A nyári szünet előtti utolsó vetítést megelőzően Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum történésze Lakatos Gabriella filmtörténésszel beszélgetett.
Lakatos Gabriella kifejtette: a magyar némafilmgyártás a többi élvonalba tartozó külföldi ország filmgyártásával egyidőben indult el, és nagyjából nálunk is 1886 és 1930 közé tehető a némafilm igazi, nagy időszaka. A ’20-as években a hangosfilm megjelenése, majd a gazdasági világválság pecsételte meg a némafilm műfajának sorsát – hangsúlyozta a filmtörténész. Hozzátette: a ’10-es években többek között az első világháború is növelte a némafilm sikerét, hiszen a háborús konjunktúra kifejezetten támogatólag hatott a filmgyártásra, ráadásul a vészterhes években a borzalmak feledtetésére a moziba járás alkalmas eszköznek bizonyult.
Balogh Gábor történész arról beszélt, a film rendezője, Balogh Béla ugyan színész család leszármazottja volt, a filmrendezést autodidakta módon tanulta ki, és a némafilmek után a hangosfilmek időszakában is aktív alkotónak bizonyult.
Lakatos Gabriella ehhez a gondolathoz hozzáfűzte: jó néhány olyan rendező akadt, aki Baloghoz hasonlóan a hangos- és a némafilm műfajában is készített mozit. Elmondta: a rendezőre mindkét korszakában jellemző volt a gyermek- és anyamelodráma tematika (hangosfilmben pl. az Édes mostoha – 1935, a Háromszázezer pengő az utcán – 1937, valamint a Tomi, a megfagyott gyermek – 1936, melynek némafilmes változatát is elkészítette A megfagyott gyermek címmel 1921-ben). Az 1931 és 1944 közötti hangosfilmkorszak két periódusra bontható: 1939-ig a komédiának, 1939-től 1944-ig pedig a melodrámának volt a nagy korszaka, ebből a szempontból pedig érdekes, hogy az igen sokoldalú Balogh Béla némafilmes tapasztalataival egyaránt tudott fajsúlyos komédiát (Havi 200 fix – 1936) és drámát (Ópiumkeringő – 1943) is rendezni – jelentette ki a filmtörténész.
Az Obsitos című filmmel kapcsolatban Balogh Gábor Nemeskürty István kritikáját idézte, aki szerint ez a mozi „egy vádirat a háború ellen”. Lakatos Gabriella szerint Az Obsitos formailag többé-kevésbé egy átlagos filmnek tekinthető – ám mivel az időszakban készült 600 némafilmnek csupán mintegy 8 %-a maradt fent, és sok esetben csak korabeli kritikákra tudunk támaszkodni, így nehéz átfogó képet alkotni. Kiemelte: stilárisan azért voltak a filmben kiemelkedően újszerű megoldások, például a főhős szerelmi bánatot bemutató jelenete, ahol a tükörben jelenik meg a szereplő gondolatainak kivetülése. Ez teljesen új formanyelv volt a ’10-es években – mutatott rá a filmtörténész.
A filmről röviden:
Ki ne emlékeznék vissza a szerelmében csalódott fiatalemberre, aki bánatában otthagyja a szülői házat: édesanyját és szépséges húgát. Beáll katonának, harcol esztendőkön keresztül, közben egy szülőfalujából való hűséges bajtársra akad, aki az utolsó pillanatig mellette van. Végre befejeződik a háború, hazamennek a katonák, a bajtárs is, aki obsitos barátja halálhírét akarja megvinni az otthoniaknak, de ezek az első pillanattól kezdve összetévesztik őt az elesettel, neki pedig nincs szíve ahhoz, hogy szomorúságot és fájdalmat okozzon egy fiát váró édesanyának és egy szerető testvérnek. Végül is be kell vallania a rettenetes valóságot, de bevallja egyúttal szerelmét is elhunyt barátja húgának.
