A Terror Háza Múzeum főigazgatója, az Új világrend született című nemzetközi konferencián tartott előadásában arról beszélt, a nagy háború sorsfordító hatással volt a határokra, a politikai rendszerekre, a lelkiségre és az erkölcsökre is.
Elmondta, az a háború, amit mi I. világháborúnak, mások „nagy háborúnak” neveznek, egy „balkáni helyi konfliktust változtatott át európai, majd világméretű összecsapássá”, testvérháborúvá. Amikor az európai nemzetek egymásnak estek, Európa hatalma csúcsán állt, a világ közepének számított. Vezető nagyhatalmai – az Osztrák–Magyar Monarchia kivételével – a világ számos területét gyarmatosították, vagy, ahogy ők hirdették: civilizálták.
Úgy folytatta, a kor nagymértékű technikai és haditechnikai fejlesztései lehetővé tették, hogy „az európai hatalmak a föld minden tájára kiterjesszék az uralmukat.” Európa testvérháborúja azért vált világháborúvá, mert a kiterjedt gyarmatbirodalmakkal rendelkező nagyhatalmak gyarmataikat is mozgósították a győzelmük érdekében. Az európai testvérháború négy éve bővelkedett drámai helyzetekben: mindent eldönteni akaró, kifulladásig vívott ütközetekben, sikeres áttörésekben és váratlan megtorpanásokban – mondta Schmidt Mária, hozzátéve, az alapvetően kiegyensúlyozott erőviszonyok „patthelyzetek egész sorát” eredményezték.
A főigazgató rámutatott, az I. világháború a 65 millió mozgósítottból, közel 10 millió hősi halottat és 21 millió sebesültet követelt, megsemmisítette Európa négy legfontosabb birodalmát, és „kísérleti laboratóriummá változtatta a földrészünket.” Eredményeként összeomlott a gazdaság, hiánycikké vált az élelmiszer és a tüzelőanyag. Európa éhezett és fázott. „Istentelen bolsevikok kaparintották a kezükbe Oroszországot és fenyegették Közép-Európát. Polgárháború dúlta fel az orosz birodalmat, Németországot, Magyarországot, Lengyelországot, valamint Írországot és Olaszországot. Törökország és Görögország háborút vívott egymással. A Közel-Kelet lángba borult, India forrongott. A frontról hazaáramló katonák közül sokan nem találták már meg az otthonaikat, nem tudtak visszailleszkedni a civil életbe, nem kaptak munkát” – hívta fel a figyelmet Schmidt Mária.
Arról is beszélt, hogy a háború végére polarizálódott a politikai élet, és egyre radikálisabb erőket juttatott szerephez. A régi rend megszűnt, a régi tekintélyeket elavultnak, a régi értékeket érvénytelennek nyilvánították. De sem új tekintélypontokat, sem új, tartósnak bizonyuló értékeket nem tudtak a helyükbe állítani. Hozzátette: mindez még jobban elmélyítette a politikai válságoktól amúgy is bizonytalanná váló tömegek orientációs zavarát. Általánossá vált az esetlegesség és az értékválság.
A főigazgató szerint „a Nagy Háború mindent megkérdőjelezett és nem oldott meg semmit; a régi világot drámai erővel lökte át az újba.” Egy olyan új világba, amely – mint fogalmazott – „a Nyugat önbizalomvesztésének századává vált.”
Schmidt Mária szerint az első világháborút csak egy világbéke fejezhette volna be, erre a feladatra vállalkoztak a Párizs környéki békék, amelyek „a nemzeti önrendelkezés elvére hivatkozva rajzolták újra Európa és a világ térképének egy részét.” Amikor Európa birodalmait a nemzeti önrendelkezés elvére hivatkozva darabjaira szaggatták, szembementek a közös Európa irányába mutató korszellemmel. A békediktátumért felelősök valós szándékai kizárólag arra irányultak, hogy meggyengítsék és egyben meg is alázzák a legyőzötteket, akiket háborús bűnösöknek bélyegeztek, hogy ennek megfelelően bánhassanak el velük. A mi régiónkat, Közép-Európát tudatosan meggyengítették, politikailag széttagolták – húzta alá a főigazgató, hozzáfűzve, „a versailles-i békerendszer szakított a nagy és sikeres európai békemegállapodásoknak azzal a hagyományával, ami az érdekbeszámításon alapult, de nem folytatták azt a gyakorlatot sem, hogy a legfőbb rivális legyőzése és megbüntetése után a kisebb és ezért súlytalan szövetségeseiket megkímélik.”
A nemzeti önrendelkezés elvének szelektív alkalmazása a vesztesek bomlasztását és atomizálását tűzte ki célul – mutatott rá.
Megemlítette, 1921 novemberében, Washingtonban, újra találkoztak a világháború győztesei, abból a célból, hogy „most már hivatalosan is megerősítsék a tényt, hogy az első világháborút valójában az Amerikai Egyesült Államok nyerte meg, és ennek következtében új, amerikai világrend lépett életbe.” A washingtoni megállapodás azt is egyértelművé tette, hogy az USA legfontosabb fegyvereként tekint gazdaságának erejére és annak érdekeit minden területen érvényesíteni kívánja – tette hozzá.
Schmidt Mária elmondása szerint az I. világháború mindent megváltoztatott Európában: a határokat, a politikai rendszereket, a lelkiséget és az erkölcsöket is. Mindenki változást akart, új világra, új politikai berendezkedésre és új politikai vezetőkre vágyott.
Földrészünk jövőjének alakítására egyszerre két versenytárs is bejelentkezett. A régi Európát mindketten menthetetlenül korszerűtlennek, sőt maradinak tűntették fel. Az egyik új világot, az amerikait, Wilson elnök testesítette meg, a vele szemben álló lenini, kommunista utópiát a győztes bolsevikok képviselték – hangsúlyozta Schmidt Mária, aki szerint rövid időn belül kiderült, Európa legtöbb nemzete erős vezetőre vágyik, olyanra, aki szavatolni tudja a rendet és a biztonságot, amit a háború utáni években nélkülözni kényszerültek. A legkézzelfoghatóbb példát erre Magyarország nyújtotta, ahol 1918 és 1919 ősze között mindkét út kipróbálásra került: a Wilson hívők Népköztársasága, majd annak kudarca után a leninisták 133 nap után becsődölt Tanácsköztársasága, hogy aztán „Horthy Miklós kormányzóvá választásával kezdetét vehesse a biztonság, a rend és a kiszámíthatóság időszaka” – mondta a főigazgató.
A második világháborút érintve arról beszélt, amikor 1939-ben az egykori szövetségek újra hadrendbe szerveződtek, ki akarták végre csikarni a választ: ki képes egyesíteni és uralni Európát és ezen keresztül a világot. A Berlin–Róma-tengely feletti győzelemhez azonban az 1941-től a szovjetekkel kibővült brit–francia szövetségnek ismét az Amerikai Egyesült Államok segítségére volt szüksége. Ez a háborús győzelem patthelyzetet eredményezett.
Schmidt Mária elmondta: a két győztes szuperhatalom: az USA és a Szovjetunió megosztozott Európán és a világon. Európát vasfüggönnyel osztották ketté, aminek két oldaláról majd fél évszázadon keresztül néztek farkasszemet egymással. A 20. század száz éves háborújának harmadik szakasza, amit hidegháborúnak nevezünk, 1989/90-ben végül az USA győzelmével, a Szovjetunió összeomlásával és Európa egyesítésével zárult.
A főigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy „az egykori győztesek jogutódjai, a mindenkori »haladók« újabban a nemzetállamokat teszik felelőssé a 20. század szörnyű száz éves háborújáért. Korunk fő rákfenéjeként tekintenek a nemzeti szuverenitásra, és az azt tápláló »nacionalizmusra«.” Pedig a történelem során a birodalmak több terület- és nyersanyagszerző háborút indítottak és vívtak, mint a nemzetállamok – mutatott rá Schmidt Mária, aki szerint „a nemzetállamok háborús bűnösnek bélyegzése minden alapot nélkülöz.”
Mi magyarok, hajlamosak vagyunk arra, hogy a saját múltunkat túl szigorúan ítéljük meg. Minden bajt és igazságtalanságot felnagyítunk és a tökéletesség soha, sehol meg nem valósult utópiájához mérjük. Pedig a magyarság Ausztria–Magyarországon és a belőle megmaradt trianoni Magyarországon belül is teljesítette történelmi hivatását. Megmaradt – jelentette ki Schmidt Mária.
Szavai szerint mi magyarok, akik 1989/90-ben, „egy év náci és majdnem félszáz év szovjet megszállás után újra szabadok és függetlenek lettünk, lelkesen és tele reménnyel vágytunk arra, hogy végre csatlakozhassunk az addig tőlünk vasfüggönnyel elválasztott Nyugathoz.” Nem volt ellenünkre, hogy a győztesek: tehát az amerikaiak értékrendjének és érdekeinek feleljünk meg. Megpróbáltuk, de ez sem változtatott azon, hogy ne kezeljenek vesztesként minket.
Száz év alatt három világháborúban végeztünk a vesztes oldalon. De túléltük, megmaradtunk és végül győztesként léphettünk át a 21. századba. Győztesként, hiszen szabadok és függetlenek vagyunk. Újra – zárta szavait Schmidt Mária.
