Sajtóközlemény

2015.05.22.

Ülésezett az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság

Rendkívül fontos, hogy a centenárium alkalmával méltó megemlékezés legyen az első világháborúról országszerte, és minél több olyan kezdeményezés, program kapjon lehetőséget, mely felhívja a figyelmet a tiszteletadás fontosságára – hangsúlyozta Balog Zoltán. Az emberi erőforrások minisztere vezetésével 2015. május 21-én megtartotta újabb ülését az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság.

A résztvevők áttekintették az eddig elindított programok megvalósításának részleteit, valamint egyeztettek a következő időszak lehetséges projektjeiről és pályázatairól. Megállapították, hogy különösen fontos felhívni a figyelmet a magyarok első világháborúban elszenvedett rendkívüli veszteségeire. A tagok megegyeztek a tárcák közötti együttműködés további formáiról is.

Az ülés elnöke, Balog Zoltán mellett részt vett az eseményen dr. Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára, L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, Schmidt Mária, a XX. Század Intézet főigazgatója, Szőcs Géza kormánybiztos, Kun Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára, Dr. Kovács Vilmos, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, valamint Dr. Töll László, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály főosztályvezetője.

Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság feladata a magyarországi megemlékezések koncepciójának, és az első világháborút, a kapcsolódó történelmi eseményeket felidéző, a hősöknek és áldozatoknak emléket állító programsorozat részletes tervének kidolgozása. Az emlékbizottság a központi projektek mellett a civil szervezetek és az önkormányzatok számára is meg kívánja adni a lehetőséget a méltó megemlékezésre.

Forrás: EMMI