Arcok a múltból – Oral history sorozatunk következő interjúalanya Balsai István (1947–2020) jogász, politikus, aki mesél többek között az MDF-ben betöltött szerepéről és a rendszerváltoztatás utáni első szabad választásokról is.
Balsai István az ELTE Állam és Jogtudományi Karán szerezte meg jogi diplomáját 1972-ben, majd ügyvédként dolgozott. 1988-ban csatlakozott az MDF-hez. A párt választási győzelmét követően 1990 és 1994 között igazságügyi miniszter volt. 1990-től országgyűlési képviselő: előbb az MDF-frakcióban, 2004-től független, 2005-től pedig a Fidesz-KDNP-frakcióban. 2011-ben alkotmánybíróvá választották. 2020-ban, 73 évesen halt meg.
Az interjú 2015-ben készült.