Schmidt Mária: Az első világháború a mai napig meghatározza mindannyiunk életét

2017.09.08.

A Többes számban – Az I. világháború mindennapjai és a háborús mindennapok valóságai című országjáró kiállítás budapesti sajtótájékoztatóján Schmidt Mária és Rétvári Bence, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság tagjai, Varga Benedek, a kiállításnak helyet adó Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, valamint Császtvay Tünde, a kiállítás főkurátora számoltak be a tárlat részleteiről a sajtó képviselőinek.

Schmidt Mária köszönetet mondott a magyar kormánynak, amely az országjáró kiállítás megvalósításához is hozzájáruló Emlékbizottság létrehozásával és a források biztosításával lehetővé tette, hogy a legkisebb közösségek tagjai is méltó módon emlékezzenek meg az első világháború tragédiájáról.

A Terror Háza Múzeum főigazgatója elmondta: az első világháború azért is nagyon fontos számunkra, mert mindaz, ami ekkor történt, a mai napig meghatározza mindannyiunk életét, meghatározza azt a keretet, amiben a nemzetállamunk jelen pillanatban is van. Hozzátette: nincs olyan magyar család, amelynek valamelyik őse, felmenője ne harcolt volna, ne lett volna érintve, ne vesztette volna el a hozzátartozóit a háborúban, illetve ne került volna más helyzetbe a háború után, és nincs olyan család, ahol ne lehetnének büszkék a hősiesen harcoló dédapára vagy nagyapára.

Schmidt Mária a bemutatott kiállításról kijelentette: a tárlat meggyőző, modern nyelvet használ, amely képes megszólítani a szélesebb közönséget és a fiatalokat is. Mint mondta: azáltal, hogy a kiállítást kiviszik a konzervatív épületek falai közül a városok főtereire, valódi családi programmá válhat. Az emberek elmennek, megnézik a tárlatot, majd otthon előveszik a régi fényképeket, leveleket, naplórészleteket és együtt felidézhetik azt, hogy a saját családjuk min ment keresztül az első világháború alatt, hogyan változott meg – Magyarországhoz és Európához hasonlóan – a saját életük.

Hozzátette: reméli, hogy az általános iskolák felső tagozatos tanulói, valamint a középiskolák diákjai minél nagyobb számban megtekintik majd a kiállítást, ahol olyan vizuális effekteket, mozgóképeket és tárgyakat láthatnak, amelyekkel a tanórákon nem találkozhatnak.

Rétvári Bence az Első Világháborús Emlékbizottság munkája kapcsán elmondta: az elmúlt években 681 pályázatot támogattak, a legtöbb ezek közül emlékműfelújítás volt, de számos kulturális rendezvény, könyv és filmforgatókönyv is létrejött. Hozzátette: a tervek szerint hamarosan 83 határon túli hősi emlékmű is megújulhat.

Az EMMI államtitkára az első világháborút megelőző időszakot felidézve kijelentette: a 20. század elején éppen egy sorsfordító, történelmi pillanatban hiányzott a magyar szuverenitás egy nagyon lényeges része, a külügy és a hadügy önállósága, ez pedig belesodorta Magyarországot egy olyan háborúba, amelyben 662 ezer magyar katona vesztette életét – több, mint történelmünk során bármikor. Leszögezte: Ha Magyarország jövőjéről felelősen gondolkodunk, akkor elmondható, hogy a szuverenitás megvédése minden generáció számára, minden történelmi pillanatban rendkívüli fontossággal bír.

Rétvári Bence arról is beszélt: a most megnyitott kiállítás anyagát nem csak Budapesten mutatják be, hiszen a tervek szerint a tárlatot az idei évben még Egerbe, Hódmezővásárhelyre, Győrbe, Karcagra, Kecskemétre és Debrecenbe, jövőre pedig Vácra, Pécsre, Békéscsabára, valamint és Zánkára is elviszik majd.

Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója hangsúlyozta, a múzeum szeretné minél több városba elvinni az utazókiállítást, amely rendhagyó környezetben a háborús időszak megannyi arcát mutatja be: nem csupán a front eseményeit, hanem a hátország életét is. A főigazgató a kiállítás legfőbb céljaként említette, hogy a családokban megmaradjon a száz évvel ezelőtti események emlékezete.

Császtvay Tünde, az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet osztályvezetője, a kiállítás főkurátora elmondta: tapasztalataik szerint már az impozáns gömbsátor is hívogatóan hat a közönségre, amit jelez, hogy Székesfehérváron 2016 tavaszán öt nap alatt 35 ezernél is több látogató tért be, akik általában 40 percet töltöttek el ebben a térben.

Az összesen 10 állomásosra tervezett utazókiállítás gömbsátra egy-egy helyszínen csaknem egy hétig lesz látható az ország különböző pontjain.