1945. május 8-án a németek feltétel nélkül letették a fegyvert, ezzel véget ért Európában a második világháború. Adolf Hitler pár nappal korábban a kancellária alatt található bunkerben saját kezűleg vetett véget életének. Ezzel lezárult Németország nemzetiszocialista korszaka, és lehetővé vált – legalábbis az ország nyugati része számára –, hogy elinduljon a demokratikus fejlődés útján. Muszáj volt a múlttal szembenézni, hogy tiszta lappal kezdhessenek neki az új korszaknak.
„Ha gyávák vagyunk szembenézni a múltunkkal, akkor nem lesz miénk a jövő.”
Schmidt Mária[1]
Hitler szülőháza és az előtte álló emlékmű: „A békéért, szabadságért, demokráciáért. Soha többé fasizmust. Halottak milliói emlékeztetnek.”
Közvetlenül a háború után nem nem a holokauszt állt a középpontban, hanem a németek által elszenvedett trauma. Az 1940-es és 1950-es években emelt emlékművek a bombázások áldozataira, a hadifogolytáborokat megjártakra, a Kelet-Európából kiűzöttekre és az elnyomásra emlékeztettek. A Kelet-Németországban kialakult emlékezetpolitika középpontjában a nemzetiszocializmus alatti kommunista ellenállás dicsőítése állt.[1]
A helyzet az 1980-as évek elején kezdett megváltozni, amikor a helyi polgárok saját kezdeményezésre elkezdték feltárni a múlt dokumentumait, és sikeresen változtatták meg az addig kialakult konszenzust. Ezek a személyek nem rendelkeztek akadémiai fokozatokkal, sokkal inkább saját kedvtelésükből kutakodtak. A német újraegyesítés után az emlékezetpolitikát is újra kellett alkotni, hiszen a keletnémet állam területén található emlékezeti helyek eddig másfajta emlékezetpolitikának voltak alárendelve, ezért szükséges volt azok reintegrálása. Németországban ekkortól kezdve alakult ki egy olyan decentralizált emlékezettáj, mely az egész országot lefedve emlékeztet a nemzetszocialista múlt terhes örökségére. Mindez jelentős intézményi háttérrel és állami támogatással valósult meg, a korábbi hobbikutatók betagozódtak a rendszerbe.
Nürnbergi pártnapok helyszíne a Zeppelin mező, ahol a mai napig használatban van a főtribün, de az oldalsó tribünök is láthatóak még.
De mi van azokkal a nemzetiszocializmushoz köthető helyszínekkel, épületekkel, melyek funkciója nem az emberek elpusztítását szolgálta? Ahogyan a demokratikus, úgy a totalitárius államok is saját emlékezetpolitikát kívántak kialakítani hatalmuk legitimációja érdekében. Ennek kialakításához sokszor a valláshoz fordultak segítségért, melynek másolásával kialakították saját rituáléikat és „szenthelyeik” mellé felépítették a „templomaikat”. Az egyik ilyen volt a híres „véres zászló” (blutfahne), mely az 1923-as müncheni puccstól kezdve a nemzetiszocialista mozgalom legfontosabb jelképének számított, mivel az elesettek vére tapadt hozzá. Akár nevezhetjük a náci mozgalom „Szent Gráljának” is, hiszen a hozzá köthető később kialakult rítus szerves részévé vált a mozgalomnak.
A nürnbergi pártnapok fontos szerepet töltöttek be a nemzetiszocialista mozgalom történetében, mivel minden évben itt tartották meg az NSDAP éves kongresszusát. Leni Riefenstahl 1934-ben készült Az akarat diadala című filmjében látható, hogy milyen koreográfia mentén zajlottak az események. Albert Speer lett megbízva azzal, hogy Nürnbergben kiépítsen egy olyan „templomot”, mely méltó ennek a „szakrális” eseménynek a megrendezéséhez. A Speer által megálmodott tervek a háború kitörése miatt teljes egészében sohasem valósultak meg. Ennek ellenére több épület is elkészült, köztük a Kongresszusi Központ, mely a mai napig megtekinthető, mivel műemlékvédelem alatt áll. A felújítások után, 2001-től kezdve állandó kiállítást helyeztek el az épületben, ami a környék nemzetiszocialista időszakban betöltött szerepét mutatja be az érdeklődök számára. A Zeppelin-mezőn felépített főtribünt[2] a pergamoni oltár mintájára építették fel. Ez a terület volt a központi helyszíne a nürnbergi pártnapoknak, úgy tervezték meg, hogy közel 200 ezren férhessenek el. A főtribünhöz csatlakozott két oszlopcsarnok is, amelyet 1967-ben felrobbantottak, mert félő volt, hogy rossz állapota miatt összeomlik. A tribünön található a szónoki emelvény, alatta az Arany Csarnok, amit napjainkban csak kívülről lehet megtekinteni. Meg kell említeni, hogy az 1937-es párizsi Világkiállításon a németek bemutatták a nürnbergi pártnapok helyszínének terveit, és ennek következtében Speert a kiállítás nagydíjával jutalmazták, így vált a tervező nemzetközileg is elismertté.[3] 1938-ban tartották itt az utolsó pártszemlét, mivel egy évvel később kitört a második világháború. 1942-re a harcok előrehaladtával az építkezések leálltak, mert a hadsereg ellátása élvezett prioritást, pedig a tervek szerint mindennek az 1945-ös pártnapokra kellett volna elkészülnie. 1945 áprilisában a szövetségesek bevonultak Nürnberg városába, majd győzelmi felvonulást tartottak a helyszínen. A szemle végén pedig felrobbantották a főtribün tetején elhelyezett horogkeresztet. A terület nem sokáig maradt kihasználatlanul, 1947-ben már motorversenyt rendeztek itt, melynek része volt a korábban épített főtribün. 1950-től kezdve a pálya neve Norisring lett, melynek magyar vonatkozása is van. Kesjár Csaba autóversenyző 1988. június 24-én itt vesztette életét, mikor versenyautójával a falnak csapódott.
A nürnbergi Kongresszusi Központ épülete.
Az 1936-os olimpiát is itt szerették volna megrendezni, végül azonban Berlin mellett döntöttek. Ennek ellenére nekikezdtek a római Circus Maximushoz hasonlító Német Stadion építésének. A 405 ezer fő befogadására alkalmas stadiont 24 hektáron kívánták felépíteni, mely patkó alakban került volna kialakításra, de a háború kitörése miatt erre nem került sor.[4] Az épület tervei nem feleltek meg az akkor érvényben lévő szabályzásnak. Hitler a következőképpen oldotta fel a problémát: „Teljesen lényegtelen. 1940-ben még egyszer Tokióban kerülnek megrendezésre az olimpiai játékok. De utána örökidőre Németországban kerül megrendezésre, ebben a stadionban. És hogy mekkora legyen a sportpálya mérete, azt mi fogjuk eldönteni.”[5]
A Hitler életéhez köthető helyszínek közül az egyik legnagyobb vitát kiváltó a Braunau am Innben található épület, ahol a diktátor 1889. április 20-án megszületett. A kis osztrák város így vált a nemzetiszocialista Betlehemmé, emellett sokszor össze szokták hasonlítani Sztálin grúziai születési helyével, Gorival.[6] Ez a párhuzamba állítás nem éppen szerencsés, mert míg Hitler és a nemzetiszocializmus a történelem szemétdombjára került, addig Sztálin és a kommunizmus megítélése másképpen alakult. Goriban és egész Grúziában sok köztéri szobor, utca, tér őrzi a diktátor emlékét, amit a helyiek pozitívnak ítélnek meg. Ezzel szemben Hitlerrel kapcsolatban Braunauban senki nem nyilatkozik pozitívan, sőt az elmúlt időszakban vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy mi legyen azzal a házzal, ahol megszületett. Az épület 1826-ban sörfőzdének épült, amihez bérlakások is tartoztak. Hitler születése után három évig élt itt, mivel vámtisztviselő édesapját áthelyezték Linzbe. A legelső tudósítás 1934-ben jelent meg arról, hogy pontosan melyik lakásban élt születése után. Ezután az osztrák nácik berendeztek itt egy kis múzeumot, ami 1938-ig működött. Az Anschluss napján Hitler ugyan járt a városban, de nem állt meg a szülői háznál, hanem továbbhajtott. A város főutcáját ezután róla nevezték el, és díszpolgári címet adományoztak neki. Martin Bormann emlékművé nyilváníttatta az épületet, majd az NSDAP nevében megvásárolta a Pommer családtól. Nemzetiszocialista emlékhellyé akarta átalakítani az épületet, de mivel a Führer sem mutatott nagy érdeklődést a tervek iránt, könyvtárat és galériát alakítottak ki benne. 1945-ben, visszavonulás közben a németek fel akarták robbantani az épületet, de nem jártak sikerrel. A szövetségesek még ebben az évben megnyitottak egy kiállítást az épületben, melyben a nemzetiszocialisták által elkövetett bűnöket mutatták be. 1952-ben jelentkeztek a korábbi tulajdonosok, hogy szeretnék visszakapni az épületet. Ez megtörtént; a helyi önkormányzat napjainkig béreli a családtól az épületet. Működött többek között bank és iskola is az épületben egészen 2011-ig, azóta üresen áll, mert a tulajdonos nem engedélyezte, hogy elvégezzék a szükséges felújításokat. Az épület „terhes” története ellenére nem vált szélsőjobboldali csoportok zarándokhelyévé. Hitler századik születésnapja alkalmából a város polgármestere kihelyeztetett egy vörös követ, amin a következő szöveg olvasható: „A békéért, szabadságért, demokráciáért. Soha többé fasizmust. Halottak milliói emlékeztetnek.”[7]
Az 1938-as pártnapok háttérben a főtribünnel.
Wolfgang Sobotka[8] belügyminisztersége alatt lángolt fel a vita arról, hogy mi legyen a házzal, ő azt hangoztatta, hogy le kell rombolni, és a helyére valami egészen mást kell építeni. A kirobbant sajtóvita következtében a kormányzat visszavonulót fújt. A külső és belső átalakítás sem járható út, mert az épület műemlékvédelem alatt áll. A megoldás végül az lett, hogy az állam kisajátította az épületet, és a helyi rendőrséget helyezte el benne.
A nemzetiszocializmussal kapcsolatos német emlékezetpolitika, legalábbis az emlékezeti tájjal kapcsolatban, kettősnek nevezhető. Egyik oldalon állnak azok az egész országot behálózó emlékezeti helyek, melyek a holokauszt során elkövetett emberiség ellenes tettekre emlékeztetnek. A másik oldalon pedig azok a helyszínek találhatók, melyek a nemzetiszocialista időkben épültek a közösség számára, így azok későbbi hasznosítása olykor emlékezetpolitikai viták középpontjába kerül. A németek megközelítése pragmatikusnak mondható a kérdéssel kapcsolatban, hiszen ameddig zéró tolerancia van érvényben a nemzetiszocializmus eszméivel és emlékének ápolásával szemben, addig egyes megmaradt épületeket ismét használatba vettek, miután megtisztították a múlt jelképeitől.
Apor Attila
Felhasznált irodalom:
Bell, Bethany: Home towns struggle with legacy of Stalin and Hitler. BBC News 10.03.2013. https://www.bbc.com/news/magazine-21715398
Bell, Bethany: Hitler’s old house gives Austria a headache. BBC News 29.12.2014. https://www.bbc.com/news/world-europe-30539384
Bell, Bethany: Hitler’s birthplace seizure backedby Austrian court. BBC News 30.06.2017. https://www.bbc.com/news/world-europe-40454525
Csordás Lajos: Bemocskolt helyek – Hitler háza tehet a borzalmakról? Nol.hu, 2016. július 17. http://nol.hu/kultura/rossz-helyen-rossz-kor-1623947
Demeter Ödön: „Itt született Hitler Adolf…” Pesti Napló 1933. november 19. 35.
Dudás Bertalan: Sztálin-nosztalgia a diktátor szülőföldjén. XX. Század Intézet, Budapest 2022. https://www.xxszazadintezet.hu/rendszervaltoztatas-a-szimbolikus-terben-cikksorozat-4-resz-sztalin-nosztalgia-a-diktator-szulofoldjen/
Gyöngyösi Zoltán: Őrlődés Hitler szülőháza fölött. Messzi Vidék, 2019. március 11. https://ntf.hu/index.php/2018/04/28/a_bunbano_nemzetiszocialista/
Kalmár Miklós: A nemzetiszocializmus fővárosa. Napi történelmi forrás, 2018.02.01. https://ntf.hu/index.php/2018/02/01/a-nemzetiszocializmus-fovarosa/
Kalmár Miklós: A „bűnbánó” nemzetiszocialista. Napi történelmi forrás, 2018.04.28. https://ntf.hu/index.php/2018/04/28/a_bunbano_nemzetiszocialista/
Máth Dávid: A nácik temploma volt, ma versenypálya. Totalcar, 2018.07.28. https://totalcar.hu/belsoseg/2018/07/28/nurnbergi_naci_romok/
Maxwill, Peter: Gelber Kasten, braune Lasten. Spiegel, 2016.04.09. https://www.spiegel.de/geschichte/geburtshaus-von-adolf-hitler-streit-in-braunau-a-1070544.html
Maxwill, Peter: Enteignung von Hitlers Geburtshaus ist rechtens. Spigel, 2017.06.30. https://www.spiegel.de/panorama/gesellschaft/hitler-haus-in-braunau-verfassungsgericht-entscheidet-ueber-enteignung-a-1155099.html
Speer, Albert: Erinnerungen. Wien, 1969.
Wüstenberg, Jenny: Tekinthető-e példaértékűnek Németország a múltfeldolgozás szempontjából? Goethe Institute, 2021. február. https://www.goethe.de/ins/hu/hu/kul/mag/22112349.html
Lábjegyzetek:
[1] Csordás Lajos (2016)
[2] Jenny Wüstenberg (2021)
[3] Zeppelin-főtribün nevet viselte.
[4] Kalmár Miklós (2018)
[5] Kalmár Miklós (2018)
[6] Speer Albert (1969) 84.
[7] Dudás Bertalan (2022)
[8] Gyöngyösi Zoltán (2019)
[9] Wolfgang Sobotka (1956- ) osztrák politikus a Nemzeti Tanács elnöke. 2016 és 2017 között Ausztria belügyminisztere volt.
Képek:
- kép: Hitler szülőháza és az előtte álló emlékmű: „A békéért, szabadságért, demokráciáért. Soha többé fasizmust. Halottak milliói emlékeztetnek.”
Forrás: IMAGO/Rolf Hayo - kép: Nürnbergi pártnapok helyszíne a Zeppelin mező, ahol a mai napig használatban van a főtribün, de az oldalsó tribünök is láthatóak még.
Forrás: norisring.de/Uwe Baldes - kép: A nürnbergi Kongresszusi Központ épülete.
Forrás: Hajo Dietr/Nürnberg Luftbild - kép: Az 1938-as pártnapok háttérben a főtribünnel.
Forrás: Bundesarchiv
