A XX. Század Intézet Félmúlt című beszélgetéssorozatának idei első rendezvényén a hatvanas évek Amerikájáról, az akkoriban kibontakozó hippimozgalomról, a fiatalság lázadásáról, illetve az amerikai események Vasfüggöny mögötti hatásáról beszélgettek meghívott vendégeink. A Félmúlt eddigi, történelmi filmsorozat alapú tematikáját idén olyan ikonikus filmek elemzésével folytatjuk, amelyek az adott történelmi időszak korszellemét tükrözik.
Idei első műsorunk vendégei Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum és a XX. Század Intézet főigazgatója és Szabó László kommunikációs szakember, volt ifjúsági helyettes államtitkár voltak. A beszélgetést Baczoni Dorottya, a XX. Század Intézet igazgatója moderálta. A kiindulópontot az 1979-ben, Miloš Forman rendezésében bemutatott Hair című film szolgáltatta.
A résztvevők felidézték, hogy mikor látták először a témaadó filmet és milyen hatással volt akkor rájuk. Schmidt Mária számára a film a mai napig felidézi fiatalságát és életének azon meghatározó korszakát, amikor a film először megjelent Magyarországon. Emellett hozzátette, hogy a Hair az egyik legjobb példa arra, hogy az amerikaiak Vasfüggönyön túli elfogadásában milyen szerepet játszott a szoftpolitika. A filmben megjelenő jelképek, a tüntetőleg hosszúra növesztett haj, a farmer, a hippi életérzés és öltözködés pedig egy összekötő kapcsot jelentett az itthoni fiatalság és az általuk szabad világnak tartott Nyugat között. Szabó László gimnazistaként találkozott először a filmmel egy VHS kazettán, azonban Schmidt Máriával ellentétben számára nem volt olyan meghatározó a film. Ettől függetlenül megkérdőjelezhetetlennek tartja a közéletre gyakorolt hatását.
A ’60-as években felnövő és fiatalkorukat élő amerikai nemzedékkel kapcsolatban Schmidt Mária kiemelte, hogy babyboom-generációnak is nevezik az akkori fiatalokat, hiszen a II. világháborút követően az Amerikai Egyesült Államokban egy jóléti időszak köszöntött be, ami az életszínvonal emelkedésével járt. A generáció meghatározó élménye a vietnámi háború és az ellene történő tiltakozás volt, ami a filmben is nagy hangsúlyt kapott. Schmidt Mária értékelése szerint a hippimozgalom megjelenésével az amerikai fiatalok egy része visszautasította a jólétet és a rájuk kényszerített fogyasztói tendenciákat, így a ’68-as hippiket egy elveszett generációnak lehet nevezni. Szabó László azzal egészítette ki Schmidt Mária gondolatmenetét, hogy ez volt az első olyan pillanat a történelemben, amikor társadalmak és politikai elitek szembesültek azzal, hogy itt egy egységes generációs fellépés történik. Az ifjúságpolitika, vagyis hogy a kormányoknak a fiatalokkal kezdeni kell valamit az oktatás, a kultúra, a sport tekintetében, ’68-ból ered.
A film 10 évvel a ’68-as események után is képes volt felhívni arra a figyelmet, hogy ennek a generációnak saját igényei, elképzelései és világképe van.
Schmidt Mária hozzátette, hogy ez a generáció itt jelent meg először, mint fogyasztói csoport és a gyártók külön figyelmet fordítottak arra, hogy őket is be tudják vonni a fogyasztásba. Ezzel azonban az eredeti elgondolásaik ellenkezőjét érték el a fiatalok, akik nem akartak kispolgári életet és visszautasították a kapitalizmust. Szabó László szerint maga a film is paradoxon, hiszen egy kiemelkedő hollywoodi termék, az alapját szolgáló musicalt pedig világszerte szinte mindenhol feldolgozták és bemutatták, ennek ellenére a film egyik fő mondanivalója éppen a fogyasztói társadalom kritikája.
Szabó László hangsúlyozta, hogy 1968-ban az Egyesült Államokban jelentős belpolitikai zűrzavar uralkodott, ami ráirányította az emberek figyelmét a politikára. A vietnámi háború körüli óriási viták és a hippimozgalom elválaszthatatlan a politikától, nem tekinthető pusztán kulturális lázadásnak. Schmidt Mária az 1968-as évet az amerikai politikai terror éveként jellemezte, hiszen nem csak Martin Luther King Jr., de Robert Kennedy szenátor is merénylet áldozatai lettek ebben az évben, ezek a gyilkosságok pedig tökéletesen bemutatják, hogy mekkora társadalmi feszültség volt az USA-ban.
A Hairt 1980-ban, egy évvel az amerikai premier után mutatták be Magyarországon. Schmidt Mária ezt azzal indokolta, hogy a hatvanas évektől rengeteg olyan inger érkezett Nyugatról, amiket nem lehetett a határokon feltartóztatni, mint például a Beatles, a beatzene, egyes divatirányzatok (miniszoknya, farmer nadrág, hosszú haj). A ’70-es évek szocializmusával ellentétben a nyugati popkultúra képes volt színt vinni a fiatalok mindennapjaiba.
Schmidt Mária a hidegháború egyik legmeghatározóbb „fegyvernemének” nevezte az amerikai szoft politikát, szerinte ennek segítségével tudták végül legyőzni a Szovjetuniót, hiszen a Vasfüggöny mögötti fiatalok amerikai filmeket akartak nézni, nyugati zenét akartak hallgatni.
A nyugati kulturális termékek képesek voltak megszólítani úgy a fiatalokat, ahogyan a kommunistáknak ez nem sikerült. Szabó László arra emlékeztette a hallgatóságot, hogy Magyarországon éppen a Metro és az Omega korszaka volt, akik az amerikai, nyugati életérzésből merítve hozták létre a magyarországi beatzenét és beatkorszakot. A kommunista rezsim pedig úgy érezte, hogy valóban képtelenség már ezeket a kulturális elemeket megállítani a határon, és inkább kontrollált keretek között kell teret biztosítaniuk ennek, így kerülhetett sor a Hair magyarországi bemutatására is. Schmidt Mária hangsúlyozta emellett, hogy a Szovjetunió egészen a ’70-es évekig ideológiai offenzívát folytatott, hiszen ők voltak a béke pártján, az „imperialista” amerikaiak pedig a háború pártján. A film itthoni korai bemutatása tehát valószínűleg annak is köszönhető, hogy az bizonyos szempontból a szocialista rendszer üzenetét erősítette, vagyis nem csak a Szovjetunió és a keleti blokk országai Amerika-ellenesek, de az ottani fiatalság is, akik szintén képtelenek megtűrni országuk háborús politikáját.
