Schmidt Mária és Gerő András új könyvei mellett korábbi köteteinket is kedvezményesen vásárolhatják meg látogatóink.
Miért uralja Európát a kommunizmus bukása után még negyedszázaddal is olyan politikai gondolkodás, amely nem a valóságos problémákkal foglalkozik? Többek között erre keresi a választ Könyvhétre megjelenő kötetében Schmidt Mária történész. A Veszélyzónában. Szerepek, játszmák, esélyek című esszékötet kockázatos kalandra csábítja az olvasót. Világunk ismét olyan veszélyes tereppé vált, ahol annak van csak esélye, aki elég bátor és szabad ahhoz, hogy biztosítókötél nélkül rugaszkodjon neki a helyzet felmérését és elemzését célzó feladatnak: a téves ideológiáktól mentesített valóság bemutatásának. Amikor veszélyzónába kerülünk, csak ez nyithat számunkra kiutat.
Szintén a Könyvhétre érkezik Gerő András új kötete is, amely a történelmünkben leghosszabb ideig uralkodó királyt, Ferenc Józsefet mutatja be magyar szemszögből. A Ferenc József és a magyarok, miként a szerző írja, „egy viszonyról szól. Arról a kapcsolatról, amely, Ferenc József és a magyarok között létezett.” A Habsburg Történeti Intézet igazgatójának olvasmányos kötete egy olyan „házasságot” mutat be „ahol mindkét fél tudta, hol a másik tűréshatára, s milyen szabályokat kell betartani ahhoz, hogy a kapcsolat kiszámíthatóan működjék. Ahogy teltek-múltak az évek, egyre inkább megszokták egymást a felek, s válásra valójában komolyan már senki se gondolt.”
Schmidt Mária kötetét június 11-én, szombaton 14:30-tól mutatjuk be a Vörösmarty tér színpadán. A szerzővel Tallai Gábor és Baranyi Márton, a Terror Háza Múzeum munkatársai beszélgetnek. A beszélgetést követően 15:00 órától Schmidt Mária és Gerő András dedikálnak a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány standjánál (82-es számú pavilon, a Váci utca felől).
Látogatóink június 9-től 13-ig kereshetik fel a Vörösmarty tér Váci utcai oldalán található pavilonunkat, ahol minden kiadványunkat 20 százalékos kedvezménnyel vásárolhatják meg.
Különleges kínálatunkban ezúttal Fonyódi Péter Beatkorszak a pártállamban, illetve Körmendy Zsuzsanna Hódolat George Orwellnek című kötetei kaptak helyet – mindkét kiadvány 500 Ft-ért vásárolható meg a helyszínen.
Kedvezményes kiadványaink:
A Country Boy Against the Evil Empire: Ronald Reagan (1911-2004) (Mária Schmidt ed.)
A dimenziók éve – 1968 (Schmidt Mária szerk.)
A forradalom tanúi – Budapest 1956 (Horváth Miklós szerk.)
Áder János – Visszaszámlálás
Az egyesítés kancellárja (Schmidt Mária szerk.)
Bakay Lajos – A szélnek eresztett nemzedék
Bátran és szabadon – 10 éves a Terror Háza Múzeum (Schmidt Mária, Kerényi György szerk.)
Bayer Zsolt – 1956 „…Hogy legyen jel”
Bayer Zsolt – 1956 „…To leave a sign”
Béládi László – Mit kezdjünk vele? Továbbélő történelmünk: a „kádárizmus”
Bukovszkij, Vlagyimir – A moszkvai per
Dénes Béla – Ávós világ Magyarországon
Doomed to each other – Black March in Targu Mures (Gábor Bernáth, Mária Schmidt ed.)
Egy vidéki srác a gonosz birodalma ellen – Ronald Reagan (1911-2004) (Schmidt Mária szerk.)
Egymásnak ítélve – Fekete március Marosvásárhelyen (Bernáth Gábor, Schmidt Mária szerk.)
Európai testvérháború (Markó György, Schmidt Mária szerk.)
Europe’s Fraternal War (György Markó, Mária Schmidt ed.)
Fonyódi Péter – Beatkorszak a pártállamban
Földváry Györgyi-Gyurkovics Tibor – A kapu mögött
Fricz Tamás – Az árok két oldalán
George Bush – Európa szerencséje (Schmidt Mária szerk.)
George Bush – Europe’s luck (Mária Schmidt ed.)
Gerő András – A Hungarian National History Book
Gerő András – Ferenc József és a magyarok
Gerő András – Magyar másik
Gerő András – Nemzeti történelemkönyv
Gerő András – Szétszakított múlt
Goldberg, Jonah – Liberálfasizmus
Johnson, Paul – A modern kor
Kanzler der Einheit (Mária Schmidt hrsg.)
Koch, Stephen – Kettős szerepben
Kommunista világ született (Schmidt Mária szerk.)
Kompromisszumok a közép-európai politikai kultúrában (Gerő András szerk.)
Kormos Valéria – Embervadászat utasításra
Kormos Valéria – Manhunt on command
Korrajz 2002 – A XX. Század Intézet évkönyve
Korrajz 2003 – A XX. Század Intézet évkönyve
Korrajz 2004 – A XXI. Század Intézet évkönyve
Korrajz 2005 – A XXI. Század Intézet évkönyve
Korrajz 2006 – A XX. Század Intézet évkönyve
Korrajz 2007 – A XX. Század Intézet évkönyve
Korrajz 2008-2009 – A XXI. Század Intézet évkönyve
Korrajz 2010 – A XX. Század Intézet évkönyve
Korrajz 2011 – A XXI. Század Intézet évkönyve
Korrajz 2013 – A XX. Század Intézet évkönyve
Korrajz 2014-2015 – A XX. Század Intézet évkönyve
Kós Rudolf – Sebész késsel és tollal
Körmendy Zsuzsanna – Arthur Koestler- Harcban a diktatúrákkal
Körmendy Zsuzsanna – Hódolat George Orwellnek
Laar, Mart – Vissza a jövőbe
Magyar Tragédia – 1944-1947 (Schmidt Mária, Halmy Kund szerk.)
Merénylettől hadüzenetig (Gerő András szerk.)
Mit kezdjünk vele? Kádár János (1912-1989)
Muravchik, Joshua – Földre szállt mennyország
Sauerland, Karol – Együtt egyedül
Schmidt Mária – All is Moving on the Western Front: Essay collection
Schmidt Mária – Battle of Wits
Schmidt Mária – Nyugaton a helyzet változóban – magyar
Schmidt Mária – Politikailag inkorrekt
Schmidt Mária – Veszélyzónában
Sisci, Francesco – Merre tart Kína?
Sortiti unii altora – Martie cernit la Targu Mures (Gábor Bernáth, Mária Schmidt ed.)
Szabadság/Harcosok – Hidegháborús írások (Joshua Muravchik vál., Békés Márton szerk.)
The Chancellor of the Unification (Mária Schmidt ed.)
Tőkéczki László – Történelmi arcképek II.
Tőkéczki László – Vázsonyi Vilmos