Csurka István születésének 90. évfordulója alkalmából szervezett konferenciát a XX. Század Intézet Csurka 90 – Idő és sors címmel, november 27-én a Terror Háza Múzeumban. Az esemény célja Csurka István hosszú éveken keresztül figyelmen kívül hagyott írói és politikai arcélének bemutatása, illetve újaraértékelése volt. A rendezvényen a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány (KKETTKA) vezető munkatársai, valamint meghívott előadók fejtették ki gondolataikat a kétszeres József Attila-díjas író életpályájával kapcsolatban.
A konferenciát Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, a XX. Század Intézet főigazgatójának köszöntője nyitotta meg. A történészprofesszor felszólalásában aláhúzta, hogy Csurka István „túl nehézsúlyú” szereplője volt a rendszerváltoztatás történetének ahhoz, hogy személyét továbbra is hallgatás övezze. Életműve azoknak a magyar politikus-íróknak a sorába illeszkedik, akik a magyarságnak az ügyét képviselték „amikor a magyar szuverenitás nem lehetett teljes, amikor a magyar politika nem volt szabad”.
Ennek ellenére Schmidt Mária szerint Csurka Istvánnak rossz politikai időzítése miatt túl korán volt igaza, mivel a rendszerváltoztatás időszakában a nemzeti ügy képviselőit azonnal az antiszemitizmus vádjával illeték, amelynek eredményeként Csurka a hazai és nemzetközi sajtó karaktergyilkosságának áldozatává vált. Csurkát ez mégsem tudta megtörni, mert „ő ezt a sorsot elvállalta, és kitartott benne”. A XX. Század Intézet főigazgatója szerint „elérkezett az az idő, amiben érdemes Csurkának az újraértékelését elvégezni”.
Békés Márton történész, politológus, a XXI. Század Intézet igazgatója Csurka István politikai forgatókönyve című előadásában Csurka politikai programját tekintette át az 1985-ös monori találkozótól 2012-es haláláig. A történész szerint Csurka István „íróként is közéleti kérdésekkel foglalkozott, a politikai pályáján mindvégig író maradt”. Politikai elképzeléseinek középpontjában a magyar megmaradás állt. Már a monori és lakiteleki találkozókon is fontos részt vállalt az ellenzéki erők munkájában. A Hitel című folyóirat hasábjain 1988-ban Moszkva és New York helyett egy harmadik út választását javasolta, amit „a megmaradás egyenes útjának” nevezett. Másik meghatározó programpontját 1989 végén fogalmazta meg, amikor már „kifejezetten a nyugatról érkező behatás, a globalizáció lett a fő ellenség”.
Békés Márton szerint a rendszerváltoztatást követően nagy fordulatot jelentett Csurka István pályáján „Néhány gondolat…” című írása, amelyben amellett érvelt, hogy az „MDF-nek vissza kell térni a népi-nemzeti mozgalmi útra”. Az 1998-as választások után a MIÉP frakcióvezetőjeként Csurka a kritikus, de konstruktív ellenzéket képviselte. A nemzeti oldal sikereihez elengedhetetlennek tartotta a kétharmados győzelmet és egy új alkotmány létrehozását. A 2010-es választásokat eredményét úgy értékelte, hogy „elérkezett a minden magyar felelős minden magyarért korszaka”, és hitet tett az új kormány mellett.
Lánczi András Széchenyi-díjas filozófus, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kuratóriumának elnöke Csurka István igazsághoz fűződő viszonyát elemezte. Lánczi András úgy fogalmazott, hogy Csurka István kérlelhetetlenül kereste az igazságot, amelyhez legfontosabb eszközeit a tapasztalatai jelentették. Első ilyen meghatározó tapasztalata az 1956-os forradalom és szabadságharcból, illetve az azt követő internálásból és beszervezéséből származott. Gondolkodásmódját meghatározta a romantika, és nagy hatással voltak rá Friedrich Nietzsche művei.
A filozófus szerint Csurka drámái azért érdekesek, mert pontos képet nyújtanak a korabeli magyar társadalomról, amely hazugságban és kilátástalanságban élt, ezért „kiáltott egy próféta után”. Csurka íróként az igazságot kereste, s Lánczi András véleménye szerint éppen „ez a kérlelhetetlen igazságkeresése volt politikai kudarcainak legfőbb oka”.
L. Simon László József Attila-díjas író, kultúrpolitikus Csurka István írói pályaívéről nyújtott átfogó képet. Az előadó leszögezte, hogy Csurka István írói életművének megítélésében semmilyen szerepet nem játszhat politikai véleménye és tevékenysége. L. Simon László szerint Csurka István írói életművének középpontjában a túlélés érdekében eredményesen alkalmazható létezéstechnika kidolgozása állt, „a folyamatos túlélésre és újrakezdésre berendezkedett magyar szellemi térben”. Csurka véleménye szerint ebben a helyzetben „az emberi minőség elválaszthatatlan az írói személyiségétől”.
L. Simon László értelmezése alapján ebből fakad Csurka életfilozófiája is, amelynek lényege a munkára, a szorgalomra alapozott teljesítménykényszer. Ennek alapja Csurka István mélyen a protestáns etikában gyökerező életszemlélete volt, fogalmazott az előadó.
Soltész Márton irodalomtörténész, a Kertész Imre Intézet tudományos igazgatója előadásában Csurka István és a Magyar Írószövetség viszonyát tekintette át. Soltész Márton megállapítása szerint az első fordulat ebben a kapcsolatban akkor következett be, amikor 1981-ben az Írószövetség felmondta a politikai vezetéssel megkötött „paktumot”, és önállóan választott elnökséget. Az ezt követő Írószövetség elleni pártállami támadásokat követően 1986-ban szilenciumra ítélték Csurkát az amerikai előadói körútján elhangzott 1956-ot érintő kijelentései miatt. Az 1986-os Írószövetségi közgyűlésen a korábbi támadások miatt és hírnevének köszönhetően Csurka Istvánt megválasztották a szervezet elnökségi tagjának.
A Néhány gondolat… ugyanakkor változást hozott Csurka és az Írószövetség kapcsolatában, mert ahogy Soltész Márton fogalmazott, Csurka István „nem kívánta politikusi alteregójával kompromittálni az általa mindenkor becsült és szeretett írószervezetet”, ezért 1993-ban kilépett az Írószövetségből. Csurka István 2009-ben, 75 évesen kérte visszavételét a szervezetbe, amelynek ezt követően haláláig tagja maradt. A Kertész Imre Intézet tudományos igazgatója azzal a gondolattal zárta előadását, hogy „Csurka politikusként sem szűnt meg író lenni. Haláláig az maradt”.
A szekció zárásaként Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum vezető történésze tartott előadást Csurka István és az állambiztonság címmel. A történész szerint, bár voltak/vannak fontosabb kérdések a Kádár-diktatúrával kapcsolatban, mint az ügynökkérdés, mégis ez tematizálta a közbeszédet a rendszerváltoztatást követően. A beszervezéssel kapcsolatos vád vált politikai fegyverré vált 1990 után, aminek Csurka István is áldozata lett. Balogh Gábor ismertette Csurka István állambiztonsági beszervezésének történetét, amire kistarcsai internálása alatt került sor.
A történész kifejtette, hogy már ügynöki névválasztása is kifejezi az ekkor 23 éves Csurka lelkivilágát, hiszen Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényének lelkiismeretével vívódó hősét, Raszkolnyikov nevét választotta fedőnév gyanánt. Csurka ártalmatlanságát és lelki gyötrődését bizonyítja, hogy soha senkiről kompromittáló jelentést nem tett, sem szóban, sem írásban. Életmódot változtatott, kerülte korábbi, nagyrészt írókból, színházi szakemberekből álló társaságát, nehogy kapcsolatai érdekessé váljanak az állambiztonság szemében. Helyette a lóverseny és a kártyatársaság töltötte ki az életét. A rendszerváltoztatás utáni időszakban Csurka volt az első politikai szereplő, aki nyíltan vállalta beszervezését. „Ügynökmúltja” az ellene elkövetett karaktergyilkosság egyik terepe volt. Közben megkezdődött „az áldozatok és tettesek kategóriájának összemosása”, ami Horn Gyula miniszterelnöksége idején jutott csúcsára.
A konferencia kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott Bíró Zoltán, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár alapító főigazgatója, Dörner György, az Újszínház igazgatója és Kovács Dávid történész, egyetemi docens részvételével A beszélgetés legfontosabb kérdésfeltevése az volt, hogy szétválasztható-e Csurka István írói és politikusi személyisége, illetve volt-e más útja Csurka Istvánnak a magyar közéletben. A diskurzus résztvevői egyetértettek abban, hogy Csurka életművét egységes egészként kell értékelni, nem lehet szétválasztani különböző szerepeit. Kovács Dávid hozzáfűzte, hogy Csurka István példaképei Szabó Dezső és Németh László voltak, hozzájuk hasonlóan Csurka is a „magyarság megváltását” tűzte ki céljának. Csurka István politikai karakterét érintve a résztvevők aláhúzták, hogy a jelenleg is élő narratíva ellenére Csurka realista volt a hazai és nemzetközi politikai folyamatok megítélésében. Ezt bizonyítja, hogy az 1990-es évek első felében tett, akkor provokatívnak tűnő megállapításai rendszeresen beigazolódnak napjaikban.
Bíró Zoltán ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy Csurka képes volt az „elfogadhatatlan realitását” kifejezni. Az antiszemita vádakkal kapcsolatban Dörner György megjegyezte, hogy Csurkát rosszul érintették, de bátorságának köszönhetően képes volt elviselni a „golyófogó” szerepét. Kovács Dávid hangsúlyozta, hogy Csurka István többször kijelentette, hogy nem antiszemita, mégis haláláig rajta maradt a negatív jelző. Arra a kérdésre, hogy lehetett volna-e óvatosabb, és volt-e más útja Csurkának, Kovács Dávid azt felelte, hogy nem voltak illúziói, tudta, hogy a magyar társadalom rossz állapotban van, ezért amire ő vállalkozik nem teljesíthető. Élesen látta a problémákat, de megfelelő megoldásokat nem talált. Dörner György frappáns válaszával zárta a beszélgetést: „Csurka Istvánnak hívták, és olyan volt amilyennek a Jóisten teremtette!”
A konferencia zárásaként G. Fodor Gábor politológus, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója osztotta meg gondolatait. Meglátása szerint fontos volt ismét átbeszélhetővé tenni Csurka István életművét, mert korábban egy olyan koporsóba zárták, amit nem lehetett felnyitni. Ennek oka, hogy egy ügye volt, „a magyarság ügye” – fogalmazott G. Fodor Gábor.
Véleménye szerint a konferencia bemutatta, hogy mi vár arra, aki kimondja az igazságot: diszkreditálják, szilenciumra ítélik, megfigyelik, ellenséget gyártanak belőle, antiszemitának titulálják, műveit leveszik a színházi műsorkínálatról. Ennek ellenére a konferenciának azt is sikerült bebizonyítania, hogy Csurka István életműve most is aktuális, „nem árt senkinek, de segít minket”.
XX. Század Intézet
