Lin Piao, „Mao legjobb tanítványa”

Mao Ce-tung és Lin Piao

A kommunista hatalomátvétel

Kínában a XX. század első felében kíméletlen és elhúzódó belső harcok folytak a központi hatalom megszerzéséért a Kuomintang és a Kínai Kommunista Párt között. 1927-ben a Csang Kaj-sek vezette Kuomintang Nanking városában megalakította saját kormányát, amely végül egészen 1949-ig az ország élén maradt. Ebben az időszakban rohamos léptékkel indult meg Kína ipari fejlődése és a nyugati országoktól átemelt jogi rendszer kiépítése. Ennek ellenére Csang Kaj-sek, autokratikus hatalma megtartásáért szinte mindent bevetett, amit csak lehetett. A rendőri és katonai túlkapások, a politikai indíttatású merényletek, a politikai vezetők és a szervezett bűnözés együttműködése, valamint a rendszerszintű korrupció mind-mind jellemző volt erre az időszakra. [1]

1927-ben Csang Kaj-sek úgy érezhette reális esély van a kommunisták teljes megtörésére, hiszen a hatalomátvétel után az irányítása alatt álló hadsereg több ezer kommunistát lemészárolt, börtönbe zárt és megfélemlített. További akadályokba ütköztek, amikor a munkásság köreiből próbáltak új tagokat toborozni a pártjukba. A nagyobb kínai városokba vidékről betelepülő emberek igyekeztek megőrizni saját személyiségjegyeiket, szokásaikat, így Pekingben vagy éppen Sanghajban sem alakult ki egy egységes munkásidentitás. Ennek fényében Mao Ce-tung új stratégiával állt elő, és a vidéki népesség körében próbálta meg előidézni a proletárforradalmat. Hozzákezdett egy, a párthoz hű hadsereg felépítéséhez.[2] 1930 és 1934 között Mao vidéki bázisát többször is megkísérelte a Kuomintang hadserege bekeríteni, hogy végleg leszámoljanak a kommunista vezetőkkel. A kommunisták tudták, hogy a képzetlen és katonailag hiányosan felszerelt Vörös Hadseregnek esélye sem lenne a Kuomintang ellen, így a menekülés mellett döntöttek. A körgyűrűből való sikeres kitörés után 80 ezren indultak útnak, így kezdődött meg a „hosszú menetelés.”[3]

Kína belső harcába azonban rövidesen beleszólt a terjeszkedő Japán Birodalom. 1938-tól 1945-ig Kína területe három részre oszlott, a japánok által megszállt keleti, a Kuomintang ellenőrzése alatt álló nyugati, illetve a kommunisták uralta észak-nyugati területekre.[4] A Kuomintang és a kommunisták félretették ellenségeskedéseiket és összefogtak a japánok ellen. A polgárháborút így egy idegen országgal folytatott totális háború váltotta fel. Mivel mindkét oldal féltette saját hazai pozícióját és stratégiai állomásait, így az együttműködés nem bizonyult tartósnak. 1941-ben a Kuomintang és a kommunisták közötti katonai együttműködés megszűnt.[5] Csang Kaj-sek kormánya a háború első éveiben ügyesen felhasználta a rendelkezésre álló, de rendkívül limitált erőforrásokat, hogy felvegyék a harcot a létszám és technikai fölényben lévő japán csapatokkal szemben. A háború végére azonban a kormány beleroppant az elhúzódó harcokba, a társadalmi megosztottság pedig soha nem látott mélypontra került. A polgárháború egészen 1945-ig, Japán összeomlásáig szünetelt, utána pedig mintha mi sem történt volna, ismét egymásnak estek a felek az ország feletti hatalomért. 1949-ben végül a Kínai Kommunista Párt kiszorította Kína területéről, és Tajvan szigetére „száműzte” a Kuomintangot. Kína politikai megosztottsága még napjainkban is tart. A kommunista Kínai Népköztársaság és a Kuomintang vezette Kínai Köztársaság közötti ellenségeskedésnek még nagyon messze a vége, ami a nemzetközi politika színterét is erősen beárnyékolja. A kommunisták sikerében kulcsszerepet játszott Lin Piao, aki az újonnan kialakuló kommunista berendezkedés egyik legmeghatározóbb alakjává vált a következő években.[6]

A katona

Lin Piao 1925-ben, mindössze 18 évesen csatlakozott a Kuomintang Whampoa Katonai Akadémiájára. Két évvel később, a kínai polgárháború során, már a Kínai Kommunista Párt tagjaként vett részt a nacionalisták és a kommunisták között kirobbanó harcokban. Ekkor ismerkedett meg Mao Ce-tunggal. Feletteseinek hamar feltűntek katonai képességei és harctéri eredményei, így igen gyorsan haladt előre a katonai ranglétrán. 1932-re zászlóaljparancsnokból, parancsnokká nevezték ki.[7] A „hosszú menetelés” alatt további elismerésekre tett szert, szükség esetén Lin osztaga tisztította meg az utat a menet előtt, továbbá ők biztosították a párt vezetőinek személyi védelmét. A „hosszú menetelés” alatt lényegében Lin Piao volt az, aki nagyobb veszteségek nélkül kitört a Kuomintang gyűrűjéből, valamint a nehéz természeti akadályokon is átjuttatta társait, azonban az évekig tartó menekülés során csapatainak jelentős részét elveszítette.[8] Érdemei miatt kinevezték a Vörös Hadsereg Akadémiájának vezetőjévé, hogy tapasztalatával utat mutasson az új kadétoknak. Ezt a tisztséget azonban csak rövid ideig töltötte be, a kínai–japán háború kitörésével ismét parancsnoknak nevezték ki, egy harctéri sérülés miatt viszont 1938-tól 1942-ig a Szovjetunióban kapott gyógykezelést. Miután Japán veresége után a kínaiak ismét egymásnak rontottak, a kommunisták Lin Piaót bízták meg, hogy akadályozza meg a Kuomintang csapatainak térnyerését a japán megszállás alól frissen felszabadult Mandzsúriában. 1947-ben megkezdte a később sorsdöntőnek bizonyuló ellentámadását, amivel összezúzta a Kuomintang ellenállását és végleg eldöntötte a polgárháború kimenetlét.[9]

A politikus

Mao Linben látta azt az embert, akitől feltétel nélkül meg fogja kapni a támogatást, amire szüksége van. Lin hűségében sosem kételkedett a pártvezető, a Kuomintang és a japánok elleni háborúkban pedig bebizonyította, hogy képes határozottan vezetni a hadsereget. Lin Piao katonai és politikai előrelépésében sokat számítottak korábbi katonai eredményei, de ami talán ennél is fontosabb szempont volt, az a Maóhoz fűződő kapcsolata. Mao 1928-ban olyan embert akart csapatainak az élére, akinek a képességeiben abszolút megbízott, így javasolta Lint a pozícióra. Innentől kezdve Lin lett Mao egyik legbizalmasabb „bajtársa” és tanácsadója.[10] Lin a „hosszú menetelés” alatt felmerülő belső harcokban is mindig Mao mellett állt. A későbbiekben Mao igyekezett meghálálni Lin hűségét.

Mao Ce-tung és Lin Piao egy 1967-es propaganda plakáton

 

Miután véget értek a harcok, Lin Piao visszavonult az aktív katonai és politikai élettől. Ebben nagy szerepet játszott, hogy egészsége a fronton elszenvedett sebesülése óta folyamatosan romlott. 1959-ben azonban Mao Ce-tung személyes kérésére visszalépett a Kommunista Párt tisztségviselői közé és kinevezték védelmi miniszternek.[11] Új szerepkörében Lin Piao mindent megtett, hogy a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg számára megkerülhetetlenné tegye Mao személyi kultuszát. Tőle eredt az ötlet, hogy a katonák számára Mao válogatott írásaiból, beszédeiből összeállítsanak egy zsebkönyvet, ami onnantól kezdve minden katonának az alapfelszerelését és az ideológiai nevelésének a részét képezi. Így született meg 1964-ben A vörös könyvecske.[12] Lin segítségével Mao teljesen uralma alatt tudta tartani a hadsereget, ami kellő magabiztossággal töltötte el ahhoz, hogy 1966-ban megkezdjék a Kulturális Forradalmat.

A Kulturális Forradalom alatt Lin Piao nevét szinte teljesen egybemosták a személyi kultusszal és annak legnagyobb hírnökeként élt az emberek fejében. Rengetegen el sem tudták képzelni a két vezetőt egymás nélkül. Lint a „Mao legközelebbi bajtársa”, illetve a „Mao legjobb tanítványa” becenevekkel illették. A kommunista propagandában is ennek megfelelően igyekeztek ábrázolni és szerepeltetni őt, aki mindig Mao mellett állt kezében egy vörös könyvecskével.[13]

Az utód

A Kínai Kommunista Pártban kevés olyan ember volt, akinek nem kellett politikai következményekkel számolnia, ha Mao Mao Ce-tunggal nem értett egyet valamiben. Lin Piao kezdetben egyike volt ezeknek az embereknek. Ehhez sokban hozzájárult az a hűség és elköteleződés, amit évtizedek óta tanúsított Mao felé. 1966-tól kezdve Lin lett a párt alelnöke, ezzel Mao hivatalos utódjelöltje is. Ez egy olyan pozíció volt, amelyért egyáltalán nem lelkesedett, magát Maót is személyesen kérte, hogy ne jelölje az alelnöki posztra. Mao azonban figyelmen kívül hagyta „bajtársa” kérését, mivel úgy gondolta, hogy mind Kína, mind Mao szempontjából Lin Piao lenne a legideálisabb vezető, aki őt követi.[14] Lin tisztában volt vele, hogy előtte már többen is áldozatául estek Mao paranoiájának. Arra az álláspontra jutott, hogy családja és saját testi épségét úgy tudja legjobban megvédeni, ha innentől kezdve feltétel nélkül követi Maót, nem kérdez vissza, nem akadékoskodik, fontosabb ügyekben nem hoz önálló döntést.[15]

1969-ben a Kínai Kommunista Párt IX. kongresszusán a Kulturális Forradalom sikerként lett elkönyvelve, Mao vezető szerepe továbbra is megkérdőjelezhetetlen volt, Lin Piao „örökösi” státuszát pedig a párt alapokmányába is belefoglalták. Ettől a ponttól kezdve azonban Mao gyanakvással tekintett Linre, úgy érezte, hogy eddigi leghűségesebb és elhivatottabb elvtársának magasabbak az ambíciói, minthogy csak az utódjelölt legyen.[16]

A Lin Piao–incidens

1971. szeptember 13-án Lin Piao, feleségével és fiukkal repülőgéppel megpróbálták elhagyni Kínát, hogy a Szovjetunióba meneküljenek. Gépük azonban a mongóliai Öndörhán városánál, tisztázatlan körülmények között lezuhant. A baleset után a pártvezetőség arról próbálta meggyőzni az embereket, hogy Lin Piao, Mao utódja, leghűségesebb elvtársa, legjobb tanítványa egy katonai puccsal akarta magához ragadni a hatalmat. Az emberek már akkor is kételkedtek a történet valóságtartalmában, de a mai napig homály fedi, hogy Lin Piao miért akart családjával, sietve, az éjszaka közepén távozni az országból.[17] A Kínai Kommunista Párt azonban megpróbálta a saját javára fordítani a helyzetet, megkezdték Lin Piao támogatóinak összegyűjtését és letartóztatását. Hozzáláttak a modernkori kínai történelem egyik legmeghatározóbb alakjának a besározásához. Lin ellen olyan politikai lejárató kampány indult, amelyet még nem láttak az emberek. Egyik napról a másikra a forradalom hőséből, Mao leghűségesebb követőjéből egy köpönyegforgató, áruló ellenforradalmár lett.[18] A kínai kormány legfontosabb célja az lett, hogy a lehető leggyorsabban meggyőzzék az embereket, hogy Lin Piao valóban egy összeesküvést tervezett és Mao meggyilkolásán dolgozott. A hivatalos magyarázat szerint Lin Piao létrehozta saját „klikkjét” a kommunista párton és a hadseregen belül. Az összeesküvéshez tartozó dokumentumok pedig szépen lassan napvilágot láttak.[19] Maoék számára Lin Piao halálának megmagyarázása volt az egyik legnagyobb kihívás 1949 óta. Rengeteg megválaszolatlan kérdés maradt.

 

 

Lin Piao a hírhedt „vörös könyvecskét” lapozgatja

Ellentmondások

Mao „leghűségesebb bajtársának” halála után felmerült a kérdés, hogy amennyiben igaz a propaganda által terjesztett, katonai puccs tervezete, mégis mi motiválhatta vajon Lin Piaót és körét? Lin már 1966-tól a hatalom egyik legfontosabb és befolyásosabb politikusa volt, pozíciójából adódóan ráadásul kockázatvállalás nélkül válhatott volna Kína teljhatalmú urává. Katonai és politikai karrierje alatt hűségét többször is bizonyította, soha nem mutatta a határtalan ambíció jeleit. A baleset hírét követően pedig többen megkérdőjelezték, hogy Lin miért éppen a Szovjetunióba menekült volna, amennyiben egy hosszú ideje tervezgetett belső hatalomátvételen dolgozott az elmúlt években. II. világháborús sérülésével hiába kapott évekig egészségügyi ellátást a szovjetektől, az általuk képviselt politikát egyenesen „szocialista imperializmusnak” nevezte, amitől ő maga elhatárolódott. A pártpropaganda által életre hívott narratíva szerint Lin, Kína déli területein, ahol jelentős katonai támogatást és népszerűséget élvezett, egy új kormányt hozott volna létre. Ebből vonták le sokan a következtetést, hogy Lin, ha valóban egy összeesküvésen dolgozott volna, akkor a számára legbiztonságosabb menekülési pontot választja, egy általa is kritizált idegen hatalommal szemben. További kérdéseket vetettek fel a Mongóliából és a Szovjetunióból származó akkori jelentések, amik alapján egyáltalán nem volt teljes kizárólagossággal bizonyítható, hogy Lin Piao egyáltalán a repülőgép fedélzetén tartózkodott, mikor az lezuhant. A kínai kormány kommunikációja nem csak lassú, de hiányos is volt az üggyel kapcsolatban, a baleset idejekor a mongóliai kínai nagykövet vallomását például csak 1988-ban hozták nyilvánosságra. Minden ellentmondás ellenére a propagandagépezet hosszú munkájának köszönhetően, Lin Piao emlékezetét sikeresen manipulálták.[20]

Lin Piao ugyan katonai pályáját politikusi pályára cserélte, kiemelkedő sikereket pedig csak az egyik téren sikerült elérnie, nyugodtan kijelenthető, hogy a két hivatás közül a látszatra kevésbé veszélyesebb okozta végül halálát. Maóhoz kötődő végzetes hűsége, a teljes beletörődés és a konfrontáció kerülése sem volt elég ahhoz, hogy meggyőzze az egyre paranoiásabb Maót arról, hogy tőle kell a legkevésbé tartania.

 

Felhasznált irodalom:

• Jin, Qiu: From “Number Two Deity” to “Number One Demon”: The Dramatic Change of Lin Biao’s Political Image during the Cultural Revolution. In The Chinese Historical Review, 2011/18:2 151–182.
• Jin, Qiu: The Culture of Power: The Lin Biao Incident in the Cultural Revolution. Stanford University Press, 1966.
• Jin, Qiu & Uhalley, Stephen Jr.: The Lin Biao Incident: More Than Twenty Years Later. In: Pacific Affairs 1993/66:3 386–398
• Tanner, Harrold M.: China: A History Vol. 2. From the Great Quing Empire Through The People’s Republic of China 1644–2009. Hackett Publishing Company, Inc., 2010.
• Teiwes, Frederick C.: The tragedy of Lin Biao – Riding the Tiger During the Cultural Revolution 1966–1971. University of Hawaii Press, Honolulu, 1996.

 

Lábjegyzet:

[1]Tanner, Harrold M.: China: A History Vol. 2. From the Great Quing Empire Through The People’s Republic of China 1644–2009. Hackett Publishing Company, Inc., 2010. 149. o.
[2]Uo. 160-161. o.
[3]Uo. 163. o.
[4]Uo. 169. o.
[5] Uo. 171. o.
[6]Tanner, Harrold M.: i.m. 149. o.
[7]Teiwes, Frederick C.: The tragedy of Lin Biao – Riding the Tiger During the Cultural Revolution 1966–1971. University of Hawaii Press, Honolulu, 1996. 169. o.
[8]Jin, Qiu: The Culture of Power: The Lin Biao Incident in the Cultural Revolution. i.m.65. o.
[9]Teiwes, Frederick C.: i.m. 170. o.
[10]Jin, Qiu: The Culture of Power: The Lin Biao Incident in the Cultural Revolution. i.m.63. o.
[11]Jin, Qiu & Uhalley, Stephen Jr.: The Lin Biao Incident: More Than Twenty Years Later. In: Pacific Affairs (1993) 388. o.
[12]Tanner, Harrold M.: i.m. 214. o.
[13]Jin, Qiu: From “Number Two Deity” to “Number One Demon”: The Dramatic Change of Lin Biao’s Political Image during the Cultural Revolution. In The Chinese Historical Review (2011) 153. o.
[14]Jin, Qiu: The Culture of Power: The Lin Biao Incident in the Cultural Revolution. Stanford University Press, 1966. 79. o.
[15]Jin, Qiu: The Culture of Power: The Lin Biao Incident in the Cultural Revolution. i.m. 80. o.
[16]Tanner, Harrold M.: i.m 222. o.
[17]Jin, Qiu: From “Number Two Deity” to “Number One Demon”: The Dramatic Change of Lin Biao’s Political Image during the Cultural Revolution. i.m. 158. o.
[18]Tanner, Harrold M.: i.m. 222. o.
[19]Jin, Qiu: From “Number Two Deity” to “Number One Demon”: The Dramatic Change of Lin Biao’s Political Image during the Cultural Revolution. i.m. 170. o.
[20] Jin, Qiu & Uhalley, Stephen Jr.: i.m. 387–389. o.

Képek:

Mao Ce-tung és Lin Piao
1. kép forrása: China Pictorial

Mao Ce-tung és Lin Piao egy 1967-es propaganda plakáton
2. kép forrása: China Pictorial

Lin Piao a hírhedt „vörös könyvecskét” lapozgatja
3. kép forrása: AFP