Olvasónapló – A magyar tenger a titkosszolgálatok fogságában

Szabadstrandok, vízibicikli, lángos, világos sör, hekk. Talán még napjainkban is ezekkel a fogalmakkal festhető le legtöbbünk Balaton-képe. Nem véletlenül, hiszen amennyiben nevezhetjük valamelyik időszakot a Balaton „klasszikus” korszakának, akkor minden bizonnyal a Kádár-korszakot kell e jelzővel illetnünk. Ekkor jött létre hazánkban a tömegturizmus azon formája, amely lehetővé tette a társadalom széles rétegeinek a hosszabb-rövidebb ideig tartó nyaralásokat a tóparti szakszervezeti üdülők egyikében, illetve a „magyar tenger” is ekkor nyerte el azt az építészeti és kulturális jellegét, ami a legutóbbi évekig meghatározó maradt. Létezett azonban ennek az időszaknak egy másik, sötétebb arca, amelyről keveseknek volt tudomásuk, és kevesen ismernek ma is. Az 1960-as évek közepétől kezdődően élénk titkosszolgálati tevékenységet folytatott a Balaton partján mind a magyar Belügyminisztérium III/II-es csoportfőnöksége, mind a hírhedt keletnémet Állambiztonsági Minisztérium,  a Stasi.

tovább

A GYŐZELEM NAPJA?

A FÉLMÚLT legújabb adásában a Szövetségesek II. világháborúban kivívott európai győzelmének napjáról beszélgettünk, melyet a nyugati országok 1945. május 8-án, Oroszországban május 9-én ünnepelnek. Meghívott vendégeink megvitatták a Győzelem Napi narratívák alakulását a hidegháború időszakában, a Szovjetunió összeomlását követően, valamint, hogy mennyiben változott a Győzelem Napja körüli emlékezetpolitika a jelenleg is zajló orosz–ukrán háború alatt.

tovább