
CIKKEK
A vámháborúk újraéledése: történelmi összefoglaló az első világháborútól Donald Trump második elnökségéig
Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok nemrég hivatalba lépett elnöke korábbi ígéreteihez híven 2025. február 1-én a Kanadából és Mexikóból érkező importtermékekre 25, míg a Kínából érkezőkre 10 százalékos vámtarifát vetett ki. A világpiaci szereplőkből érzékeny reakciót váltott ki az intézkedés, a mérvadó tőzsdeindexek azonnal zuhanni kezdtek. A pánikszerű reakciókat óvatos fellélegzés követte, amikor Trump két nappal később március 4-ig, az utóbbi napokban pedig április 2-ig halasztotta a vámrendelkezések életbelépésének időpontját. Mindeközben február 26-án 25 százalékos vámtarifát jelentett be az elnök az összes Európai Unióból érkező importtermékre, külön hangsúlyt helyezve az európai gazdaság motorjának számító autóiparra. Azt, hogy az Európai Uniót érintő vámok mikor lépnek életbe, egyelőre nem tudni.
Az ellenállás teológusa
Már Berlin körül zajlottak a német és szovjet hadsereg között a harcok, amikor Adolf Hitler parancsot adott az akkorra már két éve börtönben lévő, mindössze 39 éves német lelkész-teológus Dietrich Bonhoeffer kivégzésére. Bonhoeffer utolsó istentiszteletén rabtársainak kijelentette, hogy a vég számára a kezdetet is jelenti, ami utólag teológiai munkásságának evilági fogadtatására is igazzá vált. A világháború utáni időszakban könyveit 27 nyelvre fordították le, gondolatisága egy egész dél-afrikai lelkészgenerációnak adott szellemi alapot az apartheid rendszer elleni küzdelemhez, ellenállási teológiájának bizonyos elemei pedig beépültek az utóbbi évek egyesült államokbeli politikai közbeszédbe.
Olvasónapló – Törések és kontinuitás
A történetírással foglalkozó szakemberek számára elengedhetetlen a tudományos önreflexió. Időről időre szükséges újragondolni a kutatás alapját képező módszertant, folyamatosan követni a témában megjelenő hazai és nemzetközi szakirodalmat, illetve az sem árt, ha már meglévő kutatási eredményeket ellenőrizzük az új források és narratívák tükrében. Érdemes néha eltávolodni saját szűkebb szakterülettől, elgondolkodni a tágabb történeti összefüggéseken és a sok esetben magától értetődőnek tűnő korszakhatárokon. Ehhez kínál szellemi mankót Tomka Béla tavaly megjelent „Korszakok és korszakhatárok – Jelenkortörténeti tanulmányok” című kötete, amelyben a szerző korábbi kutatásaihoz kapcsolódó történelemelméleti írásait gyűjtötte össze.
Olvasónapló – Átgondolni a precedens nélkülit – Timothy Snyder és Tony Judt beszélgetőkönyve
Tony Judt és Timothy Snyder beszélgetőkönyve olyan magával ragadó szellemi körutazásra invitál, amely lefedi az emberiség teljes 20. századi történelmét az első világháborút megelőző „nyitott világ” korszakától egészen az Egyesült Államok iraki háborújáig. Befogadása és megértése nagy kihívást jelent a tájékozott olvasó számára is. A szerzők tudásbázisa, olvasottsága és ismereteik gazdagsága alázatra késztetnek mindenkit, aki kezébe veszi ezt a könyvet.
Olvasónapló – A magyar tenger a titkosszolgálatok fogságában
Szabadstrandok, vízibicikli, lángos, világos sör, hekk. Talán még napjainkban is ezekkel a fogalmakkal festhető le legtöbbünk Balaton-képe. Nem véletlenül, hiszen amennyiben nevezhetjük valamelyik időszakot a Balaton „klasszikus” korszakának, akkor minden bizonnyal a Kádár-korszakot kell e jelzővel illetnünk. Ekkor jött létre hazánkban a tömegturizmus azon formája, amely lehetővé tette a társadalom széles rétegeinek a hosszabb-rövidebb ideig tartó nyaralásokat a tóparti szakszervezeti üdülők egyikében, illetve a „magyar tenger” is ekkor nyerte el azt az építészeti és kulturális jellegét, ami a legutóbbi évekig meghatározó maradt. Létezett azonban ennek az időszaknak egy másik, sötétebb arca, amelyről keveseknek volt tudomásuk, és kevesen ismernek ma is. Az 1960-as évek közepétől kezdődően élénk titkosszolgálati tevékenységet folytatott a Balaton partján mind a magyar Belügyminisztérium III/II-es csoportfőnöksége, mind a hírhedt keletnémet Állambiztonsági Minisztérium, a Stasi. Erről ír Béresi Ákos A gyanú árnyékában. A keletnémet és a magyar állambiztonság tevékenysége a Balatonnál (1963-1989) c. könyvében.