Tizenkettedik vetítésünkön egy 1918-ban játszódó lengyel háborús drámát mutattunk be. A film előtt Kovács István író, polonista és Békés Márton beszélgetett.
Frontmozi sorozatunk különlegessége, hogy nemcsak a nagyközönség számára jól ismert, nyugat-európai filmeket vetítünk, hanem ritkán látható, közép- és kelet-európai alkotásokat is. Ennek jegyében május 12-i előadásunk alkalmával az 1999-es Európa kapuja című lengyel mozit láthatták az érdeklődők.
Az 1918 telén játszódó film a lengyel nép függetlenségi kiállását mutatja be. A harc kettős: a lengyeleket az orosz imperialista törekvések és a kommunizmus réme egyaránt fenyegeti. Az alkotás középpontjában három fiatal hősnő áll – sorsukon, érzelemvilágukon keresztül a korabeli lengyel néplélek bontakozik ki előttünk. A háborús drámában számos véres jelenet zajlik a színen, ám a festői szépségű képeknek köszönhetően a mű mégsem válik bántóan naturalisztikussá. A film az 1999-es Gdyniai Lengyel Játékfilm Fesztiválon a legjobb operatőri és legjobb jelmeztervezői munkáért járó díjat is elnyerte.
A vetítés előtt Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója és Kovács István író, polonista beszélgetett. Kovács István kiemelte: bár a filmet több filmesztéta is élesen kritizálta, az Európa kapuja a lengyel filmművészet egyik legkiválóbbika.
A Frontmozi rendezvénysorozat keretében az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság, a XX. Század Intézet és a Habsburg Történeti Intézet első világháborús filmeket mutat be a Kino Café Moziban.