Karaganda műemléki tájképe legalább annyira sokszínű, mint lakossága. A városkép első körben moszkvai építészek tervei alapján 1934 és 1938 között alakult ki, mellyel párhuzamosan a kitelepítettek és száműzöttek vályogházai is sorra épültek. A Kazah főváros emlékműveinek formálódásában éppúgy szerepet játszott a helyben működő ipari széntermelés, mint az, hogy Karaganda megye sztyeppéin landoltak a szovjet űrközpontról, Bajkonurról kilőtt űrhajósok. A városban szétszórtan megtalálható kazah lovas figurák pedig tökéletesen ellenpontozzák mindezt.
Kazahsztán urbanizációja és iparosítása a Szovjetunióhoz való csatlakozással érkezett el, de már a cári birodalom alatt elkezdődött a régió betelepítése, hogy feltárják a gazdag réz- és szénlelőhelyeket. A szovjet településfejlesztésnek nem titkolt célja volt az is, hogy a kazah népesség, legalábbis annak többsége letelepedjen, elhagyja nomád életmódját, és betagozódjon a szovjet társadalomba. A későbbi Karaganda területén a helyi emlékezet szerint egy Appak nevű pásztorfiú találta meg az első darab szenet 1833-ban, és az évszázad végére már jelentős kitermelés folyt itt.
RABOK KEZE ALATT ÉPÜLT VÁROS
Karaganda város arca 1934 és 1938 alatt alakult ki moszkvai építészek nagyívű tervei mentén, és valószínűleg ezekben az években lehetett a leginkább ellentmondásos a településkép, mivel ezzel párhuzamosan épültek a kitelepítettek és száműzöttek vályogházai is.
A legrégebbi tervezett utcák egyszerű kétszintes téglaházakból álltak, amelyek a kor proletár ideáljának megfelelő egyszerű stílusban épültek, de némi kazah népi ornamentika azért elfért rajtuk, például gipszstukkó formájában. Az építkezés a Sztálin-sugárúttal a Lenin és a Kirov utcákkal kezdődött – ma ezek már a Bukar-zsirau, Abaj és Jerubajev nevet viselik – és itt a reprezentatív épületek mellett sok megmaradt az eredeti kétszintes lakóházakból is. E házak mellett elsétálva eddig egyik kísérőnk sem szalasztotta el megemlíteni, hogy itt minden rabmunkával épült fel, kiváltképpen távol-keleti hadifoglyok keze nyomán.
Lakóház a várostervezés legkorábbi szakaszából
AZ ELSŐ KÉTTMILLIÓ TONNA
A másik visszatérő tételmondat az volt, hogy Karaganda a bányászok dicsősége. Nem véletlen, hogy a helyi futballcsapat is a Shakhtyor, azaz Bányász nevet viseli és hogy a város egyik éke az 1940-es években épült, sztálini neoklasszicizmust gazdag közép-ázsiai motívumokkal ötvöző Bányászpalota lett. A korinthoszi oszlopok fölött a népet megszemélyesítő hat szobor áll: a bányász, a pásztor, a katona, a földműves, a tudós és végül az énekmondó, kezében dombrával. A kazah énekmondó költőket akinnak vagy zsiraunak hívták, és nagy megbecsülés övezte őket. Ez a krónikás dombráját megtarthatta ugyan, de díszes köpeny és süveg helyett itt már keményre vasalt ruházattal ábrázolják, és az is tudható, hogy egy jó szovjet akinnak a húrjain is csasztuska pendült. Szemben a kultúrpalotával a „Bányászok dicsősége” emlékmű áll, amit 1974-ben lepleztek le a kétmilliomodik tonna szén kitermelésének alkalmából. Száz méterrel tovább sétálva egy újabb emlékműcsoportot találunk, amit azoknak a bányászoknak emlékére állítottak, akik a föld alatt lelték halálukat.
A Bányászok dicsősége emlékmű szemben a Bányászok Kultúrpalotájával
LOVASOK ÉS ŰRHAJÓSOK
Két utcával feljebb még mindig az óváros reprezentatív részén vagyunk, itt egymást érik a tekintélyes neobarokk betonépületek, némelyik csak jelzésértékű díszítéssel, de van még két gyakori téma, amelyekbe a városban sétálva minduntalan belebotlunk, ezek a lovasok és az űrhajósok. A karagandaiak büszkék arra, hogy az első számú szovjet űrközpontról, Bajkonurról kilőtt űrhajósok repülésük után rendre Karaganda megye sztyeppéin landoltak. Itt csapódott földbe 1971-ben a Szojuz-11 és veszítette életét háromfős legénysége, de itt ért földet sikeresen maga Jurij Gagarin és Valentyina Tyereskova is.
Az űrhajósokat dicsérő köztéri művek egyike
Nevüket nem csak utcanevek őrzik, szinte néhány naponta egy-egy újabb űrhajós témájú mozaikot vagy tűzfal-reliefet fedezünk itt fel. A város talán legmagasabb emlékműve – csak talán, ugyanis nem mértem össze a függetlenségi obeliszkkel – a Gagarinnak állított monumentális alkotás, amit 2014-ben, az asztronauta születésének 80. évfordulóján avattak fel. A kissé félelmetes látványt nyújtó moszkvai, rakétaként égbe lövellő Gagarin-szoborhoz képest ez egy humanistább megjelenítése a világűrben járt első embernek. Gagarin a földhöz közel áll, nem magasodik a kozmosz fölé.
A Gagarin-emlékmű
A sikeresen landoló űrhajósokat rendszerint a legközelebbi nagyvárosban fogadták a tömegek és hivatalosságok, ilyenkor a város ünnepi díszbe öltözött. Első éjszakáikat Karagandában töltötték, itt pihenték ki a súlytalanságból való visszatérés fiziológiai és pszichikai utóhatásait. Ezt őrzi az 1972-ben megnyitott Koszmonavt hotel neve is, bár kísérőnk úgy tudja, hogy nem konkrétan itt, hanem kicsivel arrébb, a ma Csajka névre hallgató szálloda fogadta az űrhajósokat, ami már a betonbarokknál jóval izgalmasabb szocialista modernizmus stílusjegyeit viseli. A csajka pedig oroszul sirályt jelent, ami Tyereskova elhíresült hívójele volt az űrrepülés során.
Az űrhajós kultusz kontrasztjaként a városban szétszórva gyakoriak a nem nevesített kazah lovas figurák, de a kulturális eklektikát még tovább fokozva az ősi tengrizmus szimbolikáját és mondáit megjelenítő ábrázolások is megjelennek a köztereken. Az emberfigurák rendre valamelyik hagyományos fejfedőt viselik, amelyekről már csak változatosságuk miatt is külön tanulmányt lehetne írni. Még az első héten mi is felpróbálhattunk egy ilyen csúcsos nemez fejfedőt, az aiyr kalpakot, amiből a kalpak szó az oszmán korban a magyar nyelvbe is átkerült kalpag formában.
Lovasfigura a pláza előtt
Ezekről a szobrokról megfejthető, hogy az elmúlt években vagy egy-két évtizedben állították őket, ami egybevág az egyébként óvatos, nem túl drasztikus kulturális deszovjetizációval. Óvatos, hiszen például az egyik nagy Lenin-szobor még teljes épségben áll a Lenin Mozi mögötti téren. A szobor eredeti helyén azonban 2006 óta a Függetlenség sztélé magasodik jelezve, hogy egyre nagyobb hangsúlyt szánnak a kultúrában a nemzeti önállóságnak és a kazah történelemnek.
Az 1970-ben állított Lenin-szobor új helyén, a Lenin-mozi mögött
Dudás Bertalan
Magyarország és Kazahsztán közötti tudományos és kulturális területen zajló együttműködést elősegítő ösztöndíjprogram indult a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány és a Karagandai Buketov Egyetem között.
Az ösztöndíjprogram ideje alatt munkatársunk, Dudás Bertalan Karagandai napló címmel számol be helyszíni élményeiről.
