Személyi fondok
Puskás Julianna hagyatéka
A Szatmár megyei Szamosszegen szegény paraszti családban született.
A faluban több család, köztük Puskás Julianna édesapja és bátyja is kivándorolt Amerikába. A Történettudományi Intézet munkatársaként Puskás kezdetben agrártörténeti kutatásokat végzett, majd a hatvanas évek második felében érdeklődése – minden bizonnyal családi érintettsége okán – a magyarországi tengerentúli kivándorlás kutatása felé fordult. Mivel az e témával foglalkozó magyar történészek közül elsőként sikerül kijutnia Amerikába, a magyar kivándorlás, illetve az amerikai magyarság történetének feldolgozása és publikálása mellett a kivándorolt családok körében készített interjúival egyedülálló oral history gyűjtemény hozott létre.
Mikes György hagyatéka
Mikes György író, újságíró a budapesti tudományegyetemen 1933-ban szerzett jogi diplomát.
A Reggel és a 8 Órai Újság munkatársaként dolgozott, s egy ideig ő írta a Színházi Élet számára az Intim Pista rovatot is. 1938-ban a Reggel és a 8 Órai Újság tudósítójaként Londonba utazott, s haláláig ott élt. A II. világháború alatt a BBC magyar osztályának munkatársa lett. Első könyve 1946-ban jelent meg Londonban. Humoreszkek mellett útikönyveket, naplókat, politikai elemzéseket írt. Hagyatékában a Szabad Európa Rádió magyar nyelvű adásaiban 1975-től felolvasott esszéinek írott változatai találhatóak.
Abod László hagyatéka
Abod László 1946–1950 között a Magyar Kollégiumi Egyesület főtitkára, a NÉKOSZ alelnöke, valamint a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa volt.
1950-ben elbocsátották. Könyvelőként, később üzemgazdasági osztályvezetőként dolgozott. A forradalom alatt az óbudai 2. Számú Épületelemgyárban a munkástanács elnökévé választották, majd a gyár igazgatója és a Nagy-budapesti Központi Munkástanács tagja lett. 1958-ban 8 év szabadságvesztésre ítélték, 1961-ben szabadult. 1985-ös nyugdíjazásáig a Kőbányai Porcelángyárban segédmunkás, fordító, majd középvezető volt. A TIB tagjaként részt vett Nagy Imre és mártírtársai újra temetésének szervezésében. A hagyatékban található dokumentumok nemcsak Abod László teljes életútját ölelik fel, hanem egyúttal a magyar történelem sorsfordító állomásait is felmutatják. A Trianon után a székelyföldi Oltszem településről Magyarországra menekülő család, a cserkészként, majd teológusként önként katonai szolgálatra jelentkező fiatal, a koalíciós évek idején a NÉKOSZ alelnökeként is tevékenykedő segédlelkész, az 1956-os Forradalom és Szabadságharcban való részvétele miatt a megtorlások idején hosszú évekre bebörtönzött rab, a hatvanas-hetvenes években köztörvényesként kezelt „másodrendű állampolgár”, majd a rendszerváltoztatás reményeit és csalódásait megélt öregember egyként képviselve van a gyűjteményben. Abod László szerepvállalásai és a rendszerváltoztatás korabeli dokumentumai nyomán betekintést nyerhetünk többek között az Oral History Archívum, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága és a Nagy Imre Társaság megalakulásának, működésének és a magyar társadalmat megosztó politikai konfliktusok kialakulásának egyes részleteibe is.
Tankó Tibor hagyatéka
Tankó Tibor tiszti iskolát végzett és 1956 októberében, mint hivatásos hadnagy csatlakozott a felkelőkhöz.
A Tűzoltó utcai csoport tagjaként fő feladata a fiatal fegyveresek katonai képzése volt. Október 31-én részt vett a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány alakuló gyűlésén és november 4-e és 7-e között fegyveresen harcolt a szovjetek ellen az Örökimádás templomnál. 1957. június 20-án letartóztatták és a hadbíróság 1958. március 25-én 5 éves börtönbüntetésre ítélte. 1960-ban szabadult, majd a következő években segédmunkásként, illetve művezetőként dolgozott. A TIB és a TIB Katonai Szekciója alapító tagja, később vezetője. 1995-ös nyugdíjazásáig vezérőrnagyi rangban a Köztársasági Elnöki Hivatal Katonai Irodája tanácsadója. A hagyaték egyrészt Tankó Tibor életpályájának a rendszerváltoztatás utáni, az 1956-os forradalomban és szabadságharcban részt vett katonák (határőrök, rendőrök, nemzetőrök) rehabilitációjával, morális és anyagi érdekvédelmével, kárpótlásával kapcsolatos időszakát öleli fel, illetve tartalmaz iratokat a TIB és a TIB Katonai Szekciója, a POFOSZ, az 1956 Alapítvány, a Pro Patria et Libertate, az 56-os Honvéd Alapítvány, a Vitézi Rend stb. alapításával kapcsolatban is.
Bán Éva hagyatéka
Bán Éva, Bán D. András történész testvére 1981-ben végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok szakán.
Szakdolgozatát Nemzettudat és nemzetiségi kérdés a századforduló politikai közgondolkodásában címmel készítette el, s bár a következő években a Magyar Rádió külpolitikai szerkesztőjeként dolgozott, diplomamunkájához kapcsolódva tovább folytatta kutatásait és elsősorban ideológiatörténeti kérdésekkel foglalkozott. Több műhelytanulmányt készített az MTA Szociológiai Intézete Értékszociológiai Kutatócsoportjának. Ezen, többségükben a hagyatékban is megtalálható dolgozatok a két világháború közötti magyar politikai katolicizmus, a mérsékeltebb agrárius tábor, valamint a radikális jobboldal ideológiáját elemezte. 1986-ban Bán a Kossuth Könyvkiadó Nemzetközi Szerkesztőségébe került, ahol jelenkor-történeti kéziratokat lektorált és szerkesztett. A Kiadóban 1988-ban indult 1945 utáni országtörténet-monográfiák gondozása idején fordult érdeklődése a bolsevik ideológia története felé. Ekkor dolgozta fel a szovjetrendszerrel foglalkozó emigráns orosz történészek, elsősorban Mihail Heller és Alekszandr Nyekrics Angliában és Amerikában megjelent munkáit, melyek jegyzeti ugyancsak megtalálható a hagyatékban. 1989-től a Közgazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékének oktatójaként tevékenykedett, ahol elsősorban a nemzetközi kapcsolatok 19-20. századi, Magyarország és a nagyhatalmak 20. századi, valamint Portugália 20. századi történetéből adott elő. Egyetemi óravázlatai, jegyzetei ugyancsak részei a hagyatéknak. 1990-ben a lisszaboni Instituto Camões hat hónapos kutatói ösztöndíjával a lisszaboni külügyminisztérium archívumában és a portugál nemzeti könyvtárban végzett forrásfeltáró kutatásokat a budapesti portugál követség 1944-es zsidómentő tevékenységével kapcsolatban. E munka eredménye több publikációja, szakfordítások, valamit egy nemzetközi szakos hallgatók számára készült portugál nyelvű tankönyv történeti része. 1995-ben következő lisszaboni ösztöndíja idején Oliveira Salazar menekültügyi politikáját vizsgálta, 1997-ben pedig az Estado Novo történetével foglalkozott. Kutatásainak összegyűjtött anyaga: többszáz oldalnyi fénymásolat és jegyzet szintén megtalálható a hagyatékban. Doktori disszertációját, melynek címe Világháborús semlegesség és menekültügy 1997-ben kezdte el írni, ám váratlanul fellépő betegsége megakadályozta őt abban, hogy munkáját megfelelően befejezhesse.
Kisebb családi és személyi fondok
A Szilbereisz család hagyatéka
A török uralom végére jóformán lakatlanná vált Körös és Maros vidéki síkságot Harruckern János és Harruckern György telepítette be a XVIII. század első harmadában.
A Szilbereiszek és rokonaik (Hack, Strifler, Reisz családok) az 1724-ben Württemberg és Frankfurt vidékéről a Békés megyei Elekre költözött katolikus németek leszármazottjaiként közötte voltak annak a nyolcvan családnak, akik 1844-ben Elekről elvándorolva Kamarás kincstári pusztabirtokon létrehozták Almáskamarás települést. A telepítvényes falu földjeit a kincstártól meghatározott idejű szerződéssel „haszonvételre” birtokolta, melynek használatáért évről-évre fizetni tartozott. Mivel a telepítvényesek növekedő terheiknek nehezen tudtak eleget tenni, a közösségben napirenden voltak az elmaradásokkal kapcsolatos végrehajtások és perek. Az egyre tarthatatlanabb helyzetre megoldást jelenthetett az 1873. évi XXII. tc., mely kimondta, hogy birtokaikat az évi bér hússzoros összegével megválthatják. A megváltás összegét a családoknak a kincstár 22/34 évi törlesztésre előlegezte. E hosszúlejáratú hitelből vásárolták meg a Szilbereiszek, valamint rokonaik birtokaikat és azok megtartása érdekében folytatott szakadatlan küzdelmük a hagyatékban található nagymennyiségű gazdasági iratból a legapróbb részletekig rekonstruálható. A hagyaték másik nagy egysége a szűken vett Szilbereisz család, Szilbereisz Ferenc, Szilbereisz Ferencné, Hack Erzsébet és leányuk Szilbereisz Erzsébet életútjának dokumentumait foglalja magába. A háborút, majd a szovjet hadifogságot megjárt és 1956-os tevékenységéért bebörtönzött apa, a katolikus vallását és egyházi elkötelezettségét a Rákosi időkben is nyíltan vállaló anya, valamint a származása, valamint családi háttere következtében tanulmányai idején un. „X” kategóriába sorolt gyermek iratai egy a kitelepítést ugyan elkerülő, de hosszú évekre megbélyegzett család személyes történelmének mikrotörténeti vizsgálatára ad lehetőséget.
Sebes István iratai
Sebes István (1906-1966) Szeghalmon született.
Édesapja a szeghalmi zsidó elemi iskola tanítójaként tevékenykedett. A négy polgári osztály elvégzését követően kárpitos segédlevelet szerzett és 1922-ben belépett a Famunkások Szakszervezetébe. 1926-tól az illegális Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége és a Kommunisták Magyarországi Pártja tagja, 1927-től a KIMSZ KB titkára. 1929 februárjában letartóztatták és két év börtönre ítélték. Kiszabadulása után ismét a KIMSZ titkáraként tevékenykedett. 1932-ben hat hónapot töltött Berlinben a Vörös Szakszervezeti Internacionálé nyugat-európai irodájában, mint gyakornok, majd Moszkvában került, ahol 1933 és 1935 között a Nemzetközi Lenin Iskola hallgatója volt. Hazatérését követően a KMP budapesti bizottságának titkárává választották. 1936-ban másodszor is letartóztatták és tizenöt év fegyházra ítélték. 1944 végén a nyilas hatóságok a börtönből próbálták meg deportálni, de sikerült megszöknie a Németországba tartó vonatról. 1945-ben a Magyar Kommunista Párt KV Tömegszervezési Osztály helyettes vezetője. 1946 elejétől 1948-ig a Káderosztály politikai munkatársa. 1948-ban a Kinevezési és Alkalmazási Bizottság főtitkára. 1950 közepén kinevezték az Állami Ellenőrzési Központ elnök-helyettesévé, melynek 1951-től lett az elnöke. 1949. május 15-én a Magyar Függetlenségi Népfront Vas megyei listáján országgyűlési pótképviselő, behívására 1951. május 16-án került sor. 1953. május 17-én a budapesti választókerületben ismét mandátumot szerzett. 1955-től az állami ellenőrzési miniszter helyettese. 1954-től az MDP Központi Revíziós Bizottság tagja. Külügyminiszter-helyettessé 1956. április 19-én nevezték ki. 1959. augusztus 16-ától Magyarország bécsi követe, 1964. december 16-ától 1966-ban bekövetkezett haláláig nagykövete volt.
A hagyaték a Kádár-rendszer két politikailag rendkívül érdekes időszakát dokumentálja. Az egyik a Kádár János vezette párt és kormányküldöttség 1958 februárjában lezajlott romániai látogatása, melynek történései alapvetően meghatározták az 1956-os forradalom utáni magyar külpolitika viszonyulását az erdélyi magyarsághoz, a másik pedig a forradalom után teljesen befagyott magyar-osztrák kapcsolat évekre elhúzódó konszolidációjának folyamata, mely a „külügyminiszterek találkozóján” Péter János magyar külügyminiszter Bruno Kreisky osztrák külügyminiszternél tett látogatásával zárult le 1965 áprilisában. Sebes István az 1958-as delegációba, mint külügyminiszter-helyettes került be és a román féltől reprezentációs ajándékként kapott fénykép-albuma mindenképpen kuriózumnak számit. Az osztrák-magyar viszony alakulását pedig Sebes István, mint bécsi magyar követ, illetve nagykövet asszisztálta végig, ezért a hagyaték számtalan fontos politikai és reprezentációs alkalom eseményeit bemutató fotót őriz 1966-ig tartó szolgálati idejéből. Ilyenek például Bruno Kreisky első, 1962-es látogatása a Bankgasse-n, vagy Fock Jenő, a Minisztertanács elnökhelyettesének Bruno Pittermann osztrák alkancellár meghívására történt 1964. júliusi bécsi utazása, mely mintegy hivatalosan is bevezette Bruno Kreisky 1964. októberi budapesti fogadását. Részletes fotódokumentáció őrzi a hagyatékban a „külügyminiszterek találkozóját”, de a politikai legitimációt a magyar kultúra világhírű képviselőinek (Kodály Zoltán, Ferenczy Béni, Domanovszky Endre) személyével is megtámogatni kívánó törekvések is jól tetten érhetők a fényképeken.
Dr. Kiss Ferenc iratai
Kiss Ferenc az Az Est londoni tudósítója, Lord Rothermere személyi titkára majd a háború idején Londonban a Daily Mail újságírója volt.
1945-ben visszatért Magyarországra. 1948-ban hűtlenség vádjával letartóztatták és az FM per keretében először életfogytiglani, majd 15 évi börtönbüntetésre ítélték. 1956-ban szabadult és a forradalom leverését követően Amerikába távozott. Hagyatéka börtönfeljegyzésein túl Outline of Manuscript című munkája kéziratát, Mindszenty Józseffel váltott néhány levelét, illetve Mindszentyről szóló tanulmányát tartalmazza.
Marton Endre iratai
A közgazdász végzettségű Marton Endre 1936-ban tagja volt a magyar olimpiai csapatnak, majd a háború alatt és után újságíróként tevékenykedett.
Az AP amerikai hírügynökség munkatársaként a Mindszenty és a Rajk perekről is tudósított ezért 1955-ben az ugyancsak tudósítóként dolgozó feleségével együtt kémkedés vádjával letartóztatták. 1956 szabadultak, s a forradalom leverését követően az újabb letartóztatás veszélye elől gyerekeikkel együtt az amerikai nagykövetségen kaptak védelmet. 1957-ben az amerikai diplomáciai szolgálat segítségével menekültek el Magyarországról. Munkásságukat az Egyesült Államokban George Polk díjjal ismerték el. A Kairosz Kiadó a XX. Század Intézet támogatásával 2000-ben jelentette meg Marton Endre Tiltott égbolt című könyvét. Marton 1970-ben az Egyesült Államokban egy kiadó felkérésére írta meg emlékeit az 1956-os magyar forradalomról, illetve saját peréről, elítéltetéséről. Az általa adományozott iratok gyűjteménye a könyv születésével és kiadásával kapcsolatos levelezéseket, a kiadóval kötött szerződést, valamint Marton Endre újságírói tevékenységével kapcsolatos cikkeket, dokumentumokat tartalmaz.
Floszmann Győző iratai
Floszmann Győző MÁV tisztviselőt (a Viktor nevet a későbbiekben az emigrációban használta) „demokráciaellenes” magatartása miatt 1949-ben internálták.
1950-es szabadlábra helyezését követően rendőri felügyelet alá került. A folyamatos rendőri felügyelet ellenére több társával együtt ellenállási mozgalmat szervezett, röplapokat terjesztett és elkészítette egy lehetséges fegyveres felkelés terveit. 1952 februárjában letartóztatták és még az év áprilisában halálra ítélték. 1953-ban kegyelmet kapott, ítéletét életfogytiglani szabadságvesztésre változtatták. 1954 februárjában Várpalota Cseri aknába került, ahonnan egy hónap múlva sikerült megszöknie, majd a határ aknazárán keresztül Ausztriába menekült. A hagyatékban a kommunista diktatúra erőszakszervezeteivel kapcsolatos számtalan fontos adatot tartalmazó visszaemlékezés töredék mellett különböző névsorokat is találhatunk, melyeket Floszmann Győző sikeres szökése után Grazban az angol hadsereg kémelhárítása számára állított össze. Bár a hagyaték adatainak nagy része megjelent Fehérváry István Börtönvilág Magyarországon 1945-1956 című kötetében Floszmann töredék volta ellenére is terjedelmes visszaemlékezése, valamint Gosztonyi Jánossal folytatott levelezése minden bizonnyal tartogat még hasznos információkat a kutatók számára.
Domonkos István és Domonkos Péter levelei szüleihez
A hagyaték Domonkos István és Domonkos Péter 1940 és 1944 között munkaszolgálatuk idején írt leveleit tartalmazza.
ifj. Lehoczky András iratai
Az anyagban Ifj. Lehoczky András battonyai főjegyző személyi iratainak és közigazgatási, hivatali iratainak egy töredéke található, melyek többek között a battonyai Nemzeti Bizottság és a battonyai rendőrség politikai rendészeti osztálya működésébe engednek bepillantást.
Túri Istvánné Cseh Viktória iratai
Túri Istvánné, Cseh Viktória férje Túri István kubikos kísérőjeként került a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége csongrádi szervezetébe.
1919-ben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja lett. A Csongrádi Földmunkás Szövetség, mely az SZDP helyi szervezeteként is fungált 1927-ben pénztárosnak választotta. 1928. február 12-én a csongrádi földmunkások küldöttjeként szólalt fel a Szegeden megrendezett Országos Földmunkás Kongresszuson. Szervező és agitációs munkája miatt többször letartóztatták. 1920-tól rendszeresen publikált a Nőmunkás és a Népszava hasábjain. 1945 után a Magyar Kommunista Párt kezdeményezésére létrejött Magyar Nők Demokratikus Szövetségében fejtett ki politikai nevelő és felvilágosító tevékenységet. Az iratok között, Szeder Ferenc a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége elnöke és Takács József a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége titkára levelei mellett Kéthly Anna Túri Istvánnénak írt több levele is megtalálható.
Halka Klára iratai
Halka Klárát a Budapest Népügyészség a Magyar László és nyolc társa elleni perben nyilas röpiratok terjesztése vádjával egy évi börtönbüntetésre ítélte. A per iratain túl az anyagban Halka Klára néhány börtönverse található.
Kisebb intézményi fondok, tematikus gyűjtemények
Az Országos Magyar Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Igazoló Bizottságának iratai
A hagyaték 2005 szeptemberében Dr. Jákó János belgyógyász professzor adományaképpen került az Intézet tulajdonába.
Dr. Jákó a Knaute Józsefné volt lakásának megvásárlását követően a pincében fedezte fel az irat-együttest. Knaute Józsefné, aki a Független Kisgazdapárt VII. kerületi propaganda osztályát vezette 1945 tavaszán a párt delegáltjaként került a Zeneművészeti Főiskola Igazoló Bizottságába. Kodály Zoltán a hagyaték egyik dokumentumában „kvártélycsináló bizottságoknak” nevezi az Igazoló Bizottságokat és a nagyrészt a Zeneművészeti Főiskola igazolási ügyeivel foglalkozó irat-együttes adatai egyértelműen alátámasztják ezt vélekedést. Az Igazoló Bizottságok iratai Budapest Főváros Levéltárában találhatóak. Az iratok a különböző intézményeknél eljáró bizottságok szerint tagolódnak és főként az igazoló bizottságok határozatait, a népbírósági külön-tanács másodfokú határozatait és az adott személyre vonatkozó nyilatkozatokat tartalmazzák. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Igazoló Bizottságának ottani irataival szemben viszont a nálunk lévő anyag az igazoló bizottság iratainak „munkapéldányait” őrzi betekintést engedve ezzel informálisan zajló folyamatokba is.
A Don Bosco Szalézi Társasága iratai
A Don Bosco Szalézi Társasága iratait 2006 januárjában adományozta a Közalapítványnak Takács Lajos. Magyarországon 1913-ban Péliföldszentkereszten az egykori hercegprímási birtokon telepedtek meg a szaléziak, akik Szent Istvánról elnevezett Magyar Tartományukat 1929-ben alapították.
Mivel fő tevékenységi körük a veszélyeztetett, családtalan, utcán kallódó fiatalok oktatása és nevelése volt, elsősorban iskolákat, diákotthonokat és fiú-nevelőintézeteket működtettek. 1948 nyarán a kommunista diktatúra államosította oktatási intézményeiket és 1950 őszén a szerzetesrendek feloszlatásakor közösségeik is teljesen szétszóródtak. Az iratanyag minden bizonnyal a Don Bosco Szalézi Társasága Tartományi Levéltárának felszámolásakor került magánkézbe. A 143 lap terjedelmű irategyüttes kisebb, az 1945 előtti időszakból származó részének érdekes darabja a Kormányzó kabinetirodájának értesítése, mely Horthynak a szaléziak tevékenységével kapcsolatos „élénk megelégedését” tolmácsolja. Az anyag nagyobb része viszont a magyarországi egyházak 1948 és 1950 közötti időszakával kapcsolatban tartalmaz becses dokumentumokat.
Belügyminiszteri belső normák gyűjteménye
A Belügyminisztérium által kiadott ún. belügyminiszteri belső normákat tartalmazó nyomtatványgyűjteményt Török Ferenc a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság volt dolgozója adományozta a Közalapítványnak.
A kommunista rezsim idején a belügyminiszteri belső normák az általánosságok szintjén mozgó keretjogszabályok valóságos belső tartalmát megadó nem nyilvános rendelkezések voltak, melyek a BM politikai, bűnügyi és rendészeti szerveinél alkalmazott titkosszolgálati eszközök és módszerek szabályait rögzítették. A számozott példányú belső normák „titkos” „szigorúan titkos” vagy „szigorúan titkos” „különösen fontos” minősítést kaptak és csak az arra jogosultak köre juthatott hozzájuk. Török Ferenc megfogalmazása szerint a belső normákat tartalmazó nyomtatványok a szolnoki rendőrfőkapitányságon „elégetésre” voltak ítélve.
Malenkij Robot
Az interjúkat Dr. Dobos Ferenc szociológus készítette a szülőföldjükről 1944/45-ben civilként a Szovjetunióba hurcolt szlovákiai magyar túlélőkkel, valamint az 1947 telén csehországi kényszermunkára deportáltakkal. A 24 darab hangkazetta 30 órányi felvételt tartalmaz.
A Magyar Partizán Szövetség és a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának Párttörténeti Intézete anyaggyűjtése a magyar munkásmozgalomban részt vett személyiségekről
A Magyar Partizán Szövetség és a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának Párttörténeti Intézete 1975-ben „Magyarország felszabadulásának 30-ik évfordulója alkalmából” összegyűjtött névjegyzékei és kimutatásai között megtalálhatóak a spanyol polgárháborúban, a francia és a belga ellenállási mozgalomban, illetve az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében résztvevők névsorai is.
1956-os visszaemlékezések gyűjteménye
Az 1956-os visszaemlékezéseket tartalmazó kéziratokat 2016. május 20-án vásárolta meg a Közalapítvány Szabó Pétertől, aki elmondása szerint egy lomtalanítás során jutott hozzá az anyaghoz.
A 48 lapnyi kézirat nem teljesen anonim, két anyag szerzője egyértelműen azonosítható. Az Ognyenovics Milánról szóló írást Várkonyi Endre újságíró jegyzi, A másik szignált írás Haller Szilveszter újságíró-riportertől származik, akinek szakmai tevékenységére az utóbbi tíz évben nincs utalás. A leghosszabb írás a 6. tétel életinterjú töredéke, mely egy volt ÁVH tiszttel készült 1986-ban.
Budapest Főváros Elektromos Művei
Budapest Főváros Elektromos Művei és jogelődje, a Budapestvidéki Villamossági Részvénytársaság iratanyagait Doktor Jenő adta át a Közalapítványnak.
Doktor Jenő, aki szerzőtársaival 1993-ban jelentette meg, a 100 éves az Elektromos Művek, 1893-1993 című kötetet, minden bizonnyal e munkához gyűjtötte össze, a nagyrészt a vállalat Személyzeti Osztályának irattárából származó dokumentumokat. Az iratok négy történeti korszak köré csoportosítható. Az első a Budapest Főváros Elektromos Művei MSZMP Végrehajtó Bizottsága által a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregének 1919-es harcaiban részt vett és a Tanácsköztársaság megalakulása 40. évfordulója alkalmából kitűntetésre javasolt dolgozók adatait tartalmazza. A második az 1938-as I. zsidótörvénytől 1944 végéig követi a Budapestvidéki Villamossági Részvénytársaság zsidó származású munkavállalói létszámának csökkentésével foglalkozó vállalati adminisztrációt. A harmadik az Elektromos Művek Üzemi Bizottság 1945-ös ülésein elhangzott beszédek egy részét, valamint az ismét Budapestvidéki Villamossági Részvénytársaság néven működő vállalat 1946-os B listázásaival, leépítéseivel kapcsolatos dokumentumainak egy töredékét foglalja magába. Az irategyüttes negyedik, legérdekesebb csoportja a Budapest Főváros Elektromos Művei dolgozói által 1956. október 31.-én megválasztott Forradalmi Munkástanács névsorait, gyűléseinek jegyzőkönyveit, határozatait, valamint a megtorlás időszakában a vállalat Személyzeti Osztálya által a forradalmi eseményekben részt vett dolgozókkal kapcsolatban összeállított adatgyűjteményeket tartalmazza.
A hagyatékokról az alábbi e-mail címen érdeklődhetnek: kutatas@xxszazadintezet.hu
