FATEROK MOTORON – AVAGY 60 ÉVES A ROLLING STONES

1962-ben Londonban alakult meg a XX. század egyik ’popkulturális ikonosztáza’, a Rolling Stones. Mick Jagger, Keith Richards és a nemrégiben elhunyt Charlie Watts mellett Brian Jones alapították az együttest. Nem volt még rá példa, hogy egy zenekar meg tudja ünnepelni 60. születésnapját, ezért időszerű, hogy elhelyezzük a XX. század ezen megkerülhetetlen alakjait a történelemben.

A Rolling Stones eredeti felállása: Mick Jagger, Brian Jones, Bill Wyman, Charlie Watts és Keith Richards

Játsszunk el egy pillanatra azzal a gondolattal, hogy a Rolling Stones nem létezne. Vajon az I can’t get no (Satisfaction) vagy a Paint it black című dalok nélkül el tudnánk-e képzelni a 60-as éveket?
Egy, a vietnámi háborúról vagy 1968-ról szóló film esetében elsőként nem az előbb említett dalok jutnak eszünkbe? Dehogynem! Dalaik mára már megkerülhetetlenek, az életünk részévé váltak, tudományosabban fogalmazva a kollektív emlékezet része. Ezért tudja dalaikat kívülről az egész világ, amit 2016-os kubai koncertjük is bizonyít: az ország lakossága, bár évtizedekig el volt zárva az „imperialista” kultúrától, mégis ismerte a zenekar dalait.

A megalakulást követően rhythm and bluest játszottak, amely nem tartozott az ismert műfajok közé Európában. Ezzel magyarázható, hogy a kezdetekkor leginkább a korszak amerikai előadóit másolták, mint Chuck Berryt, Bo Diddleyt, Howlin’ Wolf-ot vagy Muddy Waterst. A Rolling Stones első kislemeze a Chuck Berry Come On című dalának a feldolgozását tartalmazta, és az 1964-ben megjelent első nagylemezükön túlnyomóan feldolgozások hallhatók.[1] Így is Anglia egyik kedvenc zenekarává nőtték ki magukat, majd miután a Beatles megnyitotta az utat az Egyesült Államokba, ott is meghódították a rajongók szívét. Az amerikai popzene történetében ezt nevezték a „brit invázió” korszakának. Legendás brit előadók, mint a The Animals, The Byrds, The Rolling Stones, The Who, Tom Jones vagy éppen Petula Clark ekkor váltak világhírűvé.

A Rolling Stones a Beatleshez hasonlóan a televízió által vált híressé. Első szereplésükre 1964. október 25-én került sor az Ed Sullivan showban. A zenekar fellépése sikeres volt, amit a nézettségi adatok és
a közönség reakciói is alátámasztottak. Ennek ellenére a műsor házigazdája nem kívánta többé meghívni őket, mert szerinte túlságosan vadak voltak. Mégis további öt alkalommal szerepeltek a műsorban, melyből az 1967. január 15-i adás szemlélteti legjobban a 60-as évek Amerikájának társadalmi légkörét. A műsor szerkesztői kérték, hogy a „Let’s spend the night together” című daluk refrénjét változtassák meg, mert szexualitástól túlfűtöttnek tartották, helyette énekeljék azt, hogy „Let’s spend some time together”.[2] Az ellentétet Ed Sullivan oldotta fel azzal, hogy kijelentette: „Vagy lemegy így a dal vagy ti mentek”! Végül a műsor készítői győzedelmeskedtek. Ebben az időszakban több előadóművész is hasonló sorsra jutott a cenzúra miatt, rosszabb esetben pedig nem is szerepelhettek, mint például Bob Dylan. Az 1968-as év a zenekar életében is meghatározó volt, ami a Beggars Banquet című albumuk dalaiban kifejezésre is jutott. A Sympathy for the Devil és a Street Fighting Man című dalokban a válságokkal teli év fontos társadalmi kérdéseit és problémáit vetették fel. Egyben ez volt az utolsó album, melyen Brian Jones még szerepelt, ugyanis 1969-ben holtan találták saját úszómedencéjében.[3] Brian Jones helyére Mick Taylor került, aki egészen 1974-ig volt tag, őt követte Ronnie Wood.

Mick Jagger a Rolling Stones turnéjának chicagói állomásán 1981-ben.

1967. április 13-án Varsóban sor került a Rolling Stones első fellépésére a vasfüggöny keleti oldalán. 1967-ben európai turné keretében népszerűsítették legújabb albumukat, és Mick azt találta ki, hogy Moszkvában kéne fellépniük, mint a legellentmondásosabb nyugati zenekar. Miután a moszkvai koncert nem jött létre, a turné szervezői új lehetőség után néztek, és így jutottak el Lengyelországhoz.
A lengyeleknél a Pagart nevezetű szervezet volt felelős a külföldi fellépők leszervezéséért.[4]
A szervezet vezetője, Wladyslaw Jakubowski végül is beleegyezett a fellépés leszervezésébe, mivel korábban az Animals és Hollies koncertjei minden különösebb probléma nélkül lementek. A koncertre április 13-án került sor a Varsói Kultúra és Tudomány Palotájában, ahova több ezren kívántak bejutni. A koncertre kizárólag a kommunista párt tagjai és hozzátartozói kaptak jegyet, a többi kíváncsi ember az épület előtt kezdett összegyűlni.
A koncertből a helyszínen egy kisebb lázadás bontakozott ki. Az épület előtt álló rendőrök összecsaptak a koncertre bejutni kívánó tömeggel, bevetettek vízágyúkat, kutyákat és könnygázt is, hogy megfékezzék az embereket. A koncertet követő napon a Varsói Futár című lap a következő címmel jelent meg: „Egy Hurrikán csapott le tegnap Varsóra? Nem, ez csak a Rolling Stones volt!” Miután 14-én a zenekar elutazott a városból, 31 évig kellett várni ahhoz, hogy újra visszatérjenek.[5]

A 60-as évek utolsó nagy zenei fesztiváljára 1969. december 6-án került sor az altamonti versenypályán. A megrendezett ingyenes koncertre, melyen a Rolling Stones mellett más előadók is felléptek, közel háromszázezer ember volt kíváncsi. Az eseményt a Pokol Angyalai elnevezésű motorosbanda biztosította, ahogy korábban a Hyde Park-i koncertjüket is.
A Stones koncertjének közepén a banda egyik tagja a színpad előtt meggyilkolta a 18 éves Meredith Hunter afroamerikai fiatalt, aki állítólag pisztolyt rántott. Az esetet az együttesről készített Gimme Shelter című dokumentumfilm örökítette meg. Ezzel a koncerttel – nem csak a zenekar számára – lezárult a Janus arcú 60-as évek.

A 70-es években több remek albuma is megjelent a zenekarnak, mint a Sticky Fingers, a Goats Head Soup vagy a Some Girls. Ezekben az években az együttes tagjainak magánéletével voltak tele az újságok. Keith Richards heroinfüggősége komoly problémát kezdett jelenteni, ami az 1977-es kanadai turné alkalmával csúcsosodott ki. Szállódai szobájának átkutatása után letartóztatták kábítószer csempészet vádjával. A bíróság végül is felmentette, de két ingyenes koncert megtartására kötelezték a zenekart. Az akkori miniszterelnök, Pierre Trudeau – Justin Trudeau édesapja – felesége, Margaret az incidens ellenére is együtt bulizott a zenekar tagjaival koncertjük után.

Keith Richards és Ronnie Wood a Bigger Bang turné közben 2006-ban.

A 80-as és 90-es években az együttes életét a turnék tették ki, emellett egyéni karrierjüket is építették a tagok. 1989-ben beválasztották őket a Rock and Roll Hírességek Csarnokába (Rock and Roll Hall of Fame), és még ebben az évben megjelent új albumuk, a Steel Wheels. A 90-es években több sikeres albumot is megjelentetett a zenekar, ezeket általában világkörüli turnék követték, melyek túlszárnyalták a korábbiak által felállított bevételi rekordokat. A 2000-es években továbbra is aktív maradt a zenekar, 2005-ben megjelent új albumuk, mely a Bigger Bang címet viseli. Az albumot követő világkörüli turné minden addigi bevételi rekordot megdöntött. A 2005 és 2007 között megtartott turné keretében 147 koncertet adtak, köztük Budapesten a Népstadionban is felléptek. 2006-ban felléptek a 40. Super Bowl félidei showjában, Martin Scorsese pedig Shine a Light címmel dokumentumfilmet készített a zenekarról. 2006. február 18-án Rio de Janeiróban, a Copacabanán közel egymillió ember előtt zenéltek, ez volt a rocktörténelem eddigi legnagyobb koncertje.

A zenekar 2012-ben ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját, amely alkalomból ismét világkörüli turnéba kezdtek. 2013-ban visszatértek a Hyde Parkba, a legendás 1969-es koncertjük színhelyére. A 2016-os dél-amerikai turnéjuk legnagyobb meglepetése a március 25-ei, Havannában tartott ingyenes koncertjük volt közel félmillió ember előtt. A show alapvetően március 20-án lett volna, de Barack Obama kubai látogatása miatt elhalasztották. A kubai koncert másik pikantériája az volt, hogy erre még Fidel Castro életében sor került, aki egész életében az „imperialista” befolyás ellen küzdött.

A 2020-as évek „woke” mozgalma nem kímélte meg a Rolling Stonest sem. A Brown Sugar című daluk, amely az 1971-ben megjelent Sticky Fingers albumon található, 1969 óta a zenekar koncertjeinek állandó darabja, ez a második legtöbbet játszott daluk. A „woke” kritikusok azt állítják, hogy a dal durva szexuális utalásokat tartalmaz, lenézi és szexuális tárgyként tekint a fekete nőkre. Bár többen kiálltak a zenekar mellett, mondván a dal nem rasszista, a nagy nyomás miatt végül úgy döntöttek, hogy leveszik műsorukról. Keith Richards a maga módján kommentálta az esetet: „Jelenleg nem akarok konfliktusokba keveredni ezzel a sz..sággal. De remélem, hogy valahol a pálya mentén fel tudjuk majd támasztani a bébit a maga dicsőségében.”[6] Ez szinte keretbe foglalja a zenekar történetét, hiszen karrierjük kezdetén sem kímélték őket a cenzorok.

A Rolling Stones 60 éves történelme tekintélyt parancsoló nem csak a könnyűzene, hanem a nyugati világ történelmében is. Korszakokon átívelő karrierjük annak is köszönhető, hogy az általuk megírt dalok kortalanok. A háború után felnövekvő „baby boom” generáció – szemben a korábbi nemzedékekkel – már fiatalon aktívan részt kívánt venni a politikában. A fiatalok lázadása a 60-as években jutott a csúcsára, amelynek sok szimbóluma közül az egyik maga a Rolling Stones volt. Ez volt az a generáció, amelyik nem kívánt fiatalon meghalni egy atomháborúban vagy Vietnámban. Ennek hangot is adtak, legerősebben 1968-ban, amikor világszerte utcára vonultak. A Rolling Stones ekkor volt legnagyobb sikereinek csúcsán, mert megtalálta a közös hangot saját nemzedékével. Mai napig kitartó népszerűségük talán éppen annak köszönhető, hogy napjainkban is vissza tudják adni a „baby boom” nemzedék életérzését azt a lázadást, ami koncertjeiket kísérte a 60-as években.

Apor Attila

Lábjegyzetek:

[1] The Rolling Stones – England’s Newest Hit Makers.
[2] Az első azt jelenti, hogy töltsük együtt az estét a másik pedig azt, hogy töltsük el az időt együtt.
[3] Halálát sokáig homály fedte, majd 1993-ban Frank Thorogood vállalkozó bevallotta, hogy ő gyilkolta meg Briant mert letiltott minden, a háza átalakításához kapcsolódó kifizetést.
[4] A Pagart magyar megfelelője a Nemzetközi Koncert Igazgatóság, másnéven Interkoncert volt.
[5] How the Rolling Stones Rocked the Iron Courtain. culture.pl, 2016. május 19. https://culture.pl/en/article/how-the-rolling-stones-rocked-the-iron-curtain
[6] Elérte a woke a Rolling Stonest? Törölték ikonikus dalukat. https://hirado.hu/cikk/2021/10/20/elerte-a-woke-a-rolling-stonest-toroltek-ikonikus-dalukat

Felhasznált irodalom:

Christopher Andersen: Mick Jagger – Egy féktelen zseni extrém élete. Budapest, 2012.
Elérte a woke a Rolling Stonest? Törölték ikonikus dalukat. https://hirado.hu/cikk/2021/10/20/elerte-a-woke-a-rolling-stonest-toroltek-ikonikus-dalukat
How the Rolling Stones Rocked the Iron Courtain. culture.pl, 2016. május 19. https://culture.pl/en/article/how-the-rolling-stones-rocked-the-iron-curtain
The Rolling Stones: Sweet summur sun. Hyde Park Live. Eagle Rock Entertainment, 2013.
The Rolling Stones: Olé, Olé,Olé! Trip across latin america. Eagle Rock Entertainment, 2017.
The Rolling Stones: Havana Moon. Eagle Rock Entertainment, 2016.
The Rolling Stones: Crossfire Hurricane. Eagle Rock Entertainment, 2012.
The Rolling Stones: 50. Budapest, 2012.
Sebők János-Jávorszky Béla Szilárd: A Rock története 1. Budapest, 2005.
Sebők János: The Rolling Stones – A nagy durranás. Budapest, 2007.