Tony Judt és Timothy Snyder beszélgetőkönyve olyan magával ragadó szellemi körutazásra invitál, amely lefedi az emberiség teljes 20. századi történelmét az első világháborút megelőző „nyitott világ” korszakától egészen az Egyesült Államok iraki háborújáig. Befogadása és megértése nagy kihívást jelent a tájékozott olvasó számára is. A szerzők tudásbázisa, olvasottsága és ismereteik gazdagsága alázatra késztetnek mindenkit, aki kezébe veszi ezt a könyvet.
Tony Judt a 2005-ben megjelent, A háború után című könyvével vitathatatlanul a világ egyik legmeghatározóbb angol nyelven alkotó történészévé vált. Három évvel fő művének befejezését követően ALS szindrómát diagnosztizáltak nála, ami megbénította a végtagjait, de gondolatait szóban továbbra is képes volt megosztani. Ebben a helyzetben ajánlotta fel számára Timothy Snyder, hogy „írjanak” közösen egy beszélgetőkönyvet, amelyben Judt kifejtheti történészi munkássága során felhalmozott ismereteit, tapasztalatait és gondolatait szakterületéről, a 20. századi eszmetörténetről. Timothy Snyder ekkorra már a kelet-európai történelem elismert szakértője volt, és éppen ekkor dolgozott a Véres övezet című kötetén, ami elhozta számára a nemzetközi hírnevet.
A könyvben papírra vetett beszélgetéseket 2009 első felében vették fel, végső verzióját nem sokkal Tony Judt 2010 augusztusában bekövetkezett halála előtt nyerte el, kiadását azonban már nem élte meg az angol származású történész.
Tartalmát tekintve a kötet egyszerre a történeti esszé stílusjegyeiet magán viselő politikafilozófiai és történelmi eszmefuttatás, illetve Tony Judt töredékes életrajza. Mind a kilenc fejezetbe szedett beszélgetést megelőzi egy, a fejezet tartalmához kapcsolódó hosszabb személyes hangvételű bevezető Judt életének mozaikjaiból. Ez a stilisztikai eszköz jó értelemben vett szubjektív hangnemet kölcsönöz a beszélgetéseknek. A történetíró személyiségéből fakadó szubjektivitás, illetve az objektív távolságtartás közötti vékony, de korántsem áthidalhatatlan választóvonal kérdése időről időre egyébként is visszaköszön a műben. Nem meglepő, hiszen Judt leghíresebb műve tárgyának ő maga is kortársa volt, ennek megfelelően tisztában volt az objektív szemlélet szükségességével, de elismerte – és ez minden történettudományi munkánál figyelembe veendő –, hogy a történész saját korának is a terméke.
Egy beszélgetőkönyv megírásánál szinte lehetetlen a bevett tudományos hivatkozási rendszernek megfelelően az egyes állításokat alátámasztó szakmunkákra hivatkozni, a szerzők mondanivalóját korábbi szakmai tevékenységük hitelesíti. Ez esetben pedig nem csalódik az olvasó: lenyűgöző az ismeretmennyiség, amivel e két történész rendelkezik. A hetente megtartott beszélgetéseknek ugyan előre meghatározták a témáit, de Snyder nem ismertette előre kérdéseit, így beszélgetőtársának az emlékezetéből kellett előhívnia a válaszadáshoz, gondolatainak bővebb kifejtéséhez szükséges szerzőket, forrásokat és szakirodalmat, olykor a marxista világértelmezés kialakulásával kapcsolatban, olykor a neoliberális gazdaságpolitika eredményei mentén.
A kötet első fejezetének témáját Judt zsidó származása okán az európai zsidóság 20. századi története szolgáltatta. Mivel 1948-ban született Londonban, a deportálások őt nem érintették, a holokauszt mégis meghatározó szerepet töltött be fiatalkorában.
Több családtagja, köztük az a nagybátyja is, akiről a keresztnevét kapta, áldozatul esett a népirtásnak. A kontinensen kívüli szocializációja viszont lehetővé tette, hogy megfelelő távolságtartással vizsgálja az európai zsidóság történetét. Rámutat, hogy Stefan Zweig idealizált világa csak a közép-európai kozmopolita városokban létezett, amelyek szigetszerűen emelkedtek ki az Osztrák–Magyar Monarchia és az Orosz Birodalom agrárnépességű vidékéből, ezért általános volt a meg nem értettség, sőt az egymásról nem tudás a zsidóság és a többségi társadalom között. Ez magyarázza a közép- és kelet-európai zsidóság kötődését a birodalmi centrum és a város felé, hiszen csak az „autokráciák liberalizmusa” volt képes biztonságot nyújtani a zsidó közösségeknek.
Amint az első világháborút követően ezek a birodalmak eltűntek, úgy váltak a kisebbségek is teljesen kiszolgáltatottá a helyükön létrejövő nemzetállamoknak. Ez magyarázza azt is, hogy a két világháború közötti időszakban a zsidó származású értelmiségiek és politikusok a baloldali eszmék vonzásában találták magukat, hiszen biztonságuk garantálásának érdekében a közéleti diskurzust, illetve a fennálló intézményrendszert kellett volna megváltoztatni. Judt zsidó származása a negyedik fejezetben kap még nagyobb hangsúlyt, ahol az egyetemes zsidóság kortárs szerepéről, valamint Izrael helyzetéről esik szó.
Aki ismeri Judt közéleti tevékenységét, az tisztában van azzal, hogy sokszor tett nagy port kavaró, provokatív kijelentéseket Izraelről, annak a Közel-Keleten betöltött szerepéről. Zsidóként kötelességének tartotta a kritikai attitűdöt Izrael irányában, ha erre az állam okot adott. Véleménye ma is aktuális, de éppoly megosztó lehet a gázai háború kapcsán, mint tizenöt évvel ezelőtt volt „békeidőben”.
Eszerint hamis az az izraeli álláspont, hogy bármikor megtörténhet egy második holokauszt a Közel-Keleten, és folyamatosan devalválódik az Izrael iránti holokausztfelelősségből és lelkiismeretfurdalásból fakadó európai elköteleződés.
A beszélgetéssorozat egyik meghatározó részét képezi a kommunizmus történeti szerepének elemzése. Nyugtalanító kérdés, hogy nyilvánvaló bűnei ellenére hogyan ragadott magával több értelmiségi generációt is a szovjet típusú kommunizmus és annak legszörnyűbb megnyilvánulási formája, a sztálinizmus. Snyder és Judt megítélése szerint a kommunista gondolkodás alapjait lerakó nemzedék volt az első „már nem vallásos” generáció, amelynek létre kellett hoznia egy koherens világmagyarázatot.
Ez a nemzedék még ismerte a kapitalizmus előtti társadalom szöveteit, tehát képes volt artikulálni a társadalmi „veszteséget”, viszont azt is tudta, hogy az az állapot már nem állítható vissza. Marx szükségszerűvé tette a kapitalizmus létrejöttét, de annak meghaladását is. Ez eszkatologikus jelleggel ruházta fel a marxizmust, amit a szerzők párhuzamba állítanak azzal a jelenséggel, hogy a kommunista ideológia forradalmi formája sikeresebben terjedt a római katolikus, illetve az ortodox vallású országokban. A 20. század első felének baloldali értelmisége – többek között Arthur Koestler, George Orwell vagy Whittaker Chambers – számára a Szovjetunió létrejötte megerősítette a hitet az igazságosabb társadalom létrejöttének lehetőségében, és folyamatosan táplálta ezt a valóságtól független kollektív absztrakciót.
Ennek a gondolkodásmódnak csak a „jövőben várható eredmények” jelentettek bizonyítási alapot, az elkövetett bűncselekmények vádja az „ellenség” hazugsága is lehetett.
A sztálini kirakatperektől kezdődően, ha több hullámban is, de mégis elindult a kiábrándulás: az 1938-as nagy tisztogatás, a Hitler–Sztálin paktum, legkésőbb pedig a magyar szabadságharc leverése 1956-ban. A kommunizmusnak 1956-ig erőt adott, hogy a „történelem győzteseinek” oldalán állt, a Budapest utcáin megjelenő harckocsik viszont nemcsak a dualizmus kori házfalakat, de az utolsó illúziókat is lerombolták.
Hogy a polgári társadalmak értelmisége miért nem ismerte fel a kommunizmus valódi arcát már az első sztálini tömeggyilkosságoknál?
Tony Judt válasza talán értelmezhetővé teszi: „Azoknak, akik jól megragadták a 20. századot, akár előérzetként – mint Kafka –, akár kortárs megfigyelőként, azoknak képessé kellett válniuk egy olyan világ elképzelésére, amelyre nem volt precedens. Azt kellett feltételezniük, hogy ez a példa nélküli, látszólag abszurd helyzet a valóság – nem pedig azt feltételezni a többiekkel együtt, hogy mindez groteszk és elképzelhetetlen.” (171. o.)
A 20. század második fele számos ellentmondást hordozott magában Európa számára. A második világháború vége nem adott azonnali válaszokat a kontinens jövőjét illetően. A nyugat-európai gazdaságok romokban hevertek, mindenhol megerősödtek a baloldali és kommunista pártok, a gazdasági összeomlás pedig politikai összeomlással fenyegetett. Ennek a megoldására ajánlotta fel az Egyesült Államok a Marshall-tervet, ami kooperációra ösztönözte az európai nemzetállamokat, és ez rövid idő alatt valóságos gazdasági csodát eredményezett. Kiépülhetett a jóléti állam és megindult az európai integráció. Ezzel együtt Nyugat-Európa minden korábbinál kiszolgáltatottabbá vált az Egyesült Államok irányába. Közép- és Kelet-Európára eközben a szovjet katonai megszállás és a szovjet típusú kommunista rendszerek vártak, ami a fizikai vasfüggöny mellett szellemi eltávolodást is eredményezett a kontinens két része között. Ezt a távolságot pedig az akkor valóban katartikusnak ható közép-európai rendszerváltoztatások sem voltak képesek áthidalni. Közép-Európa nyugati szempontból vett problematikusságát talán az amerikai történész, Lawrence Wolff szavai érzékeltetik legpontosabban: „ez a világnak az a része, amelynek történetét a nyugati gondolkodásban többször újraírják egy előzetes forgatókönyv alapján.” (206. o.)
Timothy Snyder nem kizárólag szűken értelmezett történész, ahogy Tony Judt sem volt az. Mindketten elsősorban értelmiségiként tekintettek magukra, ezért a beszélgetéssorozatnak is fő eleme az értelmiség feladatának definiálása a 21. században. Egyetértettek abban, hogy az 1970-es években kezdődő és az 1990-es évek végére befejeződő diszkurzív változás közgazdasági irányba tolta az értelmiségi lét narratíváját: „az értelmiségiek nem azt kérdezik, hogy valami helyes-e vagy helytelen, hanem azt, hogy egy politika hatékony-e vagy sem. Nem azt kérdezik, hogy egy intézkedés jó vagy rossz, hanem hogy növeli-e e termelékenységet.” (304. o.) Ennek ellenére a kortárs értelmiségnek ragaszkodnia kell hagyományos rendeltetéséhez, az igazság kereséséhez, legyen szó történeti, politikai, közgazdasági vagy morális igazságról. Hatványozottan igaz ez a történettudomány területére, ahol valós veszély az, hogy egy bizonyos csoport vagy a hatalmon lévő politikai elit kisajátítja, esetleg tudatosan meghamisítja a közösség múltját, ezzel pedig akarata szerint determinálja a közösség jövőről alkotott képét. Timothy Snyder és Tony Judt véleménye szerint mindennek a megelőzési módja a széleskörű, kritikai szemléletű történelemoktatás.
Tony Judt – Timothy Snyder: Gondolatok a 20. századról. Beszélgetőkönyv. Rubicon Intézet, Budapest, 2023.
Szabó Ferdinánd
