatós valamit is ritkán olvas az ember. Persze korlenyomatnak pont megfelel. Mindent elmond a szervilis, posztkommunista újságírásról, ami ezerrel támad mindent, ami nem ők, de a sajátjaikhoz még csak kérdéseik sincsenek. Úgy beszélgetnek a Magyar Szocialista Párt egyik legfontosabb egykori vezetőjével, aki frakcióvezető és pártelnök is volt, előtte pedig az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa, mint egy amatőr balettáncossal, aki átpiruettezett az életén. Felelősség? Ugyan.

A kommunizmus dermesztő meséje

Százmillió ember. Százmillió áldozat.

Kivégzett, meghurcolt, megkínzott, kitelepített, lelkileg és testileg megnyomorított emberek.

A kommunizmus hazugsága hetven év alatt százmilliónyi áldozatot követelt, miközben magasztos célokkal, nemes jövőképpel leplezte valódi természetét. Megvetett kistestvéréhez, a nemzetiszocializmushoz hasonlóan jogszerűvé és hétköznapi gyakorlattá tette embertársaink megbélyegzését, kirekesztését, sőt megkínzását és meggyilkolását is.

Mindannyiunk forradalma

Harminc esztendővel ezelőtt, 1989 utolsó heteiben egyet akart román és magyar: szabadságot és demokráciát. 1989 véres decembere Temesváron kezdődött.

A szeretet követei

A XXI. század elejére Európa nyugati fele egy olyan posztkeresztény, posztnemzeti, posztnemi, poszttörténelmi korszakba lépett, amely ugyanúgy az identitások újraértelmezésére tesz kísérletet, mint száz évvel korábban a kommunizmus. A kommunista ideológia is új identitást, új típusú szovjet embert ígért, magát az egyetlen, igaz hit letéteményeseként tüntette fel. Hivatkozási alapja a történelmi szükségszerűség volt, amely a marxista tanítást alapul véve azt hirdette, hogy a világ egy egyenes vonalú fejlődési pályát fut be, a fejletlentől a legfejlettebbig, azaz az ősközösségtől a kommunizmusig, ami nem más, mint a megvalósult földi mennyország. És miután a szocializmus, amit az oroszok hetven, mi közel fél évszázadig építeni kényszerültünk, a kommunizmus előtti utolsó állomás volt, állításuk szerint karnyújtásnyira voltunk a tökéletes társadalomtól.

Egy elmaradt előadás margójára

A kommunista diktatúra bukását nem követte igazságtétel. Mondhatnánk azt is, a kommunizmusnak nem volt nürnbergi pere, így a demokrácia és a szabad piacgazdaság hirtelen barátaivá avanzsált kommunistáknak semmilyen felelősségre vonástól nem kellett tartaniuk. Nagy árat fizet(t)ünk ezért! Pedig nem mondhatjuk, hogy nem próbáltuk meg. A Zétényi – Takács-féle törvényre – még ha a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság el is kaszálta – ma is büszkék lehetünk. Ezt az írást 1991 őszén publikáltam először a Magyar Narancsban, 2003-ban pedig megjelent az Egyazon mércével – A visszaperelt történelem kötetemben Az Eichmann-per tanulságai címmel. Most, hogy érthető okokból, és újra beszédtéma a kommunisták gyilkosságainak megítélése, annyit mondhatok csak: „itt állok, másként nem tehetek”.

Egy álruhás herceg

Szegény Kemény István – szegény, mert sanszos, hogy ha méltató sorokat írok a könyvéről, azonnal gyanússá, sőt persona non grata-vá válik azoknak a „zsűritagoknak” a szemében, akik örökbérletet váltottak a megmondóhelyekre. Büntetésül akár meg is tagadhatják tőle a bejárást a balliberális szalonokba, ahová, gyanítom, talán tartozónak véli magát. Ezért némileg vonakodva szántam rá magam erre az írásra. Pedig az utóbbi évek egyik leginspirálóbb, legőszintébb könyvét, a Lúdbőr-t (Esszék, Magvető, Budapest, 2017) olvasva, úgy éreztem, erre a hangra, jobban mondva erre a hangra is nagy szükségünk van ahhoz, hogy végiggondolhassuk, mit hoztunk magunkkal mi, akik felnőtt életünk egy meghatározó részét a kommunizmusban, annak is a puhább, gulyásos szakaszában töltöttük. És hol tartunk ma, közel ugyanannyi tapasztalattal a hátunk mögött, az új, demokratikus rendben? Ez a könyv egy szerelmi vallomás. Szerelmi vallomás a hazához, a magyar irodalomhoz, azon belül is Adyhoz (ezt az elfogultságot én is osztom), magunkhoz, ahhoz, amilyenek voltunk, vagyunk, lettünk, lehetünk.

A kaviárelit esete a népszuverenitással

A száz évvel ezelőtt zárult első világháborúból egy új világ született. Az 1917-es év sorsdöntővé vált Európa jövője szempontjából. A februári forradalom, majd a bolsevik puccs maga alá temette a cári Oroszországot, egy új, eddig még soha, sehol ki nem próbált kormányzási formát vezetett be, és azt az univerzális ígéretet fogalmazta meg, hogy a marxi tanításoknak megfelelően, a proletariátust hatalomba juttatva, megvalósítja a társadalmi egyenlőségre alapozott, kizsákmányolás mentes új rendet. Amint kiküszöböli a társadalmi osztályok közötti konfliktusokat, felszámolja önmaga uralmát és elvezet bennünket a tökéletes társadalomhoz: a kommunizmushoz. A reálpolitikai konfliktusokban kivérezni látszó európai színtérre ezzel párhuzamosan egy másik, hasonlóan utópikus és univerzális ellenígérettel jelentkezett be az Amerikai Egyesült Államok: elnökének, Wilsonnak, 14 pontos ajánlatával. Ettől kezdve az egész huszadik századot meghatározta a fenti két jövőkép versengése, megszabva kontinensünk és ezen keresztül a világ sorsát.

Szabadság torzóban

Két torzóban maradt szobor, két egymással párhuzamosan futó szabadságküzdelem. A magyar „szobrászok” a pöffeszkedő Sztálint döntötték le, úgy hogy csak a csizmája maradt, míg az egyiptomiak a francia Ferdinand de Lesseps, a csatorna építtetőjének diadalt sugárzó emlékművét rombolták le térd felett, hogy ezzel is nyomatékosítsák, saját kezükbe veszik az akkori világ egyik legfontosabb vízi útjának ellenőrzését. A magyarok a szovjet megszállást és a rájuk kényszerített kommunista terrorrendszert akarták lerázni magukról, az egyiptomiaknak a britek gyámkodásából lett végérvényesen elegük.

Ausztria? Az mi? És mivégre?

Az osztrákok szemmel láthatólag nem tudnak mit kezdeni Habsburg örökségükkel. Márpedig anélkül kik és mik ők? Az a maradék, melynek egyetlen vágya az volt, hogy csatlakozhasson Németországhoz, amit megelégedésükre és megkönnyebbülésükre az 1938-as Anschluss-szal el is értek? A második világháború után újra önállóvá kellett válniuk, amit az osztrák államszerződés óta megtapasztalt egyre nagyobb jólétben egészen kellemesnek találnak.

Mit tanít a holokausztról Kertész?

Kertész Imre néhány nappal ezelőtti eltávozása különösen aktuálissá teszi, hogy a mostani emléknapon az ő gondolatait idézzük fel, tudva, hogy 71 évvel ezelőtt Buchenwaldban érte meg a tábor felszámolását, túlélte tehát, annak ellenére, hogy a tábor halottként könyvelte el és elhunytként szerepeltette a nyilvántartásában.

Búcsú Kertész Imrétől