NÉPFELKELÉSTŐL A TÖBBPÁRTRENDSZERIG

Grósz Károly az MSZMP KB főtitkára (1988. május 22. – 1989. október 7.)

A történet kezdete az MSZMP 1988-as májusi rendkívüli pártértekezletéig nyúlik vissza, amelyen leváltották Kádár Jánost. Új főtitkárnak Grósz Károlyt választották meg, aki azzal szembesült, hogy a társadalom és a párttagság egy részéről is igény mutatkozik a múlttal való szembenézésre és annak átértékelésére. Ezért a júniusban megtartott pártértekezleten több munkabizottságot hoztak létre annak érdekében, hogy az MSZMP válaszokat tudjon adni az új idők kihívásaira. Az egyik bizottságnak jutott az a feladat, hogy a társadalom és gazdaság három évtizedes fejlődéséről átfogó elemzést készítsen a KB részére. Így jött létre a Történelmi Albizottság, melyet Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnöke vezetett.[1] A bizottság készítette el Történelmi utunk címmel azt a több mint száz oldalas összefoglalót, melyre Pozsgay a rádióban elhangzott kijelentését alapozta.[2] A nagyközönség előtt ekkor hangzott el először az, hogy 1956 népfelkelés volt, de 1988-ban a História történelmi folyóirat év végi számában Glatz Ferenc, a Történettudományi Intézet vezetője, már használta ezt a jelzőt. „1956 október nem volt forradalom, s nem volt ellenforradalom, hanem népfelkelés a sztálini rendszer ellen”.[3] 1956 megnevezése fontos volt mind a megalakuló ellenzéki pártoknak, mind az MSZMP számára, mivel mindkét oldal legitimációjának az alapját jelentette.

A Kádár-rendszer legitimációjának fontos eleme volt, hogy az 1956-os októberi forradalom és szabadságharcot ellenforradalominak bélyegezték meg. A forradalom kitörésének okaként a korábbi politikai vezetés által elkövetett hibákat nevezték meg. „A Rákosi-Gerő-klikk, amelynek a Magyar Dolgozok Pártja Központi Vezetőségében és a magyar Népköztársaság kormányában döntő befolyása volt, 1948 végétől letért a marxizmus-leninizmus elvi alapjáról. A párt- és állami életben, valamint a gazdasági élet irányításában szektás és dogmatikus politikát, ellentmondást nem tűrő, parancsolgató és bürokratikus vezetési módszereket honosított meg”.[4] A hivatalos pártálláspont szerint a munkások és a diákok jogosan vonultak az utcára október 23-án, de hamarosan ellenforradalmi erők telepedtek a tüntetésekre. Ez a narratíva jelentette a legitimációt az MSZMP számára, éppen ezért politikai téttel bíró kulcskérdés volt annak megkérdőjelezhetetlensége.

Nyers Rezső a Magyar Rádió stúdiójában, a Rádiónapló című műsorban.

Az 1988. májusi pártértekezlet után megváltozott a helyzet, ugyanis szovjet nyomásra lemondásra kényszerült Kádár János. Az MSZMP új vezetésének szükségszerűen szembe kellett néznie 1956-tal, mivel a 80-as évek gazdasági- és hitelválsága pillantok alatt politikai és legitimációs válságba csapott át. A rákényszerített megszorítások miatt a társadalom tűrőképessége gyorsan elfogyott. Egyre többen vélték úgy, hogy a kialakult helyzetet a piacgazdaság és a többpártrendszer bevezetésével lehet orvosolni. „A pártközpont pincéjében köztudomásúlag volt egy széf, melynek a kulcsát Kádár János éjjel-nappal magánál tartotta. Abban a széfben egy hullát őriztek. Mindenki tudott a létezéséről, de amíg Kádár kézben tartotta az országot, még csak beszélni sem volt szabad róla”.[5]

Az MSZMP egységét Kádár Jánosnak sikerült fenntartani, mivel képes volt a különböző platformok között egyensúlyozni. Utódjának azonban szembe kellett néznie a párt irányításáért megindult hatalmi harccal. Két tábort különíthetünk el egymástól: a konzervatívokat Grósz Károllyal, Fejti Györggyel és Berecz Jánossal az élen, illetve a reformerek csoportját Nyers Rezső és Pozsgay Imre vezetésével A konzervatívok fő támasza a pártapparátus, illetve annak fegyveres szervezete volt, míg a reformerek a nyilvánosság és az ellenzéki „másodlagos” nyilvánosság támogatására számíthattak. A két tábor közötti küzdelemből a Pozsgay-Nyers vezette reformerek kerültek ki végül győztesen, akik 1989 októberében megalapították az MSZMP utódját, az MSZP-t.

Ennek ellenére 1988 végén a konzervatív szárny vezetői, Grósz és Berecz hatalmi harca határozta meg a pártot. Miután Pozsgay Imre megismerte a Történelmi Albizottság által összeállott jelentést, elérkezettnek látta az időt arra, hogy a reformerszárny élén átvegye a kezdeményezést. Az interjú időpontjának kiválasztásában szerepet játszott az, hogy Grósz nem tartózkodott Magyarországon, így nem tudta letiltatni. A 168 Órában elhangzott interjú felzavarta a politikai életet, 1956 kérdését a nyilvánosság első vonalába emelte. A davosi konferenciáról hazafelé tartó Grósz Károly még a repülőgépen interjút adott, de nyilatkozatában nem kívánta magát elkötelezni egyik oldal mellett sem. „Nyilvánvaló, hogy egy tudományos következtetésből sokféle politikai konzekvencia levonható, de ez a vita még hátravan. Úgy gondolom, hogy Pozsgay Imrének és a bizottságnak talán vannak dokumentumai, amelyekre építik ezt a megállapítást – én ilyen dokumentumokkal eddig nem találkoztam. Szeretném hangsúlyozni: elvileg nem zárom ki, hogy új ismeretek birtokában új tudományos, és ennek alapján új politikai minősítést fogalmazzunk meg”.[6] A két tábor összecsapására január 31-én került sor a PB rendkívüli ülésen. Elsőként Grósz Károly kért szót, aki Pozsgay szemére hányta, hogy a KB határozata nélkül módosította véleményét 1956-ról. Pozsgay Imre felszólalásában a következőképpen védte meg kijelentését: „Az inkriminált értékelő megállapítás dolgában nem volt vita, ellenkezőleg egy olyan következtetés alakult ki, mely szerint ez az a minimális közmegegyezéses alap … amely nem rontja a párt identitását, azokét sem rombolja össze, akik konkrétan ehhez a küzdelemhez fűzték életsorsukat…”.[7] Úgy vélte, hogy ezzel mindenki számára elfogadható új narratívát vezethet be 1956-ról. A keményvonalasok véleményét Jassó Mihály fejtette ki: „Úgy érzi a párttagság, hogy ez a mi politikai rendszerünk, valahol ’56-on nyugszik. És most úgy érzi, hogy ezt kihúzták alóla. Az, az a véleményük, hogy biztos, hogy árnyaltabban kell kezelni ennek a múltnak az értékelését – tehát ’56-ot -, de az is biztos hogy ez az értékelés sem árnyalt… Hogyan fogjuk hívni a Köztársaság téri emlékművet? Kik estek ott el? A néphatalom védelmezői, vagy a népfelkelés ellenállói, vagy az azok ellen állók?”[8] Az ülésen legtöbben azt kifogásolták, hogy a rádióban tett nyilatkozat elhamarkodott volt, viszont az átértékelés elől egyik platform sem zárkózott el. Nyers Rezső – aki 1957-ben megszavazta Nagy Imre kivégzését – úgy fogalmazott, hogy „lényegi ellentét nincs a Bizottság és a Pozsgay álláspontja között”,[9] de ő is elhamarkodottnak tartotta a rádióban elmondott nyilatkozatot. Továbbá megállapította, hogy az események túlhaladtak a párton, mert már nem kizárólag 1956-ról van szó, hanem a demokratikus átalakulásról is. „A konkrét problematikának a lényegét is vigyük a Központi Bizottság elé, tehát, hogy mi legyen most ezzel az egypártrendszerrel, többpártrendszerrel… Én nem látok más lehetőséget, mint vállaljuk a többpártrendszert”.[10]

Szűrös Mátyás, Medgyessy Péter, Németh Miklós és Pozsgay Imre 1989. június 16-án, Nagy Imre és társai újratemetésén.

Pozsgay két célt kívánt elérni a 168 Órában tett nyilatkozatával. Az egyik az volt, hogy a reformtábor átvegye a politikai kezdeményezést, a másik pedig az, hogy kifogja a szelet az ellenzék vitorlájából. Egyik terve sem vált valóra. Igaz, a párt megosztott volt a kérdésben, mégsem szakadt szét, és a február 10-11-én tartott KB ülésen elfogadták, hogy 1956 népfelkelés volt. Az ellenzék ezek után 1956 teljes rehabilitációjáért és a többpártrendszerért szállt síkra. Nagy Imre és társainak június 16-i újratemetése után mindenki számára világossá vált, hogy a Kádár-rendszer és kommunizmus megbukott. Mindez Pozsgay januárban elhangzott kijelentése nélkül nem valósulhatott volna meg ilyen gyorsan.

Apor Attila

Lábjegyzetek

[1] Ripp, 2006. 146.
[2] Társadalmi Szemle 1989, 3-80.
[3] Glatz, 1988, 3.
[4] Ságvári, 1964. 13-17.
[5] Kis, 1999. 25.
[6] Népszabadság, 1989.01.31. 3.
[7] PB jegyzőkönyv, 1989.01.31. 3.
[8] PB jegyzőkönyv, 1989.01.31. 8.
[9] PB jegyzőkönyv, 1989.01.31. 11.
[10] PB jegyzőkönyv, 1989.01.31. 12.

Felhasznált irodalom

168 Óra: A Kossuth Rádió adásainak átirata 1989.01.28. OSA Archívum
http://w3.osaarchivum.org/index.php?option=com_content&view=article&id=266&Itemid=469&lang=en
Schmidt Mária: Országból hazát. Harminc éve szabadon. Budapest, 2020.
Ripp Zoltán: Rendszerváltás Magyarországon 1987–1990. Budapest, 2006.
https://napvilagkiado.eu/wp-content/uploads/2020/02/Ripp_Zoltan_Rendszervaltas_Magyarorszagon_1987-1990.pdfBerend T. Iván: Történelmi utunk. Társadalmi szemle. (1989/1. különszám)
https://adt.arcanum.com/hu/view/TarsadalmiSzemle_1989/?pg=1220&layout=s
Glatz Ferenc: Kérdőjelek 1956-ról. História. (1988/6)
https://adt.arcanum.com/hu/view/Historia_1988/?pg=183&layout=s
Ságvári Ágnes: A Magyar Szocialista és Munkáspárt határozatai és dokumentumai 1956-1962. Budapest, 1964.
A Politikai Bizottság 1989. január 31-i ülésének hangfelvétele és jegyzőkönyve. OSA Archívum.
http://w3.osaarchivum.org/index.php?option=com_content&view=article&id=279%3Aa-politikai-bizottsag-1989-januar-31-i-uelesenek-hangfelvetele-es-jegyzkoenyve&catid=71%3Aaz-mszmp-politikai-bizottsaga-ueleseinek-hangfelvetelei&Itemid=202&lang=en
Népszabadság. 1989.01.31.
https://adt.arcanum.com/hu/view/Nepszabadsag_1989_01/?pg=348&layout=s
Kis János: Víg esztendő. Beszélő. (1999/10)
https://adt.arcanum.com/hu/view/Beszelo_1999_2/?pg=355&layout=s

Képek forrása

Grósz Károly az MSZMP KB főtitkára (1988. május 22. – 1989. október 7.)
Kép forrása: Fortepan/Szigetváry Zsolt
Nyers Rezső a Magyar Rádió stúdiójában, a Rádiónapló című műsorban.
Kép forrása: Fortepan/Szalay Zoltán
Szűrös Mátyás, Medgyessy Péter, Németh Miklós és Pozsgay Imre 1989. június 16-án, Nagy Imre és társai újratemetésén.
Kép forrása: Friedmann Endre/MTI