RENDSZERVÁLTOZTATÁS A SZIMBOLIKUS TÉRBEN CIKKSOROZAT (1. rész) – Szovjet örökség a Kaukázusban

2022.05.09.

Új cikksorozat a XX. Század Intézettől! A szovjet utódállamok egy sor súlyos gazdasági és társadalmi problémát, de még ennél is több Lenin-szobrot és utcanevet örököltek meg az összeomlott kommunista birodalomtól. 1991-ben a „népek hegyeként” ismert Kaukázus térségében három független állam alakult meg, melyeknek szintén kezdeniük kellett valamit a Moszkvából szállított szobrokkal és emlékekkel. Ezeket részben összetörték, kidobták, részben integrálódtak az új államiságban és az emlékezeti közösségben.

 

Kartlisz Deda szobra Tbiliszi fölött

 

A Szovjetunió 1991-ben 15 önálló államra szakadt szét, Oroszországot is beleértve. A tagállamok többsége a szovjetizálás előtt a cári Orosz Birodalom része volt, ezért újonnan szerzett függetlenségük nem csak hetven, hanem sok esetben százhetven év moszkvai fennhatóság végére tett pontot. A birodalom megszűnése az utódállamoknak számtalan kihívást jelentett, melyek közül az egyik a történeti emlékezethez és az identitáshoz kapcsolódott. Nem volt ez másképp a Dél-kaukázusi térség három poszt-szovjet országában: Grúziában, Örményországban és Azerbajdzsánban sem. A szovjet éra lenyomatai akár egyszerű turistaként, a kaukázusi nyelvek ismerete nélkül is mindmáig szemmel láthatóak. A falusi kocsmák falán felejtett, vagy büszkén ott hagyott emléktárgyak, és az emlékezetpolitika kézzel fogható állításai, azaz a városi közterek szobrai és csonka szobortalpazatai mind erről mesélnek.

 

A Dicsőség Emlékműve, Tbiliszi

 

1991 után a legtöbb utódállamban szinte automatikusan elkezdődött a nemzeti szemlélet megerősítése és a szovjet múlt gyökeres újraértékelésének folyamata. Ez két irányból is megfigyelhető volt: „alulról” társadalmi igényként fogalmazódott meg, „felülről” pedig a kormányok próbálták deszovjetizálni az országot. Egy tankönyvreform mindig hosszadalmasabb és kevésbé látványos intézkedés, mint egy szobordöntés, ezért a szovjet örökségtől való megszabadulás első élményei általában az utóbbihoz köthetők. A három transzkaukázusi ország emlékezetpolitikájában látható különbségek a Moszkvához és egymáshoz fűződő kapcsolatukról árulkodnak, és legalább annyira reflektálnak az aktuális politikai feszültségekre, mint szovjet tagállami múltjukra.

 

Georgia

A Kaukázus középső hegylánca és a Fekete-tenger partjai között elterülő országnak már a neve is (emlékezet)politikai állítás. Az ország kormánya 2009-ben arra kérte Magyarországot, hogy az orosz közvetítéssel meghonosodott Grúzia helyett a Georgia elnevezést használja, legalább a hivatalos kommunikáció szintjén.[1] A függetlenné válás után hamarosan elkezdődött a közterek átnevezése és a szovjet szobrok eltávolítása, de csak a 2008-as orosz-grúz háborút követően kezdték igazán markánsan hangsúlyozni a szembenállást Moszkvával és a szovjet múlttal, ezért ez az év korszakhatár az ország emlékezetpolitikájában.

A fővárosban, Tbilisziben járva két jelentős köztéri emlékmű maradt meg a szovjet korszakból, a 20 méter magas Georgia Anyja (Kartlisz Deda) szobor és a Dicsőség Emlékműve. Az országot megtestesítő kardtartó nőszobrot 1958-ban állították Tbiliszi egyik hegyén. Egyik kezében kardot, másikban Grúzia ősi italát, bort tart. A nőalakon nincsenek kommunista jelképek, fején a grúz nemzeti viseletből ismert fátyol van, így 1991 után tovább őrizhette népét a Szololaki-hegyről. Egészen későn, 1985-ben állíttatták a Dicsőség Emlékművét Tbiliszi nyugati részén a Nagy Honvédő Háború emlékére. A tér közepéről nem távolították el a csillagot, de az emlékművet grúz nemzeti zászlókat ábrázoló domborművekkel tűzdelték tele, és a szovjet múltra utaló „nagy honvédő” jelzőt is elvetették az emléknap nevéből.[2]

A grúz kormány nemcsak megritkította a szovjet köztéri emlékeket, de egyfajta ellen-emlékezeti építkezés is kezdődött az országban. A 2008-as háborút követően építették a Hősök Emlékművét, ami a Szovjetunió elleni felkeléseket az Oroszországgal szembeni harcokkal kötötte össze. A grúzok 1921-es, vörös hadsereg elleni harcában és az 1924-es szovjetellenes felkelésben meghalt katonák nevei mellé felvésték az 1992-es abháziai háborúban és a 2008-as dél-oszétiai konfliktusban elesettek neveit is. Igen erős üzenet továbbá, hogy az 51 méteres oszlopon üres részeket is kihagytak, amire a jövőben eleső grúz hazafiak neveit írják majd fel. A katonahalottakra való név szerinti emlékezés Oroszországra és magára a Szovjetunióra kevésbé volt jellemző, míg Európában az első világháborút követően általánossággá vált ez az eljárás.[3] Mindez azt sugallhatja, hogy Grúzia az emlékezés tereiben és formáiban is Nyugatról kölcsönöz mintákat. Ezt mintegy tetézve, 2011-ben Ronald Reagant ábrázoló szobrot avattak Tbilisziben (pár hónappal a budapesti Szabadság téri Reagan-szobor felavatása után) amivel tovább hangsúlyozták Grúzia elköteleződését a Nyugathoz és szembenállását Moszkvával.[4]

 

A „Sztálin market” Goriban

 

Sztálin személyes öröksége és a desztalinizáció már árnyaltabb kérdés a grúz társadalomban. Bár a diktátor nem viseltetett hazafias érzelmekkel Grúzia iránt, sőt, népe autonómiatörekvéseit 1922-ben le is törte, kultusza mégis maradandónak bizonyult szülőföldjén. Ezt a kitartó kultuszt valószínűleg az a nemzeti önérzet is táplálta, amit Hruscsov sértett meg a diktátor halála után, amikor beszédében a sztálini bűnöket grúz nemzetiségével kapcsolta össze.[5] Ioszeb Dzsugasvili szülővárosában, Goriban és környékén ma is jelentős „Sztálin fan club” van, bár tagsága egyre idősödik.[6] Nehéz lenne megmondani, hogy milyen arányban keveredik a valódi kultusz a turizmussal, mindenesetre Gori egyik szupermarketjének homlokzatáról ma is hatalmas Sztálin-arckép figyel. A köztéri Sztálin-szobrokat (kivéve a szülőháza mellett állót) már itt, Goriban is eltávolították, de felmérésekből kiderül, hogy a diktátor tisztelete még mindig erős Grúzia-szerte.[7]

 

Azerbajdzsán

Az azeri népnek nem volt olyan híres gyermeke a szovjet csúcsvezetésben, mint a grúzoknak Sztálin és Berija, vagy az örményeknek Anasztasz Mikoján.[8] Hét évtizedes szovjet tagköztársasági múltjuk során is inkább sérelmeket gyűjtöttek Moszkva részéről, ezért a deszovjetizálás emlékezetpolitikai folyamata is gördülékenyebb volt. A független nemzeti öntudat újraépítéséhez természetesen hozzájárult a muszlim identitás, valamint a törökös kultúra és nyelv is. A Szovjetunió összeomlása egybeesik az Örményország és Azerbajdzsán között kialakult Hegyi-karabahi konfliktussal, ami alapvetően határozta meg az ország szovjet múlthoz fűződő emlékezetpolitikáját is. Röviddel a Szovjetunióhoz való csatlakozás után, már 1923-ban impozáns emlékművet állíttattak Bakuban az 1918-as azerbajdzsáni kommün 26 kivégzett komisszárjának, ahová földi maradványaikat is temették. A mártírként tisztelt 26 jelképezte a kommunizmus nemzetköziségét, mivel a komisszárok hét különböző népből származtak, köztük szép számmal voltak örmények is. A bakui kormány már 1990-ben elkezdte a kommunista rendszer emlékezetének újraértékelését. Elsőként, kézenfekvő módon az 1918-as kommün örmény vezetőjének, Sztyepan Saumjannak a szobrát távolították el, akire az emlékezetpolitika az azeri nép legádázabb ellenségeként tekint. A huszonhat komisszár mauzóleumát lerombolták, csontjaikat Baku egyik külvárosi temetőjében helyezték el.[9]

 

A 26 bakui komisszár emlékműve 1980-ban

 

A szovjet múlttal való buzgó leszámolás egy jellemző epizódja a közelmúltban történt meg, amikor Baku belvárosában egy „Café 26” nevű klubot 2017-ben egyik napról a másikra, bírósági ítélet nélkül bezárattak. Az indoklás az volt, hogy a klub nevében levő 26-os szám a bakui komisszárokra emlékeztet, ráadásul a volt emlékpark közelében helyezkedett el.[10]

 

Örményország

Örményország huszadik századi történelme a többi kaukázusi országhoz képest is különösen tragikus volt. Szovjet emlékezetük megértéséhez azonban látnunk kell, hogy a pártállami hetven év még a viszonylag nyugodtabb időszakhoz tartozott; ezért és a posztszovjet Oroszországgal is megtartott jó viszonyuk miatt Örményországra nem volt jellemző a szovjet emlékekkel szembeni szenvedélyes fellépés. Hozzá kell tenni, hogy a szovjet korszak internacionalizmusa és nemzetellenessége itt is nyomás alatt tartotta a nemzeti identitást, ami önvédelmi reakcióként erősödő nacionalizmust érlelt magában. Arányaiban viszont az ország emlékezetpolitikáját sokkal inkább az Azerbajdzsánnal való szembenállás és Arcah, azaz Hegyi-Karabah függetlenségének kérdése határozta meg, valamint a Törökországgal szembeni sérelmek az örmény népirtás kapcsán.[11]

Az örmény vidéket járva könnyen bele lehet botlani a szovjet korszakot idéző tárgyi emlékekbe, amelyek a megrendítő, kőfaragványokkal teli templomromokkal együtt részei a tájnak. A Szanahin nevű hegyi faluban például megfér egymás mellett egy tizedik századi kolostor és a Szovjet-Örményország büszkeségének, a repülőgéptervező Artem Mikojánnak és testvérének, a kommunista csúcsvezető Anasztasznak szentelt múzeum, előtte egy használaton kívüli MiG-21-es vadászgéppel.[12]

 

Artem Mikoján emlékműve egy MiG-21 vadászgéppel, Szanahin, Örményország

 

Jerevánban két politikai jelentőségű főtér jellemzi a harmadik örmény köztársaság szellemiségét. 1988-ban a Karabahnak (az Azerbajdzsáni SZSZK-tól) függetlenséget követelő tüntetések a Színház téren folytak, így rövidesen a tömegmozgalmak szimbóluma lett, 1991-ben át is nevezték Szabadság térre. Nem messze innen terült el a Lenin tér, ami a katonai felvonulásoknak adott helyszínt. A független Örményország 1991-es kikiáltása után neve Köztársaság tér lett, de az állami felvonulásokat és a hadseregszemléket továbbra is itt tartották, erősítendő az örménység, mint katonanemzet koncepcióját, ami egyáltalán nem áll kibékíthetetlen viszonyban a szovjet idők felfogásával. Leegyszerűsítve: a Színház/Szabadság tér a nép és a tüntetések tere, míg a Lenin/Köztársaság tér az állami hatalom tere volt – és az is maradt.[13]

Ez utóbbi fölé magasodott Jereván központi Lenin-szobra. A szobor 1991-es eltávolítása evidens volt, de annak utóélete és a piedesztál sorsa, amin 1950 óta állt, szakmai és emlékezeti vitákat váltott ki. A kommunista szimbólumok mellett a talapzaton örmény hacskárok, azaz kőkeresztek is helyet kaptak, ami az egyik legismertebb örmény nemzeti jelkép. A piedesztált ezért békén hagyták és Lenin helyére alkalmas jelöltet kerestek. Felmerült Noé, aki az örmények szent hegyén, az Araráton feneklett meg bárkájával, Szaszuni Dávid, a legendás hős, aki kiűzte az arabokat Örményországból, de az első szabadon választott elnök, Levon Ter-Petroszján neve is. Végül megegyezés hiányában elbontották a talapzatot.[14] A Szergej Merkurov által készített monumentális Lenin-szobrot pedig ma az Örmény Történeti Múzeum udvarán találhatjuk meg, fej nélkül, hanyatt fekve.

 

Vlagyimir Iljics Lenin szobra a Jereváni Történeti Múzeum udvarán

 

Az 1990-es években látható volt, hogy a függetlenedő kaukázusi országok nemzeti öntudatának újrafogalmazása, a szovjet múlttal való elszámolás a társadalom számára kritikus pontnak bizonyult. Míg a posztszovjet utódállamok általában rövid idő alatt képesek voltak szinte ugyanonnan felvenni a fonalat Moszkvával és a többi utódállammal a kereskedelem terén, a nemzetek önálló identitását és a hosszú szovjet időszakhoz fűződő viszonyukat csak hosszadalmas viták során tudták meghatározni, amely viták máig is folynak. Az ellentmondásos korszak így szabad szemmel látható ellentmondásokat teremtett a városképben is, ez a feszültség azonban a Dél-Kaukázus országainak tanulságos és elragadó sajátsága.

Dudás Bertalan

 

Lábjegyzetek:

[1] https://hvg.hu/vilag/20110721_gruzia_neve
[2] Katie Sartania – Tatevik Bidzhoyan: Memory Politics: The Post-Soviet Memory Landscape in Tbilisi. https://caucasusedition.net/memory-politics-the-post-soviet-memory-landscape-in-tbilisi/
[3] Gyáni Gábor: A történelem mint emlék(mű). Kalligram, Budapest, 2016. 161.
[4] Ronald Reagan Statue Unveiled in Tbilisi. Civil Georgia, 2011. november 23. https://old.civil.ge/eng/article.php?id=24178%E2%80%8F
[5] Anton Vatcharadze: Were Georgians Beloved in the Soviet Union? Institute for Developement of Freedom of Information, 2020. november 23. https://idfi.ge/en/were_georgians_beloved_in_the_soviet_union_
[6] David Mdzinarishvili: Stalin’s ageing fan club in Georgia. Reuters, 2016. december 20. https://widerimage.reuters.com/story/stalins-ageing-fan-club-in-georgia
[7] Maria Lipman – Lev Gudkov – Lasha Bakradze: The Stalin Puzzle: Deciphering Post-Soviet Public Opinion. Carnegie Endowment for International Peace, 2013. https://carnegieendowment.org/files/stalin_puzzle.pdf
[8] Lavrentyij Berija 1938 és 1953 között a szovjet titkosszolgálat rettegett vezetője volt. Anasztasz Mikoján az 1920-as évektől 1976-ig vett részt a legfelsőbb szovjet vezetésben, 1964–65-ben a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöke volt.
[9] Saadat Abdullazade – Vagif Abasov: Memory Politics: The Post-Soviet Memory Landscape in Baku. https://caucasusedition.net/memory-politics-the-post-soviet-memory-landscape-in-baku/
[10] https://jam-news.net/baku-city-authorities-closes-cafe-owners-accused-of-communist-and-armenian-propaganda/
[11] Osyan Astghik: Az örmény népirtás emlékezete mint az örmény nacionalizmus fő összetevője. In: Kovács Bálint – Matevosyan Hakob (szerk.): Politikai krízisek Európa peremén: a Kaukázustól a Brit-szigetekig. Magyar Napló, Budapest, 2014. 202.
[12] https://www.atlasobscura.com/places/mikoyan-museum
[13] Elen Grigoryan – Sona Margaryan: Memory Politics: The Post-Soviet Memory Landscape in Yerevan. https://caucasusedition.net/memory-politics-the-post-soviet-memory-landscape-in-yerevan/
[14] Diana K. Ter-Ghazaryan: “Civilizing the city center”: Symbolic spaces and narratives of the nation in Yerevan’s post-Soviet landscape. In: Nationalities Papers: The Journal of Nationalism and Ethnicity. 41/4 (2013)

Irodalomjegyzék:

 

Képek:

1.kép: Kartlisz Deda szobra Tbiliszi fölött
Forrás: https://live.staticflickr.com/928/43588749371_c29ab7a434_b.jpg

2. kép: A Dicsőség Emlékműve, Tbiliszi
Forrás: http://monumentalism.net/wp-content/uploads/2018/07/GE-Tbilisi-Vake-Park.jpg

3. kép: A „Sztálin market” Goriban
Forrás: Zelei Péter

4. kép:  A 26 bakui komisszár emlékműve 1980-ban
Forrás: https://caucasusedition.net/wp-content/uploads/2018/07/Baku-Monuments-4.jpg

5. kép: Artem Mikoján emlékműve egy MiG-21 vadászgéppel, Szanahin, Örményország
Forrás: Dudás Bertalan

6. kép: Vlagyimir Iljics Lenin szobra a Jereváni Történeti Múzeum udvarán
Forrás: https://www.likealocalguide.com/media/cache/ac/61/ac61158999a04b65b8da43d36a8cad7c.jpg

 

További cikkeink a témában