Elindult a Trianon 100 pedagógusképzési program

2021.06.07.

Trianon 100 – A trianoni békeszerződés oktatásának történeti és pedagógiai módszertani kérdései címmel országos akkreditált pedagógusképzési programot indított általános és középfokú oktatási intézmények oktatói számára a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány. A képzéssorozat keretében mintegy ötezer pedagógus ismerkedhet majd meg az első világháborút lezáró trianoni békerendszerrel kapcsolatos legkorszerűbb tudományos eredményekkel.

A 2021. június 4-én induló Trianon 100 – A trianoni békeszerződés oktatásának történeti és pedagógiai módszertani kérdései című akkreditált pedagógusképzési program a Trianoni békediktátummal kapcsolatos legújabb kutatásokra épít.

A szervezők alapvető célja, hogy a rendszerváltoztatás után három évtizeddel végre egy szuverenista történetelemszemlélet mentén foglalják keretbe a tragikus eseménysorozatot, ugyanakkor rá kívánnak mutatni a kor politikus nemzedékének elképesztő teljesítményére, amellyel valójában újra alapították az ezeréves magyar államot és sikerpályára állították azt.

A képzéssorozat nyitóeseményét Kecskeméten tartották, ahol Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára úgy fogalmazott, a nemzeti összetartozás napján nemcsak gyászolni kell amiatt, hogy az ország kétharmadát igazságtalanul elcsatolták, hanem arra is emlékezni kell, hogy a magyar mára a Kárpát-medence legerősebb nemzetévé vált népességben, gazdasági és haderőben, kultúrában.

Rétvári Bence a trianoni békeszerződés megkötésének századik évfordulója alkalmából meghirdetett, a koronavírus-járvány miatt azonban egy évet tolódó pedagógusképzési program nyitórendezvényén kiemelte: annak ellenére történt mindez, hogy 101 évvel ezelőtt „nemzetgyilkossági kísérletet” követtek el az ezeréves magyarsággal szemben.

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány korábbi sikeres képzései bizonyítják, hogy nagy igény van olyan sorozatra, amely a nemzeti érdeket szem előtt tartó, Magyarország történetét sokszor a korábbi történelmi szemlélethez képest másként bemutató előadásokat kínál – jelentette ki az államtitkár.

A „trianoni békeszerződés” kifejezéssel kapcsolatban megjegyezte, hogy „Trianon tény”, de szerződést egyenrangú felek között kötnek, 101 évvel ezelőtt azonban „az egyik fél diktált, a magyar félnek viszont nem volt lehetősége nemzete tagjainak érdekeit képviselni”.

A szerződés tehát egyáltalán nem egyensúlyra, hanem a magyarok elnyomására törekedett, ami ezért inkább diktátumnak nevezhető – jelentette ki.

Kiemelte továbbá: a béke alapja az, hogy hosszú távon olyan rendszert hoz létre Európában, amely megelőzi a háborút, „a diktátum azonban belekódolta az európai viszonyokba a második világháborút. Nem békét akart teremteni, hanem a bosszúállás eszköze volt, hiszen a győztes hatalmak bosszút álltak a veszteseken, egyik legnagyobb mértékben Magyarországon” – mondta.

Rétvári Bence szerint történelmet nemcsak intellektuális igényből tanul az ember, hiszen a történelem megismerése elengedhetetlen a nemzeti önkép, szemlélet kialakításához, amely a jövőt is befolyásolja.

Hangsúlyozta: fontos, hogy amikor – végre – Magyarország harminc éve szabad, „ki kell merni lépni a korábban az elnyomók által jóváhagyott történelmi szemléletből, és ahhoz képest teljesen más alapra, nemzeti alapra kell állni”.

Schmidt Mária történész, egyetemi tanár, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány főigazgatója kifejtette, a továbbképzés célja, hogy a részt vevő több ezer pedagógus minél jobban megismerje az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések Magyarországra vonatkozó rendelkezéseit, az ezzel kapcsolatos legújabb hazai és külföldi történeti kutatások eredményeit, illetve a szerződéssel kapcsolatos „legfontosabb tévhiteket és legendákat”. A program bemutatja továbbá azt is, hogy az elmúlt több mint száz év alatt miként jelent meg a közoktatásban a „trianoni trauma” feldolgozása.

Fontosnak nevezte, hogy a fiatalokkal foglalkozó pedagógusokkal átbeszéljék a képzésen az új ismereteket, értelmezési kereteket, és kidolgozzanak olyan új történelemszemléletet, amelyet aztán az oktatásban felhasználhatnak.

Schmidt Mária elmondta, a képzéseknek négy helyszíne lesz: Kecskemét, Balatonkenese, Mezőkövesd és Cegléd.

 

A pedagógusképzési program részeként pódiumbeszélgetést tartottak a trianoni békediktátum témakörében, Schmidt Mária főigazgató és Rétvári Bence államtitkár részvételével. A beszélgetést Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója vezette.

MTI / KKETTKK