Egy hét után már otthonosan mozogtunk a vasútvonallal kettészelt és hosszú sugárutakkal tagolt egykori bányavárosban. Egyik fő célállomásunk, a Karagandától 45 kilométerre fekvő Dolinka, a számos tábort magába foglaló, óriási kiterjedésű KarLag központja volt, ahová az 1930-as évektől kezdve tömegesen érkeztek a különböző nemzetiségű deportáltak és politikai elítéltek. Az épület ma a Politikai Elnyomás Áldozatainak Emlékmúzeumának ad otthont, amit a Terror Háza Múzeum megnyitása előtt kereken egy évvel, 2001. február 24-én alapítottak.
A Politikai Elnyomás Áldozatainak Emlékmúzeuma, Dolinka
Kiküldetésünk ideje alatt újabb és újabb történelmi helyszínek, műemlékek kerültek fel térképünkre, amelyek a szovjet múltat és a nemzeti identitást hol külön-külön, hol egyszerre hordozzák magukon. Továbbá újabb és újabb tejtermékekkel találkoztunk az elképesztő kazak kínálatból. Csütörtökön fogadóintézményünk, a Buketov Egyetem alapszakos hallgatói faggattak ki a magyar történelemről, cserébe mi is feltehettünk kérdéseket Kazahsztánról. Kiderült, hogy az egyik hallgató nagynénikéje állítólag Karaganda megye legjobb kumiszát készíti, majd egy másik lány a gulágot megjárt nagypapájának rabságban készült festményeit mutatta meg telefonján. Megállapodtunk abban, hogy érzékeny témákat is feszegethetünk, ezért a szovjet mentalitás továbbéléséről kezdtünk beszélgetni, arról, hogy létezik-e a „Homo Sovieticus”. Különösen érdekes volt minderről Z generációs fiatalokkal beszélni, akik saját bevallásuk szerint már egyáltalán nem érzik magukon a szovjet múltat, de ’90-es években született testvéreik még a két világ között egyensúlyoznak.
Május 19-én jutottunk el egyik fő célállomásunkra, a Karagandától 45 kilométerre fekvő Dolinkába. A falut az orosz cár fennhatósága alá tartozó volgai német telepesek alapították a múlt század elején, ahová az 1930-as évektől kezdve tömegesen érkeztek a különböző nemzetiségű deportáltak és politikai elítéltek. Köztük nagy számban éppen további volgai németek, akiket a II. világháború idején „kollektív hűtlenséggel” bélyegeztek meg és telepítettek Kazahsztánba. Dolinka lett a számos tábort magába foglaló, óriási kiterjedésű KarLag központja, benne a sztálinista birodalmi neoklasszicizmus stílusjegyeit viselő impozáns főépülettel. Az épület ma a Politikai Elnyomás Áldozatainak Emlékmúzeumának ad otthont, amit a Terror Háza Múzeum megnyitása előtt kereken egy évvel, 2001. február 24-én alapítottak.
A Politikai Elnyomás Áldozatainak Emlékmúzeuma, Dolinka
A bolsevik állam 1918-ban hozta létre első kényszermunkatáborait. A rendszer az OGPU, majd utódja, az NKVD irányítása alá tartozott, a GULAG, azaz „Javítómunka-táborok Főigazgatósága” nevet 1930-ban kapta meg. A közvetlenül a Gulag alá tartozó KarLagot 1931-ben alapították. A karagandai táborrendszer fő gazdasági profilját a mezőgazdaság és a bányászat jelentette, de ennél jóval összetettebb volt, szinte állam az államban. A bányákon és a termőföldeken kívül működött itt húsfeldolgozó üzem, bőr-, nemez- és üveggyártó műhely, villanykörtegyár, épültek malmok, varrodák és kutatóhelyek is.
A második világháború alatt a KarLag a lőszergyártásból vette ki a részét, a Szovjetunió nyugati területein ellehetetlenülő mezőgazdaság pótlására pedig a gabonatermelést (és a nemesítést) kezdték felpörgetni. A rabokhoz persze már nem sok jutott el a kész termékekből. Itt jött létre a beszédes nevű Gigant, a Szovjetunió legnagyobb állami gazdasága is, ami csúcsidejében hatvanötezer rab kényszermunkáját vette igénybe. A környék lágereinek egyik ikonikus terméke a szaman, azaz a vályogtégla volt, amihez a másra nemigen használható, de bőségesen előforduló nádfélét vágták kézi erővel, kínzóan hideg teleken és forró nyarakon át.
A múzeum külön termeket szentel a politikai elítéltek feleségeinek és gyermekeiknek, akiket az ALZSIR nevű táborba vittek. Sokakat várandósan hurcoltak el, és a gulágon kellett szülniük. Nem kivételes esetekről van szó, a KarLagra érkezők első hullámában hatszáz várandós anyáról tudunk, akik aztán gyermekeiket csak etetéskor, naponta háromszor láthatták. A gyerekek óvodás koruktól az állam „tulajdonába” kerültek, árvaházakban nőttek fel és családnevüket sem tarthatták meg.
A KarLagon született gyermekek bölcsői
Minden szörnyűség mellett a táborban komoly tudományos és még valamilyen szintű kulturális élet is zajlott. Számos értelmiségi, képzett rabja volt a KarLagnak, akiket kutatásra fogtak be, mások újságot adtak ki, néha zenés előadásokat tarthattak és hallgathattak meg. A lágerigazgatóság tudományos sikerekkel is büszkélkedhetett az NKVD előtt. Tekintve, hogy – egyik idegenvezetőnk elmondása szerint – Mengyelejev összes kémiai eleme fellelhető Kazahsztánban, a vegyészeknek és geológusoknak mindig akadt kutatni valójuk a térségben, de a növénynemesítés és az állattenyésztés terén jelentős eredmények is születtek. Egy marhatenyésztéssel foglalkozó asszony, Anna Lanyina Sztálin-díjat is kapott munkájáért. A Szovjetunió neki köszönhette a napi negyven liter tejet adó tehénfajta kitenyésztését, de ettől még büntetését ugyanúgy le kellett töltenie a gulágon.
Kihallgató terem rekonstrukciója
Magyar hadifoglyok és rabok Dupka György lágerkutató rendszerezése szerint négy hullámban érkeztek Kazahsztán területére, kezdve az első világháborús foglyokkal. A szovjet Kazahsztánba a nagy hadifogoly-hullám 1943-45 körül érkezett, szabadulásuk után azonban „örökös száműzetésben” tartották őket, így legtöbben halálukig itt maradtak. Egy újabb hullámot a málenkij robot jelentett, az utolsó, negyedik hullám pedig kémeknek nyilvánított kárpátaljai magyarokból, az erőszakos szovjetizálásnak ellenállók köréből és az 1956-os forradalom elítéltjeiből tevődött össze. A KarLag múzeumban csupán néhány elszórt számadat szól róluk a feliratokon.
Terem a KarLag híres foglyairól
A nap végén Dolinkából ugyanaz a 45 kilométer várt ránk az országúton vissza a városba, de mintha már kissé mélyebben ültek volna a tereptárgyak a sztyeppi talajban. Az út mentén lassan száz éve füstölögnek a kémények és dolgoznak a bányászgépek. Feltűnt néhány szorosan egymás mellé épített vályogház régóta pusztuló csonkja. És végre észrevettük azt, ami már idefelé is nagy foltokban lepte el a tájat: a sűrű sárga nádasokat, amiből a gulág-rabok hosszú éveken át gyúrták és tapasztották a szamannak nevezett vályogtéglát.
Dudás Bertalan
Magyarország és Kazahsztán közötti tudományos és kulturális területen zajló együttműködést elősegítő ösztöndíjprogram indult a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány és a Karagandai Buketov Egyetem között.
Az ösztöndíjprogram ideje alatt munkatársunk, Dudás Bertalan Karagandai napló címmel számol majd be helyszíni élményeiről.
