RENDSZERVÁLTOZTATÁS A SZIMBOLIKUS TÉRBEN CIKKSOROZAT (3. rész) – „Senkinek sincs szándékában falat építeni” – A berlini fal emlékezete

2022.05.20.

61 évvel ezelőtt, 1961. augusztus 13-án hajnalban a berliniek arra lettek figyelmesek, hogy a keletnémet fegyveres erők lezárják a város nyugati és keleti szektora között húzódó határt. Az események ilyen jellegű eszkalálódása meglepte a nyugatiakat, hiszen Walter Ulbricht, a keletnémet állampárt, az NSZEP[2] főtitkára alig egy hónappal korábban még azt nyilatkozta, hogy nincs szándékában falat építeni. A Fal 28 éven át szelte ketté a várost, a hidegháború szimbólumává vált. Nemcsak a német nép megosztottságát jelképezte, hanem azt is, ahogy a kommunista rezsimek megfosztották lakosságukat a szabadságtól.

A Fal a kezdetektől fogva a média érdeklődésének középpontjában volt, építésének megindulásától fogva tudósítottak róla. A fényképezőgépek és televíziókamerák mindig készenlétben álltak, hogy a legdrámaibb pillanatokat megörökítsék, így segítve a Fal globális szimbólummá válását. 1961. augusztus 15-én készült el a hidegháború egyik legikonikusabb fotója, ami az „Ugrás a szabadságba” címet viseli. Conrad Schumann – akkor 19 éves – keletnémet határőr a Bernauer utca sarkán, az akkor még csak szögesdróttal elválasztott határon, fegyverét eldobva átugrott a nyugati szektorba, a szabadságba.

 

A Berlini Fal egy darabja Budapesten a Terror Háza Múzeum előtti területen.

 

A Fal legismertebb halálos áldozata Peter Fechter (1944–1962) volt, akinek története a korabeli újságok címlapjára került. Halála szimbolizálta ugyanis az NDK határvédelmének embertelenségét. Fechter társának a golyózáporban sikerült a szökés, de neki nem volt szerencséje. Miután egy golyó eltalálta, összerogyott a Fal tövében, és közel 50 percig segítségért kiabált. Haláltusáját a nyugati oldalon is hallották, és bár a helyszínen tartózkodó rendőrök átnyújtottak egy létrát, azon képtelen volt felmászni. A közelben található Checkpoint Charlie-tól kiérkező amerikai katonai járőr azért nem kívánt segíteni, mert nem akart katonai konfliktust kirobbantani.

A hidegháború alatt Berlinben megfordult politikusok is hozzájárultak ahhoz, hogy a Fal szimbólummá váljon. John F. Kennedy elnök 1963-ban a Rudolph Wide téren elmondott híres beszédében a szabad világ szimbólumaként nevezte meg a berlinieket: „Ich bin ein berliner.”[3] Ronald Reagan 24 évvel később a brandenburgi kapu előtt tartott beszédében felszólította a szovjet vezetőt: „Mr. Gorbachev, tear down this wall!”[4] De ide lehet sorolni olyan művészek megnyilvánulásait is, mint David Bowie és Bruce Springsteen, akik berlini koncertjeik alkalmával burkoltan is, de felszólaltak a megosztottság és elnyomás ellen.[5]

 

„A Falat megszokni nem lehetett, de élni kellett vele…Berlin megtanított arra, hogy okos város nem elfed, hanem felfed. Kibeszéli sebeit.”[6]

 

A Falat a berliniek 1989 novemberében ledöntötték, az eseményeket az egész világ átélhette a televízió képernyőjén keresztül. Sokan emlékeznek azokra a képekre mikor a keletnémetek gyalogosan vagy Trabanttal elindultak a Brandenburgi kapu közelében található határátkelő helyhez. Nem sokkal a határnyitás után a két állam vezetői megegyeztek abban, hogy az újraegyesítés idejére teljesen lebontják a határzárat. A Fal több mint kilencven százalékát sikerült is megsemmisíteni, a vasbeton elemeket szétdarabolták és autópálya építésekhez használták fel. A bontási munkálatok közben egyes csoportok azt vetették fel, hogy meg kellene őrizni valamennyit belőle. Azért emelték fel a hangjukat, hogy kerüljön kialakításra olyan helyszín, ahol az utókor is „megfoghatja” a berlini falat, így kapcsolva össze a múltat és a jövőt.

 

„Az emlékezőképesség művészete képzeletbeli terekkel dolgozik, az emlékezés kultúrája viszont a természetes térbe plántál jeleket.”[7]

 

 

East Side Gallery az egyik leghíresebb képpel melyet Dimitri Vrubel készített, címe: „Mein Gott hilf mir, diese tödliche Liebe zu überleben.”

 

Az első lépést 1990. október 2-án még a keletberlini városvezetés tette meg, ugyanis a Sophien temetőt – melyen keresztül vezetett a Fal – műemlékvédelem alá helyezte. A szabadtéri múzeum tervezési munkálatai 1990 tavaszán meg is kezdődtek a Bernauer utcánál, de a kivitelezés lassan haladt. A helyszín kiválasztásában lényeges szerepet játszott, hogy több jelentős esemény történt korábban ezen a szakaszon. 1990 júliusában Manfred Fischer[8] lelkész megakadályozta a munkásokat abban, hogy ezen a szakaszon is elbontsák a Fal maradványait. A város vezetése 1994-ben úgy határozott, hogy egy emlékművet kíván létesíteni, melynél méltóképpen meg lehet emlékezni azokról, akik életüket vesztették menekülés közben. Az emlékmű átadására 1998. augusztus 13-án került sor, ekkor alapította meg a városvezetés a Berlini Fal Alapítványt, amelynek célja az volt, hogy egy állandó kiállító- és kutatóközpont jöjjön létre. A Fal leomlásának tizedik évfordulóján át is adták a dokumentációs központot és a Megbékélés templomát. A templomot, mely 1945 után a keleti szektorba került, a Fal építésének következtében használaton kívül helyezték. 1985-ben az NDK vezetése úgy döntött, hogy lerombolja az üresen álló épületet. A világsajtót bejárták azok a felvételek, ahogy a felrobbantott templomtorony ledőlt: ez szimbolizálta a diktatúra kegyetlenségét és egyben üzent az egyházaknak is, melyek akkoriban már az ellenzéki mozgalmak központjai voltak. Hosszas politikai és társadalmi csatározások után a berlini szenátus elfogadta a Fal megőrzéséről és emlékének ápolásáról szóló tervezetet. Ennek keretében megközelítőleg 25 helyszínen alakítottak ki emlékhelyet a városban, a hálózat központja a 2014-ben a Bernauer utcánál átadott látogatóközpont lett. Az itt kialakított állandó kiállítás bemutatja azt a folyamatot, ami a Fal felépítéséhez, majd annak leomlásához vezetett, és végül elhozta Németország újraegyesítését.

A másik legismertebb emlékhely a Mauer Museum, amely az ikonikus határátkelőhely, a Checkpoint Charlie mellett található. Alapítására a berlini fal felépítése után nem sokkal került sor, a nyitásra pedig 1962. október 9-én. Az alapító, Dr. Rainer Hildebrant[9] egész életében a kommunizmus ellen küzdött, halála óta felesége vezeti a múzeumot. Alexandra Hildebrandt[10] a Fal leomlásának 15. évfordulójára egy ezer fakeresztből álló emlékhelyet építtetett ki a Checkpoint Charlie közelében Berlin-Mitte kerületében, mert úgy vélte itt lehet a legjobban emlékezni az áldozatokra. Ezzel nemcsak azok előtt kívánt tisztelegni, akik menekülés közben vesztették életüket, hanem a diktatúra minden áldozata előtt. A keresztek nagy száma miatt kibontakozott vitában az európai zsidóság szervezetei azt kifogásolták, hogy ezzel relativizálni kívánja a holokausztot. A második világháború európai zsidó áldozatainak emlékhelye szintén a kerületben található, mely közel hatezer betonkockával szimbolizálja az elszenvedett tragédiát. Hildebrandt és támogatói tiltakozó akciók révén egy időre sikeresen megakadályozták, hogy a kereszteket eltávolítsák a közigazgatási szervezetek.[11] Az így kialakult emlékezetpolitikai vita is hozzájárult ahhoz, hogy a berlini vezetés 2006-ban meghozta a szükséges törvényeket ahhoz, hogy városszerte egységes keretek között ápolják a Berlini Fal és áldozatainak az emlékét.

 

A Bernauer Strasse-nál 2014-ben átadott szabadtéri múzeum egy részlete.

 

Természetesen az underground kultúra is felfedezte magának a Falat. Berlin városa mindig is híres volt kulturális, tudományos és éjszakai életéről. Emiatt is jöhetett létre az East Side Gallery Berlin Friedrichshain kerületében, ahol a kortárs művészek megvalósíthatják elképzeléseiket a Fal megmaradt darabjain. A hely története 1990 tavaszára nyúlik vissza, amikor a bontási munkálatok már előrehaladott állapotban voltak. 21 nemzet közel 118 művésze kezdte el a Berlini Fal ezen szakaszán megfesteni véleményét az 1989–90-ben végbement változásokról. Ez annyira jól sikerült, hogy már 1991-ben műemléki védelem alá helyezték a területet. Ma is ez az egyik legnagyobb egybefüggő falszakasz a világon. A műemlékvédelmi intézkedések ellenére az elmúlt évtizedek területrendezései során a Fal több darabját áthelyezték, így azok már nem az eredeti nyomvonalon fekszenek.

A Berlini Fal ledöntését követő években megjelent az igény arra, hogy mindenki birtokoljon egy kis darabot belőle, éppen ezért a világ sok országában található belőle kisebb vagy nagyobb darab. A Honolulun található Hawaii Community High Schooltól kezdve az Európai Parlamenten át a moszkvai Szaharov-parkon keresztül Budapestig, ahol a Terror Háza Múzeum előtti útszakaszon található egy darab belőle. A Fal jelképezte azt az elnyomást, amit az államszocialista diktatúrák képviseltek saját népükkel szemben. A Fal 1989-es ledöntése végül a szabadság győzelme volt, a jó győzedelmeskedett a gonosz felett. A Berlini Fal egy-egy darabja ezt az eseményt teszi újra és újra átélhetővé az ember számára. Ezáltal lehet a történetet folyamatosan elmesélni és átadni az utókor számára. Emiatt volt fontos, hogy a Berlini Falat ne bontsák le teljesen 1990-ben, hanem őrizzenek meg belőle valamennyit, ezáltal pedig szembe nézhessenek a múlttal és üzenjenek a jövő generációinak.

Apor Attila

 

Irodalomjegyzék:

 

Lábjegyzetek:

[1] A címben szereplő idézet forrása:
Walter Ulbricht nyilatkozata 1960. június 15-én egy Kelet-Berlinben tarott nemzetközi sajtótájékoztatón
[2] Német Szocialista Egység Pártja.
[3] „Berlini vagyok!”
[4] „Mr. Gorbacsov, bontsa le ezt a falat!”
[5] Apor Attila (2021)
[6] Schmidt Mária (2010)
[7] Jan Assman (2013) 61.
[8] Manfred Fischer (1948–2013) német evangélikus lelkész. A Berlini Fal bontásának kezdetétől azért küzdött, hogy egy részét óvják meg és alakítsanak ki belőle emlékhelyet. 2006-ban a berlini szenátus által elfogadott törvény értelmében nekiláttak egy egységes, a berlini fal emlékét őrző koncepció kialakításának.
[9] Dr. Rainer Hildebrant (1914–2004) német történész, antikommunista ellenálló, aki 1948-ban megalapította a Kampfgruppe gegen Unmenschlichkeit nevezetű terrorista csoportot, amelytől 1952-ben elhatárolódott. Az alapítástól haláláig vezette a Checkpoint Charlie Múzeumot.
[10] Alexandra Hildebrandt (1959– ) Kijevben született emberijogi aktivista, aki 1995-ben összeházasodott Rainer Hildebrandtal. 2004-ben megalapította a Dr. Rainer Hildebrandt Érmet, amelyet azok kapnak, akik jelentős tevékenységet végeztek az emberi jogokért. 2016-ben Maléter Pál posztumusz és Dr. Balog Zoltán kapta meg.
[11] Sonnevend Júlia (2018) 144.

 

Képek:

1.kép: A Berlini Fal egy darabja Budapesten a Terror Háza Múzeum előtti területen.
Forrás: Terror Háza Múzeum

2. kép: East Side Gallery az egyik leghíresebb képpel melyet Dimitri Vrubel készített
Forrás: Gedenkstätte Berliner Mauer

3. kép: A Bernauer Strasse-nál 2014-ben átadott szabadtéri múzeum egy részlete.
Forrás: Gedenkstätte Berliner Mauer

 

További cikkeink a témában