Az anekdota szerint a neoabszolutizmus idején a Helytartótanács felkérte Eötvös József bárót, adjon tanácsot: hogyan lehetne fogadni Őfelségét? Valami olyasmit kellene kitalálni, ami nem kerül sokba, de Őfelségét meglepi s a népnek is örömet szerez. Eötvös némi gondolkodás után megkérdezte, hogy az uralkodó áthajt-e a Lánchídon. Az igenlő válasz után konstatálta, hogy akkor nyilván látni fogja a hídfő melletti két oszlopot is. S innen a helytartóhelyettesnek kész választ adott: az egyik oszlopra köttesd fel a rendőrfőnöködet, a másikra magadat. Nem is kerül sokba, Őfelségét meg fogja lepni s a népnek is örömet szerez.

 Emberileg jellemző, hogy amikor 1908-ban a magyar kormány is meg kíván emlékezni Ferenc József császári trónra kerülésének(!) 60. évfordulójáról, akkor többek között felvetik egy templom létrehozását, amely Árpád sírja felett emelkedne. A javaslatot az uralkodónak – a dualista rendszer működési szabályai szerint – jóvá kell hagynia. A referáló miniszterelnöktől, Wekerle Sándortól Ferenc József megkérdi: vajon megvan-e állapítva Árpád sírhelye? Wekerle – szinte már az öngúnnyal határosan – azt feleli: „Árpád ott lesz eltemetve, ahol Felséged parancsolja.” Ilyen választ Ferenc József Deák Ferenctől soha nem kapott volna.

 Az egyik képviselőházi ülésen Rigó Ferenc ellenzéki képviselő odaküldte a miniszterelnököt, Khuen-Héderváry Károlyt, ahonnan csecsemőként előbújt. A lapok csak annyit írtak: közölhetetlen a honatya közbeszólása. Ferenc József hű emberétől rákérdezett, tulajdonképpen mi hangzott el? Khuen ötölt-hatolt, de azért sejteni engedte a megjegyzés tartalmát. Ferenc József rendkívül komolyan csak annyit válaszolt: Na, most látja! A magyarok mindig valami lehetetlenséget követelnek!

Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány – Habsburg Történeti Intézet, Budapest, 2016.
374 oldal
3200 Ft
ISBN: 978-615-5118-38-8